Hogy lehet kibírni ezt az örökös mókuskereket, a mindennapos munkahelyi stresszt, az anyagi bizonytalanságot, a folytonos küzdelmet az alapvető dolgokért?

Most tartunk ott a férjemmel, hogy mindkettőnknek töke kivan már mindennel. 18 éves korunk óta dolgozunk, tanulás is munka mellett volt, és így harminc éves korunkra kezdünk becsömörleni az egésztől.

Az elmúlt 12 évben volt már néhány munkahelyünk, egyik rosszabb, mint a másik, és még fizetni sem akarnak sehol annyit, hogy abból ténylegesen előre lehessen lépni. Volt itt minden, amikor még diplománk sem volt, akkor gyár három műszakban csupa idióta között, irodai meló folyton veszekedő, rosszindulatú kolleganők között, minimálbéres munkák, mert egyszerűen nem találtunk mást...

Unjuk. A férjem munkahelyén már megint gondok vannak, ilyen megvonás, olyan megvonás, ingyen túlóra, fenyegetés ésatöbbi, de hiába nézelődik, nem nagyon vannak álláslehetőségek, pláne most. Közben fizetni kell a hitelt, spórolni, nem is költünk luxuskiadásokra, de mindennek az ára az egekben van, főleg a lakhatásé. A munkahelyünk is olyan bizonytalan, hogy hiába vagyunk 30 évesek, nem merünk gyereket vállalni, met mi lesz később...?

Tudom, vállalkozni kell, gondolkodunk régóta, de amihez értenénk vagy amiben potenciált látunk, ahhoz tőke kéne. Az meg nincs, mert a lakástörlesztőbe megy és a tartalékfelhalmozásba családalapítás miatt... nyilván, nem merjük bevállalni, hogy én itthon vagyok gyerekkel, ő meg felmond a bizonytalanra.

De utálunk már minden reggel felkelni és bemenni a sz*r munkahelyekre, ahol mindig azon kell izgulni, éppen milyen megvonást jelentenek be...

Oké, nem vagyunk informatikusok és mérnökök, de nem hiszem, hogy csak nekik "jár" nyugis élet...