Te kívántál kellemes ünnepeket az ismerőseidnek vagy ők neked?
Én 1 éves kísérletbe kezdtem tavaly, múlt évben minden ismerősömnek küldtem facebookon, e-mailen, viberen ünnepi jókívánságokat.
Ebben az évben csak családon kívűl csak a Gyakorikérdések.hu lepett meg ( még fent látható).
Ez kicsit zavar, de aztán 3 napra rá rájöttem, érdektelen vagyok.
Nem. Akik fontosak, azokkal személyesen is találkoztam, és úgy kívánhattunk boldog ünnepeket egymásnak 🙂
Szerencsére senki nem talált meg, csak mamám meg anyu. Ennyél több nem kell 😊
Dettó ugyanez itt is. Máskor mindig lelkesen írom az sms-eket, üziket, hívom a közelebbi embereket. Idén nem volt hangulatom - szó szerint SENKINEK nem jutottam eszébe magától. Két üzenetet kaptam, egyik se nekem szólt, csak többemberes chatben amolyan körüzi, ahol benne vagyok. Testvérek, rokonság, barátok, senki.
Ez van.
Nem. Klisés szar az egész.
Nem attól lesznek boldogok az ünnepek, hogy a random Kis Pista, akivel még anno 2010-ben találkoztál, kellemes ünnepeket kíván neked.
A családtagjaimnak és annak az 1 közeli ismerősömnek kívántam. Szerettem volna még 1-2 embernek írni, de már sajnos nem vagyok olyan viszonyba velük, hogy ezt megtehetném.
És még egy gondolat, aztán befejezem a predikációt: ahogy egyre jobban idősödök, kezdi évről évre abszolút elveszteni a Karácsony, a Szilveszter a jelentőségét. Pontosan ugyan olyan napok ezek számomra, mint az év összes többi napja. Azt a képmutatást egyenesen rühellem, amit egyesek képesek leművelni ilyenkor. Előadni magukat, megy a puszi-puszi, jajj, de szeretek mindenkit, de egyébként meg kígyót-békát kiált mindenkire. Sokkal fontosabb számomra, hogy abban a 363 napban legyek boldog, érezzem magam jól és fejezzem ki a szeretetemet, törődésemet a számomra fontos emberek felé.
Mi a rák az hogy kellemes ünnepeket?
Boldog karácsonyt szokás kívánni, illetve ha eljön az ideje akkor boldog új évet! Nincs más ünnep ilyenkor
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!