Mit tegyek ha ennyire magam alatt vagyok?

23 éves vagyok, a párommal élek és az apukájával de napról napra egyre jobban magam alatt vagyok.

2017ben ismertem meg és annyira szerelmes lettem belé,havonta találkozgatunk és 2018 augusztusában hozzájuk költöztem.

Kb azóta szépen lassan el is ment a kedvem hogy itt maradjak velük.

Dolgoztam az óvodában dajkaként kb 1 évet, de a járvány miatt ki akartak küldeni a közmunkásokhoz amit elutasítottam és inkább felmondtam. Azóta munkanélkülin vagyok kb 2 hónapja. Tudom hogy itthon vagyok és mindent el tudok végezni, de a párom ezt folyton a fejemhez vágja, ha nem jól sikerül az ebéd kritizálja , sokat veszekszik velem, de sokszor én is ok nélkül kiabálni kezdek.

Az apósjelöltem pedig nyugdíjas, szívbeteg, gyógyszereit nem szedi és úgy érzem csak rajtuk élősködök mert bármit teszek úgyiscsak lehurrognak hogy ők tartanak el.

A párom a fizetését odanyomja a kezembe hogy osszam be és költsem el ételre egész hónapban, az apukája pedig a nyugdíjából veszi meg (magának és a fiának ) a mindennapi cigarettát.

A házban nincs fürdőszoba, eléggé lepukkant egy viskó, az udvaron van a vécé. Nem valami esztétikus.

Annyira elegem lett, hogy főzök,mosok rájuk, gyógyszerekért futkosok és mindig azt kapom tőlük hogy ez a dolgom mert itthon vagyok.

Apósjelöltnek a körmeit levágom, a sebétkötözgettem régebben mindennap és egy köszönömöt nem kapok.

Ma csak bent ülök a szobába és sírok mert már nem bírom. Hiába keresek munkát és járok állásinterjúkra alig akad valami.

Itt vagyok 23 évesen, fiatalon és már most úgy érzem feladtam az életemet.

Anyumék fent laknak Pesten, hozzájuk bármikor mehetek de nem akarok az ő nyakukon is kuporogni. Annyira utálom magamat.