Jártatok már úgy, hogy több pénzt kértek el mert sejtették/tudták hogy van pénzetek?
Apa mondta hogy mikor vmi nagy kaliberü kocsival megy valahova üzletelni vagy targyalni többet kérnek el mindig felsrofolják az árakat, mint amikor lepukkant munkaskocsival megy.
Az én részemröl csak azt vettem eszre hogy kosztümkabátban körbenyalnak az eladok, sima hetköznapi cuccban meg flegmáznak is
Olyan nem volt, hogy több pénzt kértek el, de az valóban létező jelenség és egyébként valahol felháborító, hogy a ruhája, külseje alapján ítélnek meg egy embert.
Egyszer munka után elkísértem egyik kolléganőmet egy ruha üzletbe, mert mondta, hogy akar ruhát venni. Egy viszonylag drága üzletbe mentünk, aznap pont ilyen esős, fostalicska idő volt és nekem van egy ilyen gumicsizma szerű cipőm, pont ilyen napokra. Nem a legelegánsabb, de nem ázik be. Mivel esett, így nem is szövetkabát volt rajtam, hanem susogós dzseki. Szóval így mentünk, még a kolléganő próbált én megálltam a próbafülkétől nem messze, hogy megvárjam. Erre jött a kis kosztümös eladónő, hogy ugyan miben segíthet. Látszott, hogy lenézően végig mért engem, szemöldökét felhúzva, mintha csöves lennék. Pedig csak gumicsizma volt rajtam, amit egyébként sok más nőn is szoktam látni, de mindegy...
Aztán mondom neki, köszönöm semmiben, csak várok valakit, épp próbál egy ruhát. Nagy meglepődve tovább kullogott. Nagyon megalázó volt, mert sikított róla, hogy mennyire lenéz engem, csak mert rajtam nem kis körömcipő és kosztüm van éppen. Azóta se voltam abban az üzletben, bár bevallom eljátszottam a gondolattal akkor ott, hogy majd holnap kikenve, kiöltözve visszamegyek és segítséget kérek ugyanattól a lenéző p*csától, hátha leesik neki...
ja amúgy, Peek and Cloppenburg volt az
soha többet, nem vágyom ilyen helyen vásárolni
Amúgy nem kell drága üzletbe menni sem ahhoz, hogy az eladók, pénztárosok, biztonsági őrök lenézzenek.
Kis Tesco-ban bejárat mellett várt egy középkorú fazon, úgy nem volt semmilyen, kicsit melós ember kinézetű, és fel-alá járt.
Eladó: Segíthetek valamiben?
Ember: Nem tudom, hogy segíthet-e. Miért kérdezi?
Eladó flegmán: Hát mert itt téblábol már mióta...
Ember: A feleségemet várom, bement vásárolni...
Ezután az eladó kussban végezte tovább a dolgát, annyit nem mondott, hogy "Ja bocs".
Vagy saját sztorim, vettem egy tök olcsó telefont, mert SOS kellett, mivel a sajátom tönkrement. Megkérdeztem a biztonsági őrt, hogy merre tallom a vevőszolgálatot (garanciális papírok kiadása miatt). Erre flegmán kikapta a kezemből a telefont, hogy "Ezt vetted?" De olyan lekezelően, mintha éppen loptam volna, vagy a világ csórója lennék...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!