Minden barátomat elvesztettem, és egyedül érzem magam (? ) hosszú!

Az elmúlt pár hónapban minden barátomat elvesztettem. Volt amelyikkel én szakítottam meg a kapcsolatot, mert lehúzott a folyamatos negativitásával, és úgy beszélt velem mint a kutyával. Többször mondtam neki, hogy moderálja magát, nem tette meg. Megszakított vele a kapcsolatot tavasszal, és nekem azóta bűntudatom van, annak ellenére, hogy nem hiányzik az életemből.

A legjobb barátommal hónapok óta nem beszélünk, erre nem tudok rájönni, hogy miért, keresem őt, de semmi válasz.

Ezekután az életemet megpróbáltam jobbra fordítani, ezeknek is a pozitív oldalát nézni, elfelejteni, és kihozni mindenből a maximumot. Maradt mellettem 3 ember. Örültem, hogy legalább ők vannak, ápoltam a kapcsolatunkat. Ebből a 3 emberből 2 az osztálytársam, és az utóbbi időben ők nagyon megváltoztak velem szemben. Ők ketten nagyon jól megvannak egymással, köszönik szépen, engem olyan nagy ívben sz.rnak le, amilyenben csak lehet. Olyan dolgok miatt kötnek belém, amiket régen együtt csináltunk, együtt nevettünk rajta. Ha megpróbálok velük beszélgetni, akkor valahogy mindig olyan téma jön fel, hogy ne egyezzen a véleményünk, pl. hogy merek én tejet inni, ez állatkínzás.

Mivel ez hosszú távon ment, már rájuk sem tekintek barátként.

Ez a sorozat engem nagyon megviselt, nincs is kedvem sehova kimozdulni, és a maradék egy ember nagyon ritkán keres, ha hívom valahova, látom rajta, hogy ő is telibe sz.rja amit mondok.

De még e sorozat után sem adtam fel, én még mindig megpróbáltam barátkozni, meg is ismertem két nagyszerű srácot, nagyon jól el tudtunk beszélgetni mindenről, együtt hülyéskedtünk. A két srác közül az egyikkel erősebb kapcsolatom lett, de ő kiment külföldre dolgozni, és azóta ritkábban keres, aztán felszedett egy csajt, utána már egyáltalán nem.

Emellett még maradtak haverjaim, ivócimbik, de ők sem olyanok már mint régen. Szétbomlott az egész társaság, valakinek lett egy kapcsolata, és nagyon flegma mindenkivel, és nagyon ritkán jár le. A többiek pedig csak simán el vannak tűnve.

Most ott tartok, hogy semmi kedvem kimozdulni sehova, nem tudok már úgy beszélgetni az emberekkel, mint korábban, és úgy érzem senki nem ért meg.

Tegnap felvettem a kapcsolatot a 2 nagyszerű srác egyikével, aki itthon maradt, mert egyszerűen nem tudom magamból kibeszélni ezt senkinek.

Ezt azért írom ide ki, mert én régebben teljesen más személyiség voltam, szerettem új embereket megismerni, mindig mentem, buliztam, jól éreztem magam a barátaim körében, és az életem tökéletes volt. Így még sosem éreztem magam, teljesen egyedül, mintha egy ufo lennék, vagy nem is tudom. Sehol nem találom a helyem

Hátha van itt valaki, aki hasonló helyzetben volt már, és sikerült kilábalnia belőle, az legyen szíves írja meg, hogy sikerült.

Köszönöm! :)