Az emberekből miért vált ki ekkora ellenszenvet, utálatot ha valakinek tetszik egy híres ember?

Színtiszta rosszindulat. Boldogtalanok az ilyen emberek és jól esik nekik, ha más álmodozásába beleköthetnek. És lesnek h továbbra is szetencsétlenek.

*szerencsétlenek

Utálják,ha valaki a képzeletét meg az álomvilágát akarja, használni, mert irigyek, mert nekik már nincs képzelőerejük, be vannak savanyodva, öregek, nekik nem jött össze az életük, ezért eleve leírnak másokat, hogy tapasztalták az életükben , hogy nekik se semmi se jön/jött össze, akkor másnak se fog biztos semmi, és akkor fanyalognak, és így pl lehet hogy nyugtatgatják magukat, hogy győzködik önmagukat arról, hogy "á, a másiknak se lesz jobb, minek kergessen hiú álmokat/ábrándokat. Jobb, ha most, én rántom vissza a földre, a talajra, mintha magától esik később pofára." És még így "hős" szerepben is tüntetik fel magukat a saját maguk számára, növeli az egójukat, hogy "én már bölcs vagyok , én már okos vagyok,én már sokat láttam, ÉN SZOLTAM..." Meg tényleg amúgy,eszembe jutott mégegy ilyen idéezet egy dalból, hogy "A kétkedőknek, hihetleneknek, és a cinikusoknak, akik valaha egykor álmodók voltak..." Szal ők már álmodtak valamit, és nem jött össze nekik, ezért zsigerből a kicsi esélyű dolgokra azt mondják, hogy lehetetlen, kényelmesebbnek gondolják, ha nem hagynak neked egy százalékot sem reménykedni. Nem is akarják ezt elkezdeni magyarázni, hogy "de okés, ott lehet még az az egy százaléknyi esély..." meg még inkább azt is akarhatják félig-meddig, vagy nagyobb mértékben akár, hogy ne áltasd magadat; akár így jobban jársz; tehát lehet, hogy valahol mégiscsak jót akarnak a maguk módján, csak nem tudják magukat jól kifejezni, nincsenek meg talán rá a megfelelő kommunikációs eszközeik. Vagy pedig másik verzió lehet a "dgljn meg a szomszéd tehene is"-mentalitás; hogy "Ha nekem sz:::r, legyen másnak is az!". És akkor még ilyen alapon is gondolkodhatnak így, hogy leszólnak, és lehet, hogy mondjuk olyan eshetőségről is van szó, ahol tényleg pl te is látod,hogy szinte reménytelen, de még egy kicsit növelheti a saját egóját azáltal, hogy úgy állítja be, mintha te nem tudnád; és ő lenne a nagy, az okos, a bölcs, és azt akarja, hogy te is felnézz rá emiatt, ismerd el az ő nagyságát, de elegendő lehet számára az is, ha csak önmagának tetszeleg.

*de inkább nem óvni akar, hanem elsődlegesen saját magának tetszelegni.

Mert nálunk mindenkibe bele kell kötni...

Mert a híres ember nem valós személy, csak az ember. Arról az emberről meg nem tudsz semmit, hiába mélyinterjú, meg őszinte vallomások száz oldalakon át, hiába a fényképek az életéről napi szinten, a híres ember nagyon messze áll attól az embertől, aki őt alakítja. Nem tudatosan, nem szándékosan megtévesztve, ahogy te sem megtévesztésből nem úgy viselkedsz utcán idegenek között mint otthon a családoddal, hanem egyfajta védelemből is. Lényeg, hogy a híres ember nem létezik, nem valóság, egy karakter, mint egy könyv vagy film szereplője, aki persze szoros kapcsolatban áll az őt megteremtő íróval, de mégis egészen más létforma. Mikor valaki rajong egy híres emberért, a környezete azt látja, hogy egy nem létező valaki iránt táplál valós érzelmeket, ez sokak számára betegesnek hat. A másik ami szerintem elég jogos frusztrációt eredményez, hogy akiknek te fontos vagy, ők úgy érezhetik sosem tudnak megfelelni neked, hiszen a te ideálod egy elérhetetlen kép, ők meg az egyszerű valóság, mindig selejtesnek érezhetik magukat egy ilyen viszonyítási alap mellett. Jogosan érezhetik úgy, hogy ennél többre értékelhetnéd őket, akikkel közvetlen kapcsolatban állsz és akik téged is annak fogadnak el aki vagy, és nem akarnak helyetted egy távoli ideálisat, aki nem is létezik.