Ti is gondoltatok már arra, hogy egyszer hirtelen össze kellene pakolni és elindulni? Meg is tudnátok tenni?
Arra gondolok, hogy spontán összepakolni azt, ami fontos és elmenni valahová és élni.
Akár egyedül, hátra hagyva azt az életünket, amit most élünk és azokat, akik benne vannak.
Megtudnátok tenni vagy van olyan, ami annyira fontos a mostani életetekben, hogy képtelenek lennétek itt hagyni?
Az attól függ mit nevezünk hirtelennek. Nagyon kényelmes életünk van, a családjaink 2-2 órára laknak, pont félúton vagyok, igazából nincs okunk rá, hogy menjünk. Ha lenne, pl. egy sokkal jobb álláslehetőség okán, akkor valószínű mennénk, bár nem hirtelen. Előbb albérletet keresnénk, költöznénk, kiadnánk az itteni lakásunkat, stb.
Teljes mértékben sosem tudnám/akarnám hátrahagyni az életemet, ahhoz túl szoros gyökerekkel rendelkezem. Az emberi kapcsolataimat mindenképpen megtartanám, illetve sokkal nehezebben élném meg azok hiányát, mint amennyit nyerhetek a "menekülésemmel".
Én inkább azon gondolkozom sokat mit tennék, ha pl. leégne a lakásunk és azt mondanák menekülnünk kell most azonnal. Miért nyúlnék be a szekrénybe, mit vinnék magammal és hogyan dolgoznám fel, hogy ennyi maradt az utóbbi éveink kemény munkájából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!