Aki gyereket csinált az megtudja mondani h miért?
Vagyunk egypáran család centrikusak. Én mindig is családban képzeltem el a jövőmet, nekem ez így normális. Nem is érezném magam teljes embernek, ha nem lennének a gyerekek.
A halálos ágyamon nem arra fogok gondolni, hogy milyen munkám volt, vagy milyen házam/kocsim/akármim volt, hanem hogy felneveltem 3 gyereket, és mind a három normális, becsületes ember lett.
- Mert hiányzott, vágytam rá hosszú ideig.
- Mert 5 szobás házat vettünk és 2 gyerekszoba van a házunkban.
- Mert öröm számomra, hogy a szerelmemmel közösen vállalhattam, tudtam, hogy 2nkhöz fog hasonlítani.
- Mert sokat gondolok a jövőre.
- Családcentrikus vagyok, diplomás állásom van, de nem fontosabb a munkám a családnál.
- Mert ideális életkorom volt a szüléshez, és szerettem volna nőként kiteljesedni, nem csak úgy mint feleség, hanem , mint anya.
- Mert biztos voltam benne, hogy a felmerülő problémák ellenére az anyaság boldogság, és csak azok a gyerekek viselkednek szörnyen, akiket a szülők elhanyagolnak.
Most, hogy 8 és 10 éves gyerekeim vannak, már tapasztalatból mondhatom, hogy legalább annyi boldogságot jelentenek ők nekem, mint amit előre elképzeltem.
Kérdező, te hátrányos helyzetű vagy, esetleg sérült gyerekkorod volt, hogy ez kérdésként felmerül benned?
"Kérdező, te hátrányos helyzetű vagy, esetleg sérült gyerekkorod volt, hogy ez kérdésként felmerül benned?"
Miért? Nem lehet megkérdezni valakitől miért akart gyereket? A gyerekteleneket folyton faggatják, hogy miért nem szeretnének, ugyanez vissza meg már nem megy?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!