Milyen programok és helyek jöhetnek szóba, ha az ember egyetemistaként közösségre vágyik (barátkozás, ismerkedés)?
Pécs az ami kimondottan ilyen bulizós hely, és pedig a legkönnyebben ott lehet ismerkedni, vagy a sétáló utcában egy bárban. Ott általában vki biztos leszólít, főleg este (bulik előtti alapozás).
Menj el túrázni, azon a helyen tudom, hogy vannak egyesületek, vagyis a környéken. Különböző távú túrák vannak, nem kell tőle megijedni. A csoportok általában nagyon barátságosak, és mindig van legalább egy idősebb ember, akivel jól el lehet beszélgetni. Persze, a fiatalok (főleg párok) sem zárkózottak.
Veszprém (ez lett volna az első tippem), mondjuk nem tudom, hogy mi mást lehetne csinálni. Az egész várost 2,5 óra alatt körbe lehet járni, és nincs sok opció, hogy közösséget találj. A bárok/kocsmák sem olyan hangulatosak mint Pécsen. Talán a Meki a legfrekventáltabb hely, ott sok egyetemista van, és eléggé nyitottak. Az mondjuk nyári időszakban nem utolsó szempont, hogy közel van a Balaton, lehet a strandon pl a büfénél próbálkozni. Esetleg túra a Bakonyban, vagy amit errefelé érdemes, az a biciglis túra. A biciglisek is jófejek általában biciglissel, és nem annyira megerőltető.
Debrecen, hát ott fingom nincs mit lehetne csinálni. De azt nem nagyon nevezném állazkertnek ami ott van. Esetleg csak ha van vmi rendezvény sorozat, akkor ott. Vagy bemehetsz este a Nagyerdőbe, ott jókat buliznak a cigók :D
Győr, az inkább már koncertes, de ha ott lennék, akkor már átjárkálnék Szlovákiába, vagy pénzt gyűjtenék Ausztriához. A vonat út közben, hátha nyitott lenne valaki a társalgásra/ismerkedéshez.
Átfogóan: vannak ilyen olcsó csoportos buszos 1-2 napos kirándulások belföldön és külföldön is, egyik ismerősöm pont azért ment, hogy ismerkedjen. Neki bevállt, Velencébe buszoztak, de azt mondta, hogy nagyon jó hangulatú volt az út. Mai napig tartja a kapcsolatot onnan 1-2 emberrel.
Vannak olyan részmunkaidős állások, aminél te mondod meg, hogy mikor tudsz menni és mennyi időt dolgozni. Van olyan is ami 1-2 órát is enged. Tele vannak ilyen hirdetésekkel az állásportálok, diákként könyebb munkát találni, és jobban alkalmazkodnak hozzád. Persze függ attól is, hogy mit vállasz be. Ja és van külön olyan is gyárakban pl, hogy csak hétvégi munkavégzés. Elég sok diák járkál gyárakba és amennyit egy diák kap, azért meg egyáltalán nem megterhelő.
Menj el önkénteskedni, esetleg keress időszakos munkákat pl advent alkalmából, legyél hostess. Külföldre is szoktak keresni önkéntes diákokat pl táborokba, ahol állnak mindent számodra. Ezt szünetekben ki lehet próbálni. Pl. Londonban szoktak tartani magyar napokat, oda is kerestek hostesseket, pultosokat stb.. a fősulimon is volt hírdetve anno. Egy sráccal beszélgettem, aki volt ilyenen kint, annak nagyon bejött, jó volt a csapata. Ő supervisorként volt kint.
Ha van vmi hobbid, keress rá neten, hogy nincse vmilyen csoport/fórum, ha van, jelentkez. Kezdj el ott ismerkedni (neten könnyebb), és azt ültesd át személyes találkozóba. Az mégjobb, ha tartanak eseményeket.
Utoljára, a színház. Nem egy általános ismerkedős hely, de nem lehetetlen. Általában kifinomultabb emberek járják, tehát kisebb az esélye annak, mint bulikon, hogy másnap az sem tudja, hogy ki vagy és miért jelölted be fb-n. Közös témának meg ott az adott dráma.
Egyébként kitűnőbb öltözködéssel (lazább, de mégis elegáns ing, öltöny, ruha stb), határozott megjelenéssel „kellőbb” vagy. Ugyanúgy el kell tudni „adnod” magad, mint egy állásinterjún vagy randizgatásnál. Tehát merd magadra vonni a tekintetet, hidd el, barátkozásnál is fontos pont ez, főleg ebben a korban.
(Ezen az oldalon is lehet ismerkedni, nekem legalábbis sikerült, és kiderült, hogy 20 percnyire lakunk egymástól. Azóta is találkozgatunk és beszélgetünk)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!