Akkor is kötelességem beilleszkedni a társadalomba, ha semmi örömöm nincs a másokkal való érintkezésben?

Az emberek jobb esetben csak átlépnek, rosszabb esetben pedig át is gázolnak rajtam. Már az óvodától kezdve az általános és középiskolán át egészen a főiskoláig akármilyen közösség tagja voltam eddig, mindig túlnyomórészt csak ártott nekem a többi ember. Minden kellemes élményemet valamilyen magányos tevékenység során szereztem (filmek, sorozatok, könyvek, videojátékok, háziállatok).

Miután végül a főiskolai évek alatt végül megelégeltem a rengeteg sérelmet, amit kaptam addigi életem során, otthagytam az egészet és azóta csak akkor lépek ki a komfortzónámból, ha feltétlenül szükséges (bolt, posta). Ennek már 4 éve, a szüleim pedig azt mondják, hogy nem lehetek egyedül, muszáj emberek közé járnom, tanuljak vagy dolgozzak, de nem tölthetem állandóan a szobámban a napjaimat.

A gond csak az, hogy semmi kedvem megint társaságban lenni, bőven elég volt az a sok megaláztatás, amin átmentem. Nem érzem úgy, hogy tartozom a társadalomnak bármivel is, sosem kértem, hogy létezzek, egyszerűen csak ide kerültem akaratomtól függetlenül, nem tehetek róla, hogy megszülettem.