Akinek nem jött be a szülőség, de csinálja, mert kell, de az nem jó a gyereknek, az azért vállalt gyereket, mert az a megszokott, "a boldogsághoz vezető út"?
Ismerősöm próbál megtéríteni, hogy nem az egyedüllétet érdemlem, később úgyis megbánom, magányos leszek, nem tudom meg így, milyen anyának lenni, stb. Sokan mások is, mintha mindenkinek az lenne a boldogság kulcsa, hogy kapcsolat, aztán gyerek, végül unoka, mert ez az élet rendje...
Eszembe jutott, hogy biztos van, aki szintén úgy gondolja, mint én, ami eltér az átlagtól, és legalább egy olyan ember is van, aki ennek ellenére, elvárások vagy szülői nyomás hatására mégis vállalja, amit aztán nem élvez, nem szereti csinálni, nyűg az egész, de azért tisztességesen csinálja, mert vállalta. Nem jó a gyereknek részt úgy értem, hogy mondjuk az anya, bár szereti a gyerekét, mert mégis csak az anyja, utálja az anyaságot és ha tehetné, visszaforgatná az időt.
Kapcsolatból bármikor ki lehet lépni, de egy gyerek örökké megpecsételi az életet, nem lehet elfelejteni, hogy van, hogy az övé, hogy az ő felelőssége.
válasza: válasza:Én nem is teszem. Ha vállalok gyereket, szerelemből foganna, anyaságot se bánnám, mert csak úgy vállalok gyereket, hogy kész vagyok a feladatra. A nevelést tudnám jól csinálni, viszont lehetnék az év anyja, mert a gyerek boldog lenne és tisztességes felnőtt korában is, nem vágyom, hogy az legyek. Már nem. Nem az én világom, egyébként se értek hozzájuk, soha nem voltam ici gyerek közelében 2 méternél közelebb, max villamoson (soha nem voltak gyerekes ismerősök, így nekem ez kimaradt). Szerencsét próbálni meg nem fogok, hogy vagy bejön, vagy nem.
Tudom mit szeretnék, ehhez tartom magam. Csak mások helyzete érdekel, aki ezeket eldobja, pedig belül tudja, hogy nem szeretné.
válasza: válasza:Az én anyám 3 gyereket is szült így...
Nem bírta elviselni a látványunkat, minden szünetben (iskolai tavaszi, nyári, őszi, téli stb) a nagyszülőknél kötöttünk ki, mert nem bírja velünk a dolgokat. A keresztszüleimtől megtudtam, hogy kb fél éves korunktól majdnem minden hétvégén vagy velük vagy a nagyszülőknél voltunk hagyva.
Otthon hangosabban lélegezni se lehetett, mert hisztérikus rohamot kapott, hogy törődnie kell velünk.
Az öcsém jóval fiatalabb nálam (másik apától), több este szó szerint hozzám vágta, hogy hallgattassam el vagy kidobja az ablakon. Hazaértem a suliból, anyám a gép előtt egy fülessel, öcsém ordít az ágyában. Majd fogta és lelépett, csak éjfél körül jött haza.
Most kiskamasz egyébként az öcsém, kezelhetetlen (már rég nem élek velük). Mindhárman tudjuk, hogy anyánk nem szeret minket, a felnőtt gyerekeit elviseli (főleg, ha anyagi haszna van belőlük), de nem szeret.
A bátyám azért született, mert le akart lépni a szüleitől és felcsináltatta magát az apámmal (megszületett a legidősebb tesóm). Én azért, mert az a mocsadék (a bátyám) fiúnak született, NEKI LÁNY KELL (én), mert az anyja (a nagyanyám) azzal piszkálta.
A szüleim elváltak (amikor apám hazaért, akkor már wc-re se lehetett kimenni, nehogy meglásson minket), jött az új pasi. Az apámnak született az új csajától gyereke és anyám erre idegrohamot kapott és így lett az öcsém.
Nekem nem lesz gyerekem. Ebben nem lehet megingatni. Érzem, hogy szívem szerint én is megütném a gyerekek egy részét többször, erősen, amíg nem visít a fájdalomtól (akárcsak nálunk...). Így megmentem a gyerekemet ettől a sortól azzal, hogy nem vállalok. Ekkor szoktak jönni a kommentek, hogy én minek születtem meg, halnék meg :D Ezt megelőzve jelezném, hogy NEM akartam megszületni, bármilyen hihetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!