Milyen életet élsz most és milyet szeretnél élni (reális határokon belül)?

17 éves vagyok, anyukámmal és a párjával élek.

Középiskolás vagyok.

Amit szeretnék: ha lenne párom és vele lakhatnék illetve egyetemre menni és dolgozni mellette.

Reméljük 2 év múlva ez lesz.

23 éves vagyok, van otthonom, a párommal élek és elsőéves vagyok mesterképzésen. Mellette 230-ért melózok és leadtam a jelentkezésem egy harmadik szakra. Szabadidőmben sztorikat írok és edzek.

Szeretnék diplomát szerezni mindhárom szakon, a fizetésem megduplázni legalább, kiköltözni Budapest vonzáskörzetébe egy nagyobb kertesházba és vagy kocsit venni a bejáráshoz, vagy olyan állást keresni, ami home officeban végezhető, hogy kinn tudjak maradni. De akkor veszek egy motort és leteszem hozzá a jogsit, mert az már régi álmom. Szeretnék addigra menyasszony vagy feleség lenni. Ha kiadatni nem is, blog formában vagy patreonon szeretném közzétenni az irományom, mert aki olvasta, folyamatosan azt mondogatja, hogy ne legyek szégyellős. :) Az edzést csak simán szeretném folytatni sérülések nélkül, de valószínűleg abban is lesz még fejlődés.

28N és olyan életem van mint a mesében. De tényleg tiszta hamupipőke sorsom van 😆

Egyébként otthon élek anyámmal, alapvetően dolgozok néha visszamegyek az iskolapadba is. 2 barátom van nekem is plusz házi állatok. A hobbimat felnőtt fejjel találtam meg(pszichológia, jóga, de érdekel a festés is-legyen az fal, haj, nyílászáró, rajz, smink)

Amit szeretnék az szinten egy párkapcsolat, illetve az évek alatt olyan falat emeltem magam köré, hogy a kínai nagyfal kutya fsza ahhoz képest. Ezt szeretném lebontani, eldobni az álarcot és igaz onvalomnak lenni.

39 éves vagyok, barátaim nincsenek. Egészségügyi problémák akadályoznak (többek közt) a teljes életben, amelyek ha megoldódnának, az elég jó lenne.

Nem vágyom sokra, szeretnék jó párkapcsolatot és 1-2 őszinte, megértő, kedves barátot, olyanokat, akik úgy fogadnak el ahogy vagyok, nem hazudoznak, ha bármi rossz érzésük támad velem kapcsolatban, azt nekem mondják el, nem másnak. Nem volt még részem őszinte, elfogadó barátságban.

Egy-két dologban jó lenne fejlődni, nyelvtudás, informatika stb.

27 vagyok, a vírushelyzet miatt nyártól már nem lesz munkám. Egy szobát bérlek Bp-n, de a home office ideje óta a szüleimnél vagyok. Párkapcsolatom nincs, a betegségem vetett neki véget, a barátaim viszont nagyszerű emberek, értük hálás vagyok.

én csak meggyógyulni szeretnék, és nem akarok olyat szeretni, aki nem szeret viszont.

21/f vagyok, szingli, egyetemista, kollégiumban lakok többnyire de most a karantén miatt itthon élek szüleimmel egy kis faluban. A barátaim távolsága tőlem 30 és 400km között mozog, szóval itthonról elég macerás találkozni.:D Időm nagy részét mostanában tanulással töltöm, vagy kerti munkával de a zenekészítést is gyakorlom egy ideje.

Amit szeretnék: Jobb közlekedési lehetőségeket, hogy könnyebben találkozhassak a barátaimmal. Legyen vége a koronavírusnak mert kezdek bekattanni. Illetve szeretnék majd egy saját kis stúdiót, ahol kreatívkodhatok és megtanulni gitározni és dobolni. Szakmámban elhelyezkedni is jó lenne valamelyik helyi nagy cégnél. Na meg persze egy párkapcsolat :) De ha a többi téren elégedett vagyok az életemmel és ezt látják is az emberek, az úgy is jönni fog :D

35 éves vagyok - jelenleg a szüleimmel élek - súlyos drogfüggő vagyok.

