Normális, hogy utálom a gyerekeket, de szeretnék majd, ha eljön az ideje?

#8 te ne is vállalj,amíg gyökér vagy.Te az a fajta vagy, aki hagyná, hogy sivítva rohangáljanak, mert "ilyenek a gyerekek".

A szülőnek a feladata, hogy nevelje a gyereket. Ha rosszul viselkedik étteremben, akkor rászól, elmondja neki, hogy nem illik, mások is vannak itt, szeretnének enni. 6 éves unokatestvérem is szokott - gyerekként- viselkedni, de szólunk neki, hogy hagyja abba. Kap színezőt ha unatkozik vagy akkor valaki kimegy vele sétálni, ha nem bír magával, de hál' Istennem értelemes, mert jól nevelik amióta megszületett. Megértik, ha beszélsz velük, elmagyarázod.

Én teljesen megértelek.

Már 7-8 évesen is utáltam a többi gyereket, na jó, nem mindenkit, amikor egy osztályba kerültem velük, és szemetek voltak. Oviból amúgy durvább szemétkedésekre nem emlékszem, az a vicces. Ott jól kijöttem mindenkivel.

Én is utáltam a sok kis elkényeztetett majmot, nem is akartam sajátot. De beleszerettem egy srácba, aki azt mondta, az élet legszebb dolga, ha az embernek gyereke lehet. Hát nem osztottam a véleményét, de néha azon kaptam magam, hogy tőle el tudnám képzelni azt, hogy gyerekem legyen. Aztán később született egy kislányunk. Még terhesen is voltak ambivalens érzéseim, de aztán amikor kézhez kaptam a kis csomagot, teljesen belezúgtam abba a pici babába. Pedig addig minden újszülöttet csúnyának láttam. De ő elvarázsolt. Sose hittem volna, hogy létezik ilyen pici ember és hogy ilyen okos tekintete van az újszülötteknek. De nem is ez a lényeg, hanem hogy elfogulatlanság nélkül állítom, hogy az én kislányom egy tündér. Annyit tudnék róla mesélni. Tegnap pl. a vakvezetőkutyákról néztünk néhány videót meg egy mesét, amiben a kiskutya álma, hogy vakvezető kutya legyen felnőtt korában, de megbukik a vizsgán. Kislányom akkora krokodil könnyeket kezdett sírni, alig tudtam megvígasztalni, szerencsére a mese jól végződött. Ha meglát, ragyog az egész gyerek. Olyan, mint a szerelem. Pár éve nagyon mélyponton voltam és ment egy mese a Tv-ben, egy Kis herceg feldolgozás, amiben a kígyó meg akarja ölni a Kis herceg rózsáját. Nekem akkor haldoklott a kutyám és elbőgtem magam. Sok minden összejött, de a kutya betegsége önmagában is elég lett volna. Csak sírtam, a kislányom meg rohant nekem zsebkendőért és azt mondta, gondoskodik rólam. 5 éves volt akkor. Megpuszilgattam, ölbe vettem és megmondtam neki, hogy nem, nem kell rólam gondoskodnia. Legyen ő csak egy 5 éves kisgyerek. Az én feladatom gondoskodni róla és nem fordítva. Azt mondtam neki, úgy érzem, megtámadott a kígyó. Nem részleteztem, igazából sikerült beleszeretnem valakibe, akibe nem lett volna szabad, ez is ott volt az egészben és a kutyám...Csak bőgtem. Pár nap múlva nagyon kiakasztott a gyerek. Nem volt rossz, de szokás szerint későn indult el a WC-re vagy bilire és bekakilt. Az a baj, hogy menet közben letolta a nadrágját és elpottyantotta a kakit, én meg beleléptem, mert nem vettem észre. Akkor elkezdtem üvölteni. A kezébe nyomtam a szaros papucsomat és a kertben lemosattam vele. Utána amikor kész lett, bocsánatot kértem tőle. Tudtam, hogy túlreagáltam. Magamhoz húztam és sírtam. Ő meg azt kérdezte: - Anya, a kígyó...?

Én meg csak néztem rá, hogy honnan értette meg ezt így egy 5 éves gyerek.

Pár napja azt mondta, nem akar gyereket szülni, mert nem akar rossz gyereket, mint az unokatestvére. Megkérdezte, honnan tudhatná, hogy nem lesz majd rossz gyereke. Akkor elmondtam neki, hogy én már nem hiszek a rossz gyerekekben és pontosan azóta nem hiszek, amióta ő van nekem. Én csak azt látom, hogy van beteg gyerek és éhes gyerek és elhanyagolt gyerek, akik emiatt nyűgösebbek vagy emiatt rosszak, hogy odafigyeljenek végre rájuk. Én azt látom, hogy a gyerekek nagyon meg akarnak felelni, csak a szülők nem mindig figyelnek rájuk. Amikor nem figyeltem eléggé rá, az én kislányom is volt, hogy direkt véletlenül épp akkor elesett, hogy végre felkeltse a figyelmemet. De hogy kifejezetten rosszaságból tegyen valamit, arra még nem láttam példát az elmúlt 7 évben.