Az gáz ha én valamelyest egyetértek Norbival a legutóbbi megnyilatkozása kapcsán?
Elején leszeretném szögezni, hogy nem csak azzal, hogy az jelent problémát egy kapcsolatban ha a nő hízik meg, az is ugyanolyan gáz lehet a férfi hízik el.
Azt is leszögezném ,hogy alapvetően nekem sem a kedvencem Norbi, de el kell fogadni azt a tény, hogy Magyarország az elhízottak országa. Évekig dolgoztam külföldön, utaztam sokfelé és azt tapasztalatból kell mondanom, hogy kevés olyan ország van ahol ennyi kövér ember lenne. Egyszerűen itthon az emberek nagy rész nem igazán foglalkozik azzal, hogy mit eszik, mennyire egészséges életet él. Más országokban pl ha elmegy az ember ebédelni egyet napközben az ételek szerves részét képezik a zöldségek, gyümölcsök. Itthon jó ha csalamádét lehet kapni rántott hús, rizi-bizi kombó mellé.
Egy kapcsolatban X év után a szexuális étvágy gyakran csökken. Egyértelműen kevesebbet vannak együtt a párok mondjuk 5 év után mint az első hónapokban. És ezt csak tetézheti az, hogy az egyik fél elhízik. Nyilván az így sem gyakori együttlétek száma még jobban lecsökkenhet. Pláne ha a másik fél mondjuk rendszeresen sportol és ő megtartja a súlyát.
Legyünk őszinték senkivel nem fordult elő, ha lát egy jóképű férfit/ szép nőt valahol akkor eljátszott a gondolattal, hogy milyen jó lenne vele egyszer kipróbálni?
Gondoljunk csak bele, hogy mi van akkor ha a párunk meg valaha hasonlóan nézett ki, de azóta felszedett 30 kilót.
Eszébe jut az embernek, hogy basszus ez a másik miért nem hízott el? Milyen jó lenne megint egy feszes sportos valakivel együtt lenni az ágyban, mint egy 100kg feletti emberrel.
ÉS ezek a gondolatok szerintem igenis tönkre tehetik a kapcsolatot az évek során. Nem azt jelenti, hogy ne szeretnénk a párunkat, de a szexuális vonzalom már nincs meg egyszerűen, pedig magára a szexre lenne igény.
Aztán ezt valaki elfojtja az élete végéig vagy másik esetben válás, félrelépés lesz a vége. Vagy jó esetben lefogy a párunk és fellendül a szexuális élet ennek köszönhetően.
De alapvetően én úgy gondolom, hogy az aki nem figyel magára és több tíz kilót felszed, de elvárja a párjától, hogy ugyanúgy beindítsa a fantáziáját mint korábban az ugyanúgy hibás a dologban.
Hogy mit fogsz kapni az elhízott kommandótól.
Csernus a Nő könyvében ugyanezeket leírta már amiről Norbi beszélt.
Èn ezért figyelek magamra. Mert én sem akarok szétfolyni, plusz a partneremet is megtisztelem ezzel, hogy nem egy zsírdisznóval kell játszania. (Bár lehet, úgy meg sem tetszem neki)
Szóval magadért és a partneredért is.
Nekem barátnőm küldött át egy facebook posztot ami lényegében egy mélyen felháborodott anyuka kiakadása és abban volt kb 10 mondatos idézet, hogy mit mondott pontosan Norbi.
Kicsit értetlenűl olvastam, hogy "Igen, ez így van. Mi a probléma".
Majd amikor a nő kiakadásához jutottam kicsit azt éreztem, hogy nem ellenérvekkel próbálta a Norbi gondolatait a földbe tiporni.
Hanem az érzéseinek kifejezésével, hogy "Undorítónak tartom, hogy...", "Szégyellem magam, hogy olyan országban élek ahol" stb... amik mind szépen hangzanak, de lényegében semmit sem hozott fel ami megcáfolná, csak arra alapozota a posztot hogy csúnya ilyen dolgokat megfogalmazni, mert nem olyan egyszerű lefogyni egy terhesség után.
Én személyszerint meg kevesebb mint 1 év alatt fogytam le 30kgot. Szóval tudom pontosan milyen lefogyni és megtartani az alakomat.
Ráadásúl engem is Norbinak hívnak :D (pici fun fact)
Szóval barátnőmnek leírtam, hogy teljesen normális az amit a Norbi megfogalmazott. Talán annyi hogy szebben kellett volni picit megfogalmaznia.
Erre barátnőm kiakadt.
