Mit gondolnátok valakiről, aki a 3. évben abbahagyja az egyetemet, mert úgy érzi, nem tud megírni egy szakdolgozatot? És még csak ötlete sincs miről írjon

Hogy szedje már össze magát!

Nálunk annó voltak megadva címek, amikből ki lehetett indulni.

Ha nem is lesz csillagos ötös, ha már odáig eljutott, csak ki tud préselni magából egy elfogadható írást.

Ez a kérdés rólam szól :D

Soha nem voltak mentális problémáim korábban, azóta sincsenek, de az egyetem évei alatt annyira durván szorongtam, hogy a poklok poklát jártam meg. Éjszakánként felébredtem, volt olyan oktatóm, aki olyan minősíthetetlenül lekezelő stílusban tudott a hallgatóival beszélni, hogy reggelente, mielőtt bementem volna az óráira, hánytam az idegtől. Esténként meg a fürdőkádban sírtam. És nagyon jól tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen. Volt olyan fiatal férfi szaktársam, akit egyszer órán ríkatott meg.

Harmadik évre már borítékolható volt 1-2 szemeszter csúszás, akkor mondtam azt, hogy az egészségem ennél többet ér, én ezt nem csinálom tovább, nem lesz diplomám, majd lesz ami lesz. Azóta egy olyan munkakörben dolgozom, ahol szintén elég nagy rajtad a nyomás (személyes ügyfélszolgálat. Gonosz nénik üvöltöznek velem minden nap :D ), de egyáltalán nem érzem magam annyira nyomorult, buta kis szarnak, mint az egyetemen.

Ha lenne levelező, vagy kihalna végre az a pár vén fallosz, akkor lehet, hogy visszamennék elvégezni a maradékot.

Mennyi szakdolgozatot lektoráltam, korrektúráztam szerkesztettem, formáutam már, a kutatási részben való segítségről (kutatási terb, kerdőív készítés, statisztikai elemzések, stb-stb) nem is beszélve :D.

Ne aggódj, nem vagy egyedül, de nem kell félni. Sajnos a tapasztalatom, hogy a témavezetők nem sokat segítenek, tisztelet a kivételnek.