Illetlenség vagy jogos védekezés ignorálni egy ismerőst vagy barátot (Részletek lent)?
Egy olyan jelenetnek voltam tanuja, hogy az egyik fél (nevezzük A embernek) mondta a másiknak (nevezzük B embernek), hogy "Képzeld el!", mire a másik vissza is válaszolt, hogy "Mesélj!, de közben a telefonját nyomkodta.
Amúgy mind a kettő a huszas évei elejéin járhatott.
A ember el is kezdett mesélni (jól hallhatóan), valamit, amiről olvasott, majd, amikor befejezte, B ember csak unottan bámulta a telefonját és utána nem reagált semmit, hogy "Hú, bocsi, de ez a téma nem érdekel" vagy "hú bocsi, nem figyeltem, megismételnéd?" vagy hasonlók. Csak ült és nézte a telefonját némán.
Én külső szemlélőként voltam jelen (épp ettem) és láttam, hogy A ember mennyire elkámpicsorodik.
Azért kezdtem el gondolkozni, mert filmekben is láttam ilyet illetve néha élőben is láttam, hogy az ember, amíg beszél, kikapcsolja a hallgató az agyát vagy ignorálja, úgy tesz, mintha meg se hallaná és, néha úgy vagyok vele, meg van az oka, ha az ember ignorálja a másikat, de ma láttam azt is, hogy a másiknak ez hogy esett.
Ez illetlenség vagy teljesen normális, sőt jogos védekezés (pl tegyük fel A ember már 600x elmesélte a sztorit és B ember már unja) és igazából csak én vagyok rá érzékeny?
29 éves vagyok és Nő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!