Hogyan lehet barátkozni, ha minden nő elmebetegnek, leszbikusnak néz amiért ismerkedni próbálok?

27 évesen nincsenek barátnőim már évek óta, közben voltak párkapcsolataim, akkor nem éreztem ennyire nyomasztónak a magányt. Mióta nincs párom viszont teljesen egyedül maradtam a világban, nincs kivel beszélgetnem csak az édesanyám és a nálam 10 évvel idősebb nővérem. Úgy élek mint egy magányos öreg néni. A munkatársaim idősebb családos emberek, akikkel jóba vagyok azokkal is csak munkahelyi a kapcsolat, nem nagyon beszélgetünk magánéletről.

Minden hétvégét itthon töltök magányosan, tv-t nézek, netezek, olvasok, és ennyi az életem. Hiába mozdulnék ki szívesen nincs senki akit hívhatnék, egyedül meg nem sok mindent lehet csinálni egy kisvárosban.

Én nem tudom hogy velem van valami nagy gond, vagy a lakóhelyemen élnek beképzelt emberek, de a barátkozós tanácsok nálam nem váltak be.

Jártam 2 okj tanfolyamra is, jártam német nyelvtanfolyamra, festészeti kurzusra, de hiába voltak velem egykorú lányok/nők, senki nem volt nyitott barátkozásra. Ott helyben elbeszélgettünk a tanfolyam dolgairól, meg ilyen alapokról hogy ki hol lakik, van e párja, mit fog csinálni hétvégén stb. De tovább nem jutott a dolog, mindenki elfoglalt volt, sietett haza, dolgozott, párja vagy már gyereke is volt, és amúgyis megvolt a kialakult baráti körük. Sokakat bejelöltem facebookon, ott is ezt láttam, hogy buli a csajokkal, kirándulás a családdal, és hiába próbáltam velük online is beszélgetni 2 tanfolyami találkozás között, mind finoman leráztak, szóba sem jöhetett olyan hogy mondjuk elmenjünk egyet kávézni, dumáljunk.

A régi osztálytársakat, évfolyamtársakat is felkerestem neten, de ők még egyértelműbben kifejezték hogy kopjak le, nem válaszoltak, pár egyszavas válasz után nem írtak többet.

Aztán próbáltam a vadidegenekkel való netes kapcsolatfelvételt is, például facebookon bejelöltem olyan nőt aki a szomszédban lakott, vagy a régi baráti társaságom által egyszer futólag találkoztunk, de mikor írtam nekik, nagyon bunkón reagáltak. Az egyik azt mondta ő nem leszbikus, ne írogassak ismeretlenül és letiltott, ő volt a szomszéd házban lakó. A másik még megalázóbb volt, neki mondtam hogy nincs leszbi hajlamom, csak szívesen barátkozom ismerkedem neten, mert magányos vagyok, és erre azt írta hogy akkor vegyem fel a kapcsolatot az unokatesójával, aki egy értelmi fogyatékos férfi, mert szegény ő is magányos, nincs senkije, jól jönne neki egy beszélgetőtárs. Leírta a nevét a srácnak, majd további szép napot-tal elköszönt.

Ezek után teljesen feladtam az egészet, és nem értem miért ilyenek az emberek. Nincs senki a világon aki hasonlóan magányos lenne? De ha valaki nem is az, és megvan a baráti társasága, attól még nyitott lehetne a normális közeledésre! Nem érzem úgy hogy túl nyomulós, vagy idegesítő lennék, bár ezt nyilván nem tudom megítélni magamról, mégsem áll velem szóba senki. Mondjuk az is igaz, hogy egy olyan városban élek, ahol sok ideköltözött embernek az a véleménye, hogy a beképzelt sznobok birodalma, de én itt születtem, nem tudom máshol nyitottabbak e esetleg az emberek. Mit csinálok rosszul szerintetek?