Féltek a haláltól?

Nem félek. Sose féltem. Kíváncsi voltam/vagyok én is. Amihez hozzáfértem mindent elolvastam ezzel kapcsolarban.

Ha meghalunk hazamegyünk.

A halàl is olyan magányosnak tünik ezert nagyon nem tetszik.

Egyedül haluzni a fényeket meg alagutat meg repkedni(amiket a klinikai halottaktol hallottam), meg szineket làtni meg sokan istent etc, en nem akarok egyedül lenni igy egyszerüen.

Nézhettek betegnek és hülyének, ilyen szempontból az is vagyok. De engem az az általános tudat nyugtat, hogy ami van, az nem tud csak úgy megszűnni örökké. Egyszerűen túl összetett ez a világ ahhoz, hogy egyszerű törvények (fizikai, matematikai stb.) alkossák. Biztos vagyok benne, hogy létezik Isten.

Itt egy példa az evolúció ellen. Illetve nem tagadom 100%-ig az evolúciót, de hogy ez fentről irányított volt, abban 100%-ig biztos vagyok. Vannak egyes pillangók, amiknek hatalmas szemei vannak a szárnyain. Na most ezt úgy tanuljuk és a tudomány is úgy állítja, hogy azért "növesztette" ki az evolúció során, hogy távol tartsa azoktól az állatoktól, akinek a prédája lehetne.

Őszintén, hogyan? Gondolt egyet, hogy na mostantól elkezdek növeszteni egy szemet a szárnyaimra, mert az ijesztő másoknak? Vagy az utódomat úgy fogom világra hozni, hogy neki már elkezdődjön a kifejlődése a ragadozók ellen?

lol

A másik. Az emberek 99%-val, még ha tagadja is, biztosan voltak olyan történések, amikre nem tudott magyarázatot adni. Illetve olyan, amikor minden annyira tökéletesen alakult egy szituációban több oldalról, hogy az a lehető legjobban jött ki számára.

A "világiak" ráfogják, hogy hah szerencse stb.

Én erre azt szoktam mondani, hogy ilyen nincs, hogy ennyi dolog egyszerre pont úgy alakuljon, hogy az számomra a lehető legjobban alakuljon ki. Nyilván míg benne van az ember, addig nem fogja észrevenni. De utólag ha végignéz az egészen, akkor fog rájönni és összeállni a kép.

Túl összetett ez a világ. Látunk, hallunk, memóriánk van, érzelmeink vannak, van egy közös 3 dimenziós világunk. 7.8 milliárd különböző ember. Egyszerűen felfoghatatlan ezt úgy megközelíteni, hogy minden csak az egyszerű evolúció műve. Ebben a világban minden annyira összhangban van és tökéletes. (ezt most ne társadalmilag, hanem biológiailag értsétek.)

Ha annyira törvényszerűen meg lehetne fogni a világot és az azt körülvevő mindenséget, akkor már rég választ találtunk volna a halál kérdésére is.

Hogy én válaszoljak a te kérdésedre, biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában folytatni fogjuk valahol. Én abban is szoktam bízni, akármilyen nevetséges, újraélhetünk az életünkből dolgokat, tényleg találkozhatunk mindenkivel aki már eltávozott.

Aztán lehet csak az lesz, mint amiket álmodtam 3x is. Sötétség, villogó fények, és örökké csak a saját gondolatainkkal maradunk a semmiben.

A haláltól, mint biológiai folyamattól, ami a szervezet összeomlásával és iszonyatos kínnal jár, attól igen.

A nemléttől nem. A halott már nem érez semmit. Mikor meghaltál, pont olyan, mint a születésed előtt. Nincs semmi hiányérzet, vagy akármi, nem is létezel.

Nem félek a haláltól. Minden élet halállal végződik, akár félünk tőle, akár nem. Az anyag meg, amiből voltunk nem szűnik meg létezni, csak valami más lesz utánunk belőle. Viszont a tudatunk ("lelkünk") az megszűnik létezni, mert nem működik többé az a szerv, aminek a működése létrehozta. Ott pedig nem tartunk még, hogy lementhető legyen a tudatunk, pedig valószínűleg nem lehetetlen, de ha ez sikerülne, akkor egy egészen más világ köszöntene ránk. És nem biztos, hogy az jó lenne.

Amúgy remélem, gyorsan halok majd meg és nem évekig kell vegetálnom betegen, értelmetlenül. Azt meg főleg nem szeretném, hogy gépekkel és gyógyszerekkel tartsanak életben, ha már esélytelen, hogy normális minőségű életet élhessek utána.