Miért akkor kezd el keresni mindenki amikor már boldog vagyok egyedül is?

Valahogy mindenki eltűnt az életemből 2-3 hónapja, nagyot zuhantam, majd jött több családi és egyéb dolog is, amitől csak tovább csúsztam a padlón. Az pedig hogy tényleg senkire sem számíthattam, eleinte szörnyű volt. Aztán átértékeltem mindent, hozzászoktam végre a magányhoz, élvezem a saját magam társaságát és boldog vagyok így egyedül is. Sőt nyugodtabb is így az életem. Mire ezt elértem, mindenki elkezdett megint keresni, szivességeket kérni, követelni, valaki szó szerint zaklatni. Megirtam ennek a bizonyos személynek hogy nyugalmat akarok, nem akarom stresszelni magam, jó ez a kialakitott állapotom, ezért nem leszek mindig "elérhető". Ő ezt nem értette meg, egy hete mindennap többször felhív, annak ellenére hogy nem reagálok a felkeresésére. Már gyomorgörcs ha rezeg a telefonom. De hiába magyarázok, nem érti. Miért pont ilyenkor? Mással is történt már ilyen? Miért hiszik azt az emberek hogy normális ha 3 hónapig lesz**om valaki fejét, aztán hirtelen megint keresem, sőt még követelőzök, választásra kényszerítem, pofátlanul "szivességeket" kérek, ami csam oda megy, vissza nem. Mi ilyenkor a legjobb megoldás?