Ti is gondoltatok már arra, hogy egyszer hirtelen össze kellene pakolni és elindulni? Meg is tudnátok tenni?

Nem hagynám itt a családom. Azt az életet sem amiért keményen megdolgoztam csak a kaland miatt.

Filmekben jól hangzik ez, de a valóságban azért nem ilyen egyszerű. Legalábbis ha nem a csövezés a cèl vagy vagy alapból milliomos.

Édesapámat azért nem szívesen hagynám itt.

Nem szívesen adnám fel a reményt, hogy programozó legyek, bár valószínűleg ezt ígyis úgy fel kell adni, mert esélytelen és teljesen eladósodom.

Egyébiránt meg nem is lenne butaság.

Külföldön egész jól kereshetnék, itt pedig sok dolog van, amit amúgy szívesen itt hagynék.

Néha voltak ilyen gondolataim.

Másrészt viszont 30+ éves vagyok, a "fiatalságom" elmúlt, igazából realizáltam a helyzetemet, elértem egy relatív átlagos életszínvonalat, találnék egy párt akkor nekem is pont ugyanolyan átlagos kis életem lenne mint bárki másnak. És megmondom őszintén, nem is vágyom sokkal többre.

Az igazság az, hogy relatív jól érzem magam, akár munkahelyen, akár magánéletben, vannak barátaim, hobbim, céljaim. Nem váltom meg a világot, de építgetem a kis életemet.

Persze, nem is egyszer.

Miért is ne? Hisz csak egyszer élünk.

Csak még meg kell tanulni egy nyelvet vagy fel kell frissíteni azt a nyelvet amit régen tanultam.

Kicsit lehet hogy hiányoznának a szüleim, de fiatal vagyok ahogy édesapám mondja most akármit is szeretnék meg tenni azt most tegyem meg és érjem el, mert ahogy idősebb lesz az ember úgy lesz egyre nehezebb.

Igen, többször is.

Meg tudtam.

Előbb kellett volna.