A "nem vagyok olyan mint a többi lány" típusú lányok miért lepődnek meg, ha a lányok többsége rühelli őket?

Minden nő vetélytársat lát a többi nőben külsőtől, és műveltségtől függetlenül,

ha feltűnik egy hím a közelben.

majdnem minden lany atesik ezen az eletszakaszon, a legtobben kinovik.

persze azert dolgozik bennunk a magyar mentalitas, ezert fordulhat elo hogy tenyleg gyakoribb az amit az elso leirt, hogy vetelytarsat latunk egymasban. tudatosan kell az ember lanyanak kiiktatni a fejeben azokat a gondolatokat hogy xy not eliteljek lenezzek versenyezzek vele. amikor elfogadod es megszereted sajat magadat, onnantol kezdve tudod ertekelni es szeretni a tobbi not is

Életkori sajátosság.

Ha megfigyeled, tiniknél van.

Túl kell rajta esni, ki kell nőni, ennyi a megoldás.

Nem tudom melyik kategóriába esek általad, hisz a legjobb barátaim nők. De ennek ellenére nem tudok barátságot, vagy jó viszonyt kialakítani más nőkkel/lányokkal (vagy csak nehezen). Interneten van hogy órákig elhúzodik egy jó beszélgetés (vagy itt gyakorin üzenetezés), és amikor kiderül, hogy én is nő vagyok, az illető puff eltűnik. Való életben fősuliban és munkahelyen egyaránt az ment, amit az első írt... Állandó marakodás, áskálódás, másik ócsárolása főképp akkor, ha egy nő/lány egy fiú társasággal jóban volt. Legutóbbi munkahelyemen, bejöttem pár srácnak és sokszor beszélgettek rólam (más férfitól tudtam meg), na a nőknek nem kellett több, már egyből ribizli lettem, és elkezdtek féltékenyek lenni, meg kamu dolgokat kitalálni. A vicc benne az, hogy már régóta kapcsolatban vagyok, amiről páran tudtak. Tehát, ha bejövök egy srácnak, az miért is az én hibám?

Exem rokonságában is próbáltam jó viszonyt kialakítani a női tagokkal, (a férfiakkal simán ment), de mind látszati jópofizás volt részükről. Ahogy volt vmi galiba a kapcsolatunkban, akkor egyből én voltam a szhar meg qva, amikor meg helyre raktuk a dolgainkat és újra együtt voltunk, akkor meg megint ment az álszent jópofi.

Általánosban meg a „menő” lányok (akik már 13 évesen elvesztették, ha nem előbb, ami nyílt titok) meg állandóan terrorizáltak minket, visszahúzódó egyedeket (fiúkat is). Az akkori fiú barátaim többsége meg ment a farkuk után, próbáltak a már „érett” osztálytársaimnál bevágódni. Persze, azoknak a lányoknak ők csak státusz szimbólumok voltak, mert külsős idősebb pasikra hajtottak. Ugyanez megtörtént középben egy-két fiúval, de itt már komolyabbak voltak az emberek, így lehetett barátságokat köttetni, bár az én barátnői köröm az egyetlen, ami megmaradt, tehát ez is elárul néhány dolgot a nőkről...

Nekem mindkét féltől vannak negatív tapasztalataim, de a nőkről ismerkedés szintjén több, nagyon vigyázni kell, mert sokan taktikáznak...Munkahelyen volt egy nő, aki azért barátkozott velem, mert feljebb akart lépni a ranglistán. Helyre lett téve, aztán nem sokkal ki is lépett. Mondjuk azon a helyen a kezdeti nehézségek ellenére jóban lettem szinte minden nővel, miután ráeszmételtek arra, hogy nem vagyok fenyegetés, senki helyére nem törekszem, sem a kiszemeltjére. Igazából a kulcs ehhez az volt, hogy mindenkit magasról letojtam és csak munkámmal foglalkoztam.

Egy fiúbarátom van, neki nemrégiben lett bnője, és alaptalanul féltékeny rám. Vagyis gondolom a puszta tény, hogy nő vagyok elég neki. Pedig szívesen megismerkedtem volna vele, mert ahogy levettem, eléggé megegyezik az érdeklődési körünk, de gondolom irányából ez az érzés nem kölcsönös.

Tehát én személy szerint feladtam azt, hogy nőknek a társaságát keressem. Nem kezdeményezek, és nem is vonom magamat bele semmilyen női csoportosulásba pl. munkahelyen, mert nem akarom, hogy károm származzon belőle, ennyit nem ér meg. Passzív vagyok velük szemben.

Lényegében amiért taszíthatom a női nemet akaratom ellenére:

- Nem hihetik el, hogy tényleg nem érdekel senki.

- Az érdeklődési köröm miatt a férfiakkal jobban megtalálom a közös hangot, de ez nem jelenti azt, hogy nőkkel nem beszélnék róluk

- Nem érdekelnek a pletykák és, ha vmit tudok is másról, nem osztom meg velük

- Nem érdekel a panaszkodásuk a testükkel és ruhájukkal szemben (se)

- Meg vagyok elégedve a testemmel, vékony az alakom (ez sokaknál főbűn)

- Munkahelyen nem tömöm kétpofára a táblás Milka csokit, és ha vmit körbekínálnak mindig visszautasítom, és én sem kínálgatok semmit, csak max annak akivel magasabb szintű a kapcsolatom (irigy kutya lehetek ez miatt). Nem veszek részt szülinapi sem névnapi ünneplésben, mert nem rám tartozik és nem érdekel.

