Van értelme agyban/lelkileg felkészülni saját halálunkra?
Nem vagy vallásos??? Hát ebből nem az jött le!
Én sem vagyok vallásos. Garantálhatom, hogy nem fog meglepetés érni, miután meghaltál.
Ha mész a pályán és olyan baleseted lesz, amit nem élsz túl, akkor nagyon nem fogsz azon agyalni, hogy felkészülj erre, hanem próbálod az autót korrigálni. Hogyan lehetne erre felkészülni? Erre esetleg az tud, akinek az orvosok azt mondják, hogy max x ideje van, de erre is láttunk már rengeteg példát, amikor még évtizedeket éltek az illetőt.
Én annyival készültem, hogy mondtam, hogy hamvasztást szeretnék majd.
"Nem vagyok vallásos,azt az irányt kihagyom,de szeretnék reálisan látni ezzel kapcsolatban"
Olyan dologról nehéz reálisan beszélni, amihez a tudomány szinte hozzá sem mer érni, mert nem tud még tapogatózni sem benne. Mindenképpen kell vallás vagy egy filozófia, hiszen az ember hitére van bízva a túlvilági lét kérdése.
Én a keleti kultúrát követem, tehát főképp a buddhista és hinduizmus vonalát, így adott a reinkarnációban való hitem. Gyakorlatilag az egész életemet úgy élem, hogy a következőre készülök, mert igyekszem nem létrehozni karmát vagy legalább pozitív karmát létrehozni. De egyébként konkrétan a kérdésedre válaszolva a keleti kultúrákban van halálra felkészítő tudomány. Úgy tartják, hogy az utolsó gondolatod és a halál körül kialakított közeg befolyásolja majd a következő életedet. Külön mantrák vannak arra, amit halálodat megelőzően ismételsz és a mantra segít ki a testből. Náluk a halál sokkal természetesebben vett folyamat, csak levesznek egy elnyűtt ruhát, hogy egy új, tisztát vehessenek fel. Ami azután történik, szerintem arra nem kell készülni. Csak anyagi emberlétben lehet készülni, ott majd oda vezetnek, ahova kell.
Mivel senki nem tudja pontosan, mi történik a halál után, ezért felkészülni sem tudsz rá, felesleges ezen agyalni.
De egyetlen egy dolog biztos: nem fognak téged vizsgáztatni abból a halálod után a másvilágon, hogy hány könyvet olvastál el a halálról, szóval megnyugodhatsz, nem kell készülnöd semmire. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!