Éreztétek már úgy hogy szélmalom harcot vívtok valami ellen?

Igen, évekig vívtam hiába az anyám által felállított megfelelési kényszerrel. Sok idő telt el, mire rájöttem hogy semmi, a nagybetűs SEMMI sem elég. Bármit csinálok, sosem leszek neki elég jó, mindig találni fog valamit amiben más gyereke jobb és én leszek a hibás, hogy nem vagyok benne olyan jó.

Hasonlóbb ahhoz amit írtál, hogy pici koromtól mondogattam, hogy tovább akarok tanulni és el akarok költözni, amit az ismerősök mind olyan arckifejezéssel hallgattak, mint amikor egy 5 éves előadja, hogy ő tűzoltó és énekes akar lenni egyszerre. Minden évben kérdezgették hogy na mi akarsz lenni és minden évben kinevettek, mert tartottam magam ahhoz hogy tanulok és költözök. Végül nekem lett igazam, tanultam és költöztem.

Ilyen társadalmi dolgokként élem meg. Rengeteg dologban, de egy példát mondok:

Szerintem úgy egészséges, ha normális anyagi körülményke között, értelmes felnőttek vállalnak gyermeket, na erre mindig megkapom, hogy de hát Magyarországon nem lehet jó keresni, ennyi erővel senki ne vállaljon gyereket? Holott én egy átlag dologra gondolok, és olyanok ugatnak, akik a létminimumot még maguknak se teremtik meg.

Átlagban ilyen dolgokon szoktam megütközni. Tehát ami szerintem egészséges lenne, csak mert a legtöbb ember proli és pronyó, nem ez lett az átlag, pedig adott dolognak kéne lennie a normának.