- Nagyon egyszerű a stílusom: egyszínű atléta/poló, hidegben bő hoodie, leggings/farmer, midcut sportcipő.

- Nincs smink, sem szoli, sem műköröm stb...

- Harsányság, durci, hiszti, hiperaktivitás stb... távol áll tőlem

- Nem bókolok senkinek, hogy jaj de csini vagy, ha viszont kapom nem tudok mit reagálni és tovább csinálom a dolgomat.

- Ja, és a legkevésbé sem érdekel a pasi téma, meg nem fogom kiteregetni a magánéletemet mindjárt elsőre, amit meglepően sokan csinálnak, aztán sírnak, ha visszaélnek vele.

- Szívesebben hallgatok, mintsem beszélek, kivéve komolyabb témáknál

Én sem keresem nők társaságát kifejezetten. Egyszerűen nem találom a közös hangot velük. A nők mindig kerülgetik, méregetik egymást mielőtt közelebb engednék magukhoz a másikat. Addigra a férfiak már rég megitták a két közös felest és hatalmas haverokként egymásra borulva szemlélik a mi kapcsolatunkat. Rengeteg ilyen szituációban van részem, de egyáltalán nem érzem rosszul magamat emiatt.

Egyszerűen képtelen vagyok jópofizni, ha azt érzem, hogy nem egy szellemi síkon mozgunk, nem értjük egymás problémáit, merőben más a felfogásunk, csak a divat, meg az új körömlakk a téma, stb. Jó ez valakinek biztos, nekem csak szenvedés. Szívesen elbeszélgetek bármikor bárhol, bárkivel, de egy ilyen nőt nem tudok barátomnak nevezni, hiszen igazi mélységekben nem tudunk beszélgetni.

Két jó barátnőm van. Hasonlóan különcök, abszolút hasonló értékrenddel és felfogással, valamint hasonló nagyságrendben van szükségük a kommunikációra is (nincs durca, ha egy hónapig nem keressük egymást). Velük mondhatni a kényszer hozott közelebb egymáshoz és milyen jól tette.

Megjegyzem én sosem voltam kirekesztett egyén a sulijaimban. Valahogy mindig a senki földjén jártam. Nem tartoztam a menőkhöz és a lúzerekhez sem, mindkét csoport elviselt. Egyfajta kapocsként voltam köztük jelen. Szerintem sorsfordító volt nálam az, amikor az egyik menci p**sa osztálykiránduláson megkérdezte tőlem, hogy egy olyan szép lány, mint én, miért barátkozik egy olyan rondával, mint xy!? Annyira belém égett, hogy a mai napig a belem kifordul tőle. Valahogy megmaradt az általánosítás a fejemben és zsigerből jön, hogy ha valamilyen nem szeretnék lenni, akkor az ilyen.

Amiért szerintem engem nem kedvelhetnek:

- Rendkívül jól tudom leplezni az érzéseimet, emiatt ridegnek, kimértnek és megfontoltnak látszom. Csak akkor beszélek, amikor kell és csak úgy, ahogy azt éppen a helyzet kívánja. Ez olyan burkot képez körém, ami miatt mindenki lepattan rólam, érinthetetlennek tart. Ezt konkrétan többen mondták már egymástól függetlenül.

- Céltudatos, határozott vagyok, általában elérem az életben azt, amit szeretnék. Egy tingli-tangli személyiségnek ez ijesztő, inkább elkerül.

- Sikeres vagyok az élet minden területén. Látszólag. De mivel közelebb kevesen kerülnek, ezért általában a látszatban el is vész mindenki. Mivel az ember alapvetően irigy teremtés, ezért taszító a sikeres ember jelenléte. Mondjuk nem nekem, én szeretem ilyenekkel körülvenni magam. Inspiráló.

- Nem vagyok divatos, trendi, nem járok bevásárló túrákra, nem igazán érdekel a külsőség, nem számolom a kalóriákat. Persze nem vagyok igénytelen, de nem akarok ebbe több energiát beleölni, mint amennyit szerintem ér. Ebből adódóan ilyen témákról sem lehet velem beszélgetni.

- Néha már már megszégyenítően jól tudom kezelni a férfiakat. Ez sokaknak idegesítő, pedig semmi nincs benne, csupán a szakmámban és a munkahelyemen megtanultam mindenféle-fajtát a helyén kezelni és ehhez a stílusomat az adott szituációra szabni.

- Hajlandó vagyok tenni a céljaimért és nem csak sírok, hogy "így sz*r az életem". Akkor is, ha ez azzal jár, hogy én a teljes estémet, vagy a hétvégémet iskolapadban töltöm. Emiatt is sok az irigyem, aki persze marad inkább a sírásnál, csak ne kelljen megerőltetnie magát.

Mivel rendben van az önbecsülésem és viszonylag sok dologban vagyok benne általában, ezért magasról teszek arról, hogy ki marad meg a közelemben és ki nem. Sem időm, sem energiám ezzel foglalkozni. Értem ezt persze új emberekre. Aki egyszer a szívemhez közel került, azért utána foggal-körömmel... :)

A híres női "barátságokat" szerintem a legtöbb értelmes ember kerüli.

Egyébként amiről írsz, az tipikusan a szép nők problémája. A nők krva irigyek és féltékenyek a jó csajokra, ez van. Úgy tűnik, te is. 🙂

"tipikusan a szép nők problémája."

Ezzel a megállapítással csupán az a baj, hogy sokszor a legocsmányabb, legvisszataszítóbb nő is szépnek gondolja magát.