Alkoholról egyedül leszokni a fokozatos megvonás módszerével sikerült valakinek?
Tudom, hogy a többség (és a szakirodalom) szerint erre nem sok az esély, de úgy tudom, hogy volt akinek már sikerült.
Erre készülök, esetleg sorstársak jelentkezését is várom. (Akik úgy érzik lépniük kell, de valami miatt nem tudnak vagy nem akarnak a "szabályos" orvossal támogatott útra lépni.
De minden történetnek örülök! Köszönöm!
Szerintem önbeteljesítő jóslat, hogy nem lehet így. Mert azzal, hogy mindenki kimondja, hogy csak teljes megvonással lehet, aki így próbálkozik, nem kap támogatást a környezetétől, csak azok, akik teljes absztinenciával próbálkoznak.
Egyébként én sem ismertem ilyet. Olyat viszont igen, aki mikor látta, hogy baj van, teljesen leszokott, majd évekkel később alkalmi fogyasztó lett, azóta nincsenek alkohol problémái.
Ha valaki fokozatosan akar leszokni, abban benne van, hogy úgy akar leszokni, hogy de azért közben iszik. Ez az alkoholista legnagyobb ellensége, hogy akárhogyan is agyal a nemivásról, végül mindig azt dobja a gép, hogy inni kell, csak másképp. (A nemivás pedig mindig „majd később” lesz.) Az alkoholistának még a leszokásra is az ivás a „megoldás” – így talán jobban látod, miért kényszeres ez a gondolat.
Van erről egy illusztratív vicc: ül az alkoholista a kocsmában, minden este látja, hogy bejön egy férfi, megiszik egy pohár sört és továbbmegy. Egyszer megkérdezi tőle, hogy ezt hogyan csinálja, ő soha nem tudna megállni egy pohár sörnél. A férfi mondja, hát őt otthon várja a felesége, szóval munka után beül, megiszik egy sört és nincs is kedve maradni. Az alkoholista elcsodálkozik, hát ez beszarás, ha én képes lennék így inni, éjjel-nappal ezt csinálnám!
Tehát amikor megint visszaérkezel oda, hogy „jó, de azért inni kell”, akkor tudod, hogy már megint visszafelé mész.
A másik nagy baj a fokozatos leszokással, hogy alkoholistaként sokkal könnyebb egyáltalán nem inni, mint keveset inni. (Kivéve, a fizikai alkoholfüggőségnél, ami az alkoholisták kisebbik részét érinti, de ott már szinte esélytelen egyedül leszokni.) Ha napról napra mindig kevesebbet iszol, mint amennyi jólesne, az olyan feszültséget generál, hogy mire leszoknál, már semmi másra nem vágysz, mint végre rendesen berúgni. A „fokozatos leszokással” a leszokás legnehezebb részét nyújtod elviselhetetlenül hosszúra.
Ha nem vagy fizikai alkoholfüggő (= nem kell már reggelire 2-3 sör/feles, hogy ne remegj), akkor nem kell orvos, de ez a fokozatosság-dolog igazából egy alkoholista agyrém. Egyesek éveken át „szoknak le” fokozatosan, és hónapról hónapra „majdnem sikerül”, mire végre felfogják, hogy ennek semmi köze a leszokáshoz.
Ezt nagyon pontosan megfogalmaztad. Köszönöm!!
Már én is kezdem látni-tapasztalni a választ...
Az utóbbi időben nekem is vannak gondjaim az alkohollal (32 éves férfi vagyok), próbálkozok olyan módszerrel, hogy két napig semmi, a harmadik napon egy pohár bor, utána megint két napig semmi, egy pohár bor és így tovább...
Egy darabig mindig megy, de másfél-két havonta van egy-egy nap amikor a borhoz már vodka is kell, és akkor már nem bírok leállni...
Nem tudom igazából hogy alakult ki ez a probléma, jó, stresszes a munkám (dolgozni sose mentem be úgy, hogy egy korty is lett volna bennem), a családi életemben sincs minden rendben, de érzem, hogy így nagyon-nagy gond lesz ebből az egészből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!