Ti is bevezetnétek azt, hogy a túlzott alkoholfogyasztásból adódó kórházi és szállítási költségeket NE fedezze a TB, hanem a teljes költséget az illető fizesse?
Gusztustalannak tartom azt, hogy vannak emberek, akik nem tudják, hol a határ, és azért, mert változott a naptárban néhány szám, indokoltnak tartja, hogy a minőségtelen, kritikán aluli mérget fenékig vedelje, és szétbarmolja a várost.
Szerencsére én mindig is az értelmesebb réteg közé tartoztam, akik nem cikinek, hanem normálisnak érezték feljelentgetni a rendőrségen újévkor az embereket, ha illegális pirotechnikai eszközöket, vagy gyorshajtókat lát, ugyanakkor a magatehetetlen, részeg embereket inkább hagyta megfagyni az úton, hiszen megérdemlik. Idén sem volt máshogy.
Épp ezért arra gondoltam, hogy benyújtanék néhány javaslatot a jövő évre vonatkozóan, ahol minden jellegű alkoholfogyasztás okozta rosszullét, vagy abból kialakuló betegséget NE fedezzen a TB, csak és kizárólag magánszemélyként lehessen befizetni a kezelést, melyre ha nincs pénz, akkor akár félretolják meghalni az illetőt. Ez a természetes szelekciónak is jót tenne.
Nem ezt vezetném be. Magán egészségbiztosítási rendszert vezetnék be alapvetően, hogy az embernek legyen lehetősége eldönteni mire és mennyit fizet SAJÁT MAGÁNAK!
Ne az én tb-mből lássanak el boldog boldogtalant úgy, hogy én az orvosi alkalmasságimhoz sem jutok be évente egyszer egy nyomorúságos vérvételre, csak ha negyedévvel előbb eszembe jut és kérek időpontot.
Arról már álmodni sem merek, hogy alap szűrővizsgálatokra tb alapon menjek el, mert fél napot kell ülnöm az orvosnál a beutalóért. Természetesen nem azért, mert annyi a beteg, hanem mert Bözsi néni odajár beszélgetni Klárikával, már nyitás előtt 2 órával az összes ott áll sorban az ajtó előtt, de az ő gondjuk bajuk nyilván sokkal fontosabb, így előre sem engednek, hogy időben beérjek a munkahelyemre.
Aztán 4 hónap múlvára kapok egy időpontot, de minek az időpont, ha az megint csak annyit jelent, hogy talán azon a délelőttön valamikor sorrakerülök!? Majd a harmadik napomat arra tolom el, amire szabit kell kivennem, hogy visszavigyem a leletemet a háziorvoshoz. És ez még csak egy vizsgálat volt.
Nem működik az egészségügyi rendszer semmilyen szinten és nem tartom igazságosnak. Legyek egoista barom, de bőven teszek adóforintokat az államkasszába ahhoz, hogy elvárhassam, ebből viszont is lássak valamit. Mindenki úgy b*ssza el az életét, ahogy akarja, nem kifejezetten érdekel kinek hányszor mossák ki a gyomrát az életében, de akkor döntsön ő úgy, hogy ilyenekre is biztosítást fizet. Hadd döntsem el én milyen mértékű csomagot fizetek meg, cserébe viszont azonnal kerüljek szakorvoshoz, ha arra van szükségem.
Nem, nem vezetném be.
Ilyen alapon akkor vonjuk meg a támogatást a sportolóktól, adrenalin függőktől, a drogokkal élőktől (beleértve a gyógyszereket szedőket is), az öregektől, a kövérektől, a budapesti utcákon sétálóktól/futóktól, a vegyészektől, a tanároktól stb...
Mind mérgezi magát, vagy éppen a társadalomnak nem hasznos tagja, mint pl. egy 90 éves bácsi, aki már vegetatív állapotában elhappolja más elől az orvosi ellátást.
