Adtam kolcson valakinek 30ezret es nem akarja megadni? Mit tehetek? Feljelentes?

Kenyerem javát már megettem (>70), ráadásul párom egy éve elment az örök vadászmezőkre... Van időm töