Hogyan reagálnátok egy olyan ismerős meghívására/program ajánlatára, aki csak akkor hív, amikor nincs más társasága? Mennétek?
Ennek az ismerősömnek feltűnési viszketegsége van, sokakkal barátkozik, és kb 2 közös program után már barátnak nevezi a másikat. De összejárni csak akkor jár, ha a másik pénzes vagy valamilyen hasznot húzhat belőle. A maradék, akikkel ha üresjáratban van és unatkozik ritkán, akkor felhívja.
Ha én keresem, max. rossz idő esetén hív, máskor 90%, hogy már van programja.
Ha van közös program az jó élmény amúgy, de nem akarok tartakékos "barátnő" lenni. Sajnos nincs sok barátom, mivel nem annyira régen költöztünk a városba, alakítottuk a mindennapi dolgainkat, így ez a kevés is több, mint a semmi, csak h.ülyének akkor se nézzenek.
A kérdés , hogy ezek alapján mennétek e, amikor legközelebb hív és még rá is értek persze?
Írok egy példát, mert lehet itt is arról van szó.
Az egyetemen nagyon sok közös programot szerveztem (buli, túra, együttanulás, stb), ahova a tanszék tanulóit meghívtam, sokszor a tanárokat is (kislétszámú tanszék).
Nem azért szerveztem, hogy aztán legyen egymillió barátom, csak szerettem volna, ha kis családként összetart a tanszék és volt időm meg energiám ezeket szervezni az egyetemen a kezdetekben (Ez szépen átmen később a munkába is, szerveztem sok csapatépítőt és munkahelyi programot).
Itt kivétel nélkül hívtam meg mindenkit, még azt is, aki nem volt annyira szimpi, mert a fő cél az volt, hogy együtt legyen a csapat és ők is a csapathoz tartoztak. Mivel nem barátszerzésnek szerettem volna ezen programokat, ezért, ha olyan hívott el külön programokra, amit szeretett volna, hogy kettesben töltsünk, nemet mondtam. ha minden ilyen programomon is ott volt, nem az volt a fő célom, hogy nekem legyenek baráatim meg nem köteleztem őket erre, ez csupán egy lehetőség volt, hogy mindenki jól érezze magát a csapatban.
Így pl meghívtam azt a gyereket, aki olykor nagyon lekezelően beszélt velem, a beadandóit én írtam, szívességeket tettem meg neki, mert kikövetelte, stb., de, nekem nem volt arra szükségem, hogy valakivel összejárjak csak azért, hogy rosszul érezzem magam fél órán belül, mert lekorholjon, lekezelően viselkedjen, stb és, hogy szépen megcsináltasa velem pluszban a dolgait; szóval, ha ő hívott, hogy menjek át hozzá vagy menjünk el x helyre, akkor mindig elutasítottam.
Nem lehet, hogy itt is hasonló a szitu? Hogy azért nem fogadja el a meghívásod, mert a természeted nem szimpatikus neki?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!