A sok-sok év alatt megszámlálhatatlan leállási kísérletem után beláttam, és elfogadtam hogy soha nem lesz többé barátnőm, és olyan életem amilyet szeretnék.

Azért még nem adtam fel teljesen - tovább próbálkozok (zen meditációt gyakorlok) hátha egyszer sikerül meghaladni saját tudatom, elmém.

Az eddigi életem során rájöttem hogy a legnagyobb ellenség számomra - önmagam. (A saját gondolkodásom.)

Látom mekkora problémákat okozok, többször voltam élet-halál helyzetekben, volt hogy pillanatokon múlott hogy újra tudtak éleszteni, vagy épp télen kint sokszor úgy aludtam el a kemény fagyokban - hogy nem tudtam felébredek - e még valaha. Számtalanszor farkasszemet néztem már a halállal - de ez sem tudott igazán megijeszteni.

Súlyos kötődési, szociális fóbiám miatt bármit jobbnak látok mint hogy másoktól kérjek segítséget.

Volt hogy egy nehéz időszakom után 3 napig egyáltalán nem jutottam kajához, és konkrétan hallucináltam, összeestem az éhségtől - de akkor is a halál kapujában is inkább az elmúlást választottam volna - mint hogy rehabra menjek be..

Az a helyzet hogy valami probléma van a fejemben - az életet egy folytonos harcnak, küzdelemnek élem meg. (Talán jobban félek az élettől ~ mint a haláltól.)

Volt egy lány akit szerettem, de ennek már évek óta vége - mégis mással el sem tudnám képzelni az életem.

Mivel Vele véget ért a kapcsolatom, és a mostani helyzetemben új kapcsolatokra nem vágyok - önmagam miatt pedig nem látom értelmét évekig újra harcolnom önmagammal (amikor a sikerre alig van némi esély) így csak vegetálok, és kivárok.

Tovább próbálkozom, hátha a meditációval áttörést érek el - azonban mivel majdnem 10 éve gyakorlok - ebben egyre kevésbé hiszek.

Nincs úgy semmi extra tervem már, vagy amiben hinni tudnék - egyszerűen abban reménykedem hogy úgy fog véget érni hogy minél kevésbé fáj..

A történetem nem az élet, vagy az univerzum hibája - hanem egyéni szerencsétlen döntéseim következménye.

Mégis hiába látom, tudom - képtelen vagyok kimászni ebből a "gödörből" amit önmagam ástam.

25 vagyok, van diplomám, van kocsim, van munkám, de nem keresek annyit, hogy eltudjak költözni. Azért meg biztos nem költözök el, hogy feladjam a kényelmet, és vajaskenyeren éldegéljek egy kis lyukban, teljesen egyedül, csak hogy levegyék rólam a mamahotel jelzőt. 1 igazi barátom van. Sajnos barátkozni, ismerkedni nem tudok, így párkapcsolatom sincs. Elég idegen dolog nekem ez az egész, nem láttam sajnos jó példát, elég sok trauma ért fiatalabb koromban, így irreális a szorongásom ezzel kapcsolatban.

Igazából egy új életet szeretnék előlről, normális családban felnőni, lelkileg, mentálisan egészséges férfivá válni, megélni a tinikorszak izgalmas kalandjait, ami nekem sajnos kimaradt az életemből, és normális egészséges felnőtté válni egy társsal, egzisztenciával. Sajnos Magyarország és a magyar emberek többsége meg a világ gondolkodása ezt nem tette lehetővé.

Egyébként szívesen kipróbálnám másoknak az életét ami nem az enyém. Szívesen belebújnék lottónyertesek, gazdagok, híres emberek, pornósok bőrébe, hogy megtapasztaljam, milyen érzés az erkölcstelen élvezethajhász életmód.