Úgy érzem beleőrülök, hogy ennyire kisiklott az életem, lehet még jobb? Vagy már ideje feladni?

Sajnos 3 éve egy elég egyoldalú kapcsolatban élek...a párom ezalatt egy hónapot dolgozott összesen, én dolgoztam, szálltam be a közösbe, mert a családjával élünk. Soha nem tudtam félretenni, bármennyit dolgoztam, semmim sincs, minden ruhám kopott, és szakadt. Anyukám néha, amikor tud, küld 10-20 ezer forintokat (nyugdíjas). Két hete nincsen munkám, nagyon rossz hely volt, felmondtam, és azóta a járvány miatt be is zárt. Semmilyen bevételem nincs, és a család többi tagjának sem. Ma eldöntöttem, hogy elmegyek innen, anyósjelölttől megkaptam, hogy nem megoldás, de neki legalább könnyebb lesz. Tehát itt nem vagyok szívesen látva, mert nem hozom most a 130-150 ezreket. Anyámhoz sem mehetek, és a barátnőimhez sem. Körülöttem mindenkinek van mindene, a kapcsolatuk fejlődik, házasodnak, gyermeket vállalnak, én meg egy 4x4-es szobában bámulom a falat, vagy azt, ahogy a párom gépezik. Sokszor gondolkodom azon, hogy el kellene vágni mindent, és egy bizonyos úton kilépni az egészből. Soha nem kellek senkinek. Nincsen normális családom, még csak álmodozni sem merek róla. Nem áll mellettem senki.