Ti viseltek most maszkot, ha mentek valahova?
Varrtam magamnak több textil maszkot, illetve a cégtől is kaptunk kettőt. Én úgy vagyok vele, hogy a semminél egész biztosan több, ezért inkább hordom saját magam és a környezetem védelme érdekében is.
A cégnél is hordom, ha valamiért többen kényszerülünk egy irodába (ilyenkor mindenki), a tisztes távolság megtartása mellett és ha boltba kell mennem, akkor is.
Nyilván amíg kisétálok az autóhoz, vagy az autótól az üzletig nem veszem fel, ha teljesen kihalt az utca/parkoló. Jól esik a friss levegő, ilyenkor nem látom értelmét.
Egyébként Pest megyében élek, itt azt tapasztalom, hogy pl. a boltban 70-80% visel maszkot. Mondjuk azt valóban nem tartom létszükségletnek, hogy az orvosi maszkokat vásároljuk fel, de szerintem összességében jó dolog, hogy maszkot vesznek fel az emberek, vagy legalább egy sálat az arcuk köré tekernek.
Nem. Van egy nagyon komoly szmogszűrő maszkom, de még az is csak PM10-es így arra használom, amire való: edzésre. A koronavírus röhögve átszambázik rajta ugyanúgy, ahogy az összes házilag készült és sima sebészi maszkon.
Lehet valakinek megnyugvás hogy rajta van, de én úgy vettem észre, csak ront a helyzeten. figyelgetem a maszkos embereket, a háromnegyedük rosszul hordja - ergo nem ér semmit -, és a legtöbbjük folyamatosan piszkálja a maszkot, ezzel az arcát is. kesztyűben mászkálnak de nem cserélik, vakargatják a homlokuk vele :D Ugyan.
Tartom a védőtávot akkor is, ha ezért le kell másznom az útpadkára, mert a többi hülye nem megy arrébb, ha valamihez hozzányúlok, fertőtlenítem utána a kezem és mivel nincs rajtam maszk ami megnyugvást okozzon, extrán odafigyelek, hoyg ne piszkáljam az arcom. Eddig bejött.
Utcán nem, nagyon jól esik a nap az arcomnak, illetve nem utolsó sorban nyomot hagyna.
Boltokban igen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!