Ez most rossz dolog, vagy jó, hogy így gondolkodok? Fertőben élek?

Én nem vagyok tökéletes, közel sem vagyok az, és nem hiszem magam a világmegváltónak, vagy hű de okosnak, de egy-két dologra van rálátásom. Ami nem mondom, hogy öröktörvényű igazság, de én ezt látom, ezt tapasztalom.

Lehet, hogy én élek rossz helyen, lehet, hogy én keresgélek rossz helyen, de (ez most tudom, hogy nagyképűnek hangzik), de nincs olyan ember, aki hozzám felérne. Azt veszem észre, hogy a körülöttem lévő emberek olyan beállítottságúak, ha ő csinál valamit, az nem baj, de ha más csinálja ugyanezt, azért elítélik. A leggyakoribb példa erre a kibeszélés. Minden ember fel van háborodva, hogy ha visszahallja akárkitől is azt, hogy kibeszélték, pedig ha jobban belegondolnának, ők is kibeszélnek szinte mindenkit. Én sem vagyok szent, szoktam másokat kibeszélni, de nem háborodok fent azon, amikor engem beszélnek ki. Azt hittem alsóban, hogy felsőben majd jobb lesz, felsőben azt hittem, hogy gimiben majd jobb lesz, gimiben meg azt hittem, hogy majd a felnőtt életbe nem így lesz, de hát ez ugyanígy maradt, mert az emberek ezügyben nem változnak. És ami a legidegesítőbb, hogy nem értik mi az a bizalom. Ha egy ember megbízik bennük, és elmondja a titkát, kiönti a lelkét, akkor azzal visszaélnek. Velem is előfordult, amikor nagy-nagy ritkán megnyílok valaki előtt, hogy pár nap múlva már mástól hallom vissza. Ezen szoktam picit felháborodni, hogy nem tudják felfogni, mi az a bizalom. Amikor valaki más titkát kifecsegte, eleinte rászóltam, de akkor én lettem a rossz meg a hangulatgyilkos, meg az erkölcscsősz, de engem ez tényleg felháborít. Nem akarok menősködni, nem ez a célom vele, de én egy titkot nem adtam még át senkiről sem, max kisebb koromban. Én a titkot titokként, a bizalmat bizalomként fogadom, eszembe nem jutna mást kellemetlen helyzetbe hozni, vagy megszégyeníteni ezekkel.

Ez a véleményem az emberekről, nyilván vannak kivételek, de én még nem találkoztam eggyel sem.

Engem mindig megszólnak azért, mert a családomon kívül nincs másom. Se barátok, se haverok nincsenek. A legjobb barátom is a nővérem, és úgy gondolom, hogy ez jó így, mások szerint viszont fertőben élek. Ez lenne a fertő? Hogy nem hagyom, hogy emberek beletapossanak a lelkembe? Én már úgy teljes egészében nem tudok bízni az emberekben, családomon kívül. Nekem már nem jó az, hogy folyton vigyáznom kell arra, hogy kinek mit mondok el, ki él vele vissza.