Mit tegyek, ha mindenhonnan kapom az ívet és emiatt (is) önbizalomhiányos vagyok?

Van egy 38 éves anyám, aki bombanő még 4 gyerek után is jól néz ki, és még az osztálytársaimnak is bejön (😞). Van egy húgom, aki nagyon jól néz ki, olyan mint anyukám, már most 14 évesen bomba, és mindenkinek bejön. Van egy bátyám, aki helyes, és sok lánynak bejön. És vagyok én, aki senkinek sem kell, mert selejtes géneket örököltem. Próbálok ezzel-azzal kompenzálni (öltözködés, haj, alak), de nem ér szaaaart se. Emiatt persze hogy önbizalomhiányos kis foooostalicska vagyok, aki nem kell senkinek se. Míg más lányokra azt mondják hogy gyönyörű és szép, rám max azt mondják, hogy kedves, amivel semmire nem megyek. 5-6 évvel ezelőtt megkérdeztem anyámtól, hogy szép vagyok-e, de ő csak mélyen hallgatott és evett, próbálta másra terelni a témát. Ez akkor nagyon rosszul esett. Nemrég újból megkérdeztem, eleinte megint nem válaszolt, próbálta az ablakra terelni a témát, hogy milyen koszos, pedig nemrég tisztította le az ablakot, de én nem hagytam. Erre kinyögött egy "Persze, drágám."-ot, ami nem volt túl meggyőző. Ha már a saját anyám szerint se vagyok szép, és a családból meg a rokonságból se mondják nekem, hogy szép vagyok, akkor mit várhatok el másoktól? Frusztrál ez az egész, és a legjobb, hogy tenni se tudok ellene, a fejemet csak nem szedhetem le!? Fogadjam el magam, fogadjam el magam, de hogy a rákba? Amikor látom, hogy mindenki szép? Már élni se akarok, állandóan rámtör a sírás és akkor fél órán át nem tudom abbahagyni. Már azon is gondolkodtam, hogy pszichológushoz megyek, mert rám törnek a negatív és rossz gondolatok, de az is csak azt pofázná, hogy fogadjam el magam, meg meghallgatna, amivel sokra nem megyek.