Ennek tükrében az lenne az igazságos rendszer, hogy mindenki magának állja az orvosi költségeit. Egyesült Államok. Ha ez jön be, költözz oda.
Vagy a másik opció, hogy senki se fizessen az orvosi ellátásért. Egyesült Királyság.
Egyébként meg nehogy azt hidd, hogy egy alkoholmérgezést szenvedt beteget, oly dicső ellátásban részesítenél. Bekerül estére a szanatóriumba egy lepukkant szobába még 4 másik emberrel, köztük olyannal aki épp haldoklik, kap vénásan csapvizet, egyszer ránéz a doktor és „nyitáskor” mehet is haza az illető.
A bulik többségén meg az ítélőképessége az embereknek egyenlő szinte a nullával, még ha józan is az, aki a segítőkezet nyújtja. A legtöbb esetben elég lenne annyi segítség egy alkoholban kidőlt embernek, hogy egy társa legyen mellette és figyeljen rá, hogy ne fulladjon meg a hányásában. De ugye sosem lehet tudni azt, hogy nem e kapott/szedett be az illető vmi designer drogot. Ebben az esetben az illető igenis életveszélyben van.
Van aki a büdös életében nem használja ki a TB lehetőségeit, vagy egyáltalán nem szorul ellátásra, mégis fizette. Akkor a családja kérvényezze vissza a befizetett összeget? Indítson érte petíciót?
Az emberek hülyék. Ez egy tény. De a mai társadalomban nem mindegy, hogy ki hogyan rombolja magát? Mert senki sem egészséges. A levegő, amit beszívsz, mérgező. A víz amit iszol, mérgező. A hús és a zöldség amit eszel, mérgező. Az elektronikai eszközök, amit használsz, sugároz. Még a lámpa is.
Minden, amivel kontaktusba kerülsz mérgezi a testedet, akkor Tőled meg azért kéne megvonni az ellátást mert a retkes telefont nyomod, és lámpafénynél eszed a vacsorádat.
Az már megintcsak más, hogy először is az államnak kellene tennie meg az első lépéseket egy jobb társadalom felépítése érdekében.
Nem kellene propagandálni az ünnepeket pazarló szimbolisztikus képekkel, mint a karácsonyfa, vagy a tüzijáték, ahogy egy családi idilli képet az alkoholos ital mellett. A kerszt is, meg a követelményeket is lehetne simán célszerűen módosítani, és jobb biztonsági rendszert felépíteni.
De sajnos ez nem a Tropico, hogy a saját meglátásaid érvényesítsd, sőt, még ott sem teljesen lehetséges. Miért? Mert a pénz beszél. És a piacnak a tudatlan ember a profitálója. És a szélsőséges ki ha én nem emberek is ebbe a rétegbe tartoznak, mint Te. Sőt, az ilyen esetek, még csak jobban beindítják a szélmalmot.
Ha már a természetes szelekciót felhoztad, akkor az is jót tenne az emberiségnek, hogy ha a pontos lokációd is szerepelne a kérdésed mellett ;)
Egyébként pedig ez az egyik legprimitívebb dolog amit tehetsz, hogy a saját embertársadat hagyod meghalni. Sosem lehetsz benne biztos, hogy mi vitte odáig és mi az a gond, amit pl. alkohollal próbál elnyomni magában. Elég sok ember pont azért lesz alkoholista vagy egyéb drogfüggő, hogy életben maradjon és tudjon egyk kicsit legalább társadalmilag elfogadottan, azaz „normálisan” élni a hétköznapjait.
Az is eléggé csökkent látásmódra vall, hogy mindent kapásból elítélsz, anélkül, hogy ismernéd tapasztalatból a negatív/pozitív velejáróját.
Egyébként a spicliket egyik közeg sem tolerálja. Tehát nehogy azt hidd, hogy abban az „értelmes” rétegben sokáig becsben leszel tartva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!