Az úgynevezett “életvédő” abortuszellenesek miért nem lobbiznak a sterilizálás mellett?
Föleg azért értelmetlen az ötleted, mert a legtöbben, akik abortuszra mennek, nem azért teszik, mert EGYÁLTALÁN nem akarnak gyereket, hanem MERT MÉG nincsenek olyan helyzetben, hogy vállalni tudnák a felnevelését, KÉSÖBB igenis szeretnének szülni.
Másrészt a sterilizálás sokkal bonyolultabb dolog, mert azt senki nem tudhatja biztosra, mit akar majd 10-20 év múlva, és vissazcsinálni gyakorlatilag nem lehet.
Egyébként ha valaki feltétlen sterilizáltatni akarja magát korábban, mint ami MO-on megengedett, a szomszédos országokban minden további nélkül van erre lehetösége.
Széles körben elérhető a sterilizálás bárkinek, ha komolyan is gondolja. Csehországban magánúton 2 nap alatt elvégzik a beavatkozást százezer forintnak megfelelő összegért. Plzeň-ben vannak a legjobb erre szakosodott kórházak.
Nem a hazai viszonyokra kell mutogatni, hanem nyitni az országhatáron túlra is.
A sterilizálas végleges fogamzásgátlásnak minősül és az emberek döntő többsége ezt nem akarja meg akkor sem, ha a jelenlegi gondolkodása alapján nem akar a későbbiekben sem gyereket. Én pl 44 vagyok, van mar gyerekem és nem akarok többet. Védekezem, de kizart, hogy sterilizáltassam magam, vagy erre kérjem a férjemet. Így aztán ha valamilyen csoda módján mégiscsak becsuszna egy terhesség -ami így huszonix év aktív szexuális élet és védekezés mellett eddig nem sikerült- nálam is az abortusz lenne a megoldás. Ez minden ember személyes döntése, joga.
Valóban lehetne a fogamzásgátló szereket olcsóbban, vagy ingyenesen adni. Pl Hollandiában 18 éves kor alatt ingyenesek, felette pedig köthető kiegészítő biztosítás rá. De mondjuk itt egy éves adag a Yasminell-el azonos összetételű, csak épp más nevű fogamzásgátló tablettától 30 valahány euró, a 72 órás tabletta pedig recept és orvos nélkül kapható a gyógyszertárban
A legtöbb veletlen teherbees nem veletlenül van. Kielegitöek az elerhetö fog.gatlasi modszerek szerintem.
Az emberek föleg aki fiatal nem szamol következmenyekkel mégha minden honnan a szájába is lett ràgva akkor sem.
De 40 évesen is "veletlen" esnek teherbe pl pasimegtartas celjabol
Az emberi sötetsegre nincs ellenszer.
Nem a fogamzasgatlas elerhetösegevel vagy nem elerhetösegevel van a baj, hidd el.
Az, hogy amikor két diák havi 50 ezer forintból él szülői támogatás nélkül és becsúszik a baba nem jelenti azt, hogy, amikor végre nem kell kaját lopniuk, hogy életben maradjanak, mert két mérnöki diplomát szereztek, akkor ne akarnának egyereket.
Nos ez az én történetem.
Te ezért nyugodtan ítélj el. Én nem azokért a gyerekekért sajnálkozom, akiket elvetettek, hanem azokért, akiket nyomorba szültek és nincs esélyük társadalomba beilleszkedniük.
Sok abortusz ellenes képmutató nem lett volna képes adni nekünk szállást és segíteni az egyetemi évek alatt. De elvárásuk volt...
Azért, mert náluk a lényeg, hogy minél több gyerek szülessen.
Én egy betegség miatt már rég tudom, hogy nem akarok gyereket, és rohadtul unalmas a gumival való védekezés!
Sajnos semmi más fogamzásgátló módszer nem jöhet szóba, de így is ki kell várnom a 40 éves kort...
Mert a két dolog nagyon különböző: az egyik egy életre szól, a másik az alkalomra.
Nem sterilizáltatnám magam, mert szeretnék gyereket, viszont 18 éves vagyok. Ha most megerőszakolna valaki, teherbe esnék, akkor nagy eséllyel elvetetném a gyereket.
Másrészt a sterilizáció egyedül a nőt (esetleg a párját) érinti. Nem árt senki másnak vele, szíve joga dönteni erről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!