Majd szépen (átfordítva normális hangnemre a Norbi üzenetét) lebontottam neki, hogy szerintem mért nem hülyeség és talán túlzó, hogy a legtöbb házasság emiatt megy tönkre, de van alapja annak amit ír.
Ezek után ő is megbékélt a véleményemmel.
Szerintem teljesen normális és jó amit megfogalmazott. Volt rajtam 30kg felesleg így tudom pontosan hogy ég és föld az előtte, utána kép.
Nagyon lebutítva, primitíven megfogalmazni.
Egy 50 és 80 kgos nő között rettentesen nagy a külömbség. Az ember nem tud mit tenni, ha már ezek után nem áll fel a "cerka".
Ilyenkor vagy máshol keres titokban olyan lányt, akinél igen.
Nyíltan keres mást, azaz elválik.
Vagy bevállalja hogy élete végéig olyan személlyel él tovább akit szexuálisan nem tart szépnek és így egész életében csak vágyakozni fog arra amit nem kaphat meg.
Az meg teljesen mindegy milyen indokkal történt az a drasztikus változás, mert ezt a "cerka" nem veszi figyelembe.
"az jelent problémát egy kapcsolatban ha a nő hízik meg, az is ugyanolyan gáz lehet a férfi hízik el."
Sajnos ezt így hiába írtad le.
Nem, nem lehet elvonatkoztatni, hogy az egész buli a nőkre van kihegyezve.
Utólag hiába mosta a dolgot, hogy amúgy a férfiak is, végig a nőkről volt szó.
Olvasom itt a válaszokat. Szintúgy a nők súlya, a nők hízása, a férfi fa$zának fel(nem)állása a lényeg.
Na, én ezen húztam fel magam.
Azzal tkp egyet értek, ha a kapcsolat elején a partner x kg, akkor pár évvel később +30 kg már teljesen más külső, és nem meglepő, ha már nem úgy viszonyul a párja az új testéhez, nem olyan a szex.
Azzal kurwára nem értek egyet, hogy ezt teljes mértékben a nőkre húzta rá, a nők cseszik el a házasságokat, a férfinak kell a vágy, stb. Honnan a retkes pic$ából gondolja, hogy a nőknek nem kell?
Ha jól tudom, nem volt még nő, nem tudhatja.
A nő sem kívánja meg a lihegő, szuszogó, 3 perc szex után infarktus-gyanús, izzadtságban úszó hájpacnit, mert kötődik hozzá, mert szép a lelke, mert valaha vonzódott hozzá.
Hímsoviniszta g€©¡, aki teljes mértékben lenézi és degradálja a nőket. Ennyi.
Amit leirtal, azt szerintem mindenki tudja.
Mindene egyes ember tisztában van vele, hogy a kövérség nem vonzó, és nem várható el a szerelmedtől, hogy ugyanúgy vonzodjon hozzád akkor is, ha normál sulyod van, és akkor is, amikor kórosan elhízott vagy.
Nem ezzel van a probléma, és ha norbi képes lett volna ezt normálisan megfogalmazni, akkor nem menne a dráma körülötte..
A gáz az, hogy egyrészt norbi nem képes civilizált ember módjára viselkedni, és elfogadni, hogy lassan kikopik a koztudatbol, hanem jóformán évente kell valami orbitálisan bunkó dolgot csinálnia, hogy ismét magára irányítsa a figyelmet (Emlékszem egyszer például egy fiatal, kövér lányt fotózott le az engedélye nélkül hátulról, és odairt mellé egy monologot arról, hogy a lány gyakorlatilag sosem lesz boldog, mert zabálni jobban szeret. Ilyen egy normalis emberi lény fejében meg sem fordul)
Másrészt meg amit mondott, az egészen egyszerűen végtelenül szexista és megalazó. Nem csak a kövéreknek, vagy a nőknek megalazó, hanem a normális férfiaknak is. Ahogy a családalapítás, és a szülés/terhesség csodáját átvitte abba, hogy ez rémálmom a férfiaknak, és hogy kizárólag a nőket okolta a kapcsolatok tönkremeneteléért, az jogosan háboritott fel sokakat.
És az is jogosan háborít fel sokakat, ahogy ezt a "botrányt" kezelte; hogy azt bizonygatta, hogy ő csak őszinte, mintha kizárólag két féle ember létezne: a bunkó paraszt, és az, aki nem meri nyíltan felvállalni magáról, hogy egy bunkó paraszt.
Van egy rakás dietetikus, és testépítő, akik tényleg intelligensek, és nem kell ilyen kitörésekhez folyamodniuk ahhoz, hogy átvigyék a mondandójukat, szóval véleményem szerint felesleges pont norbival egyet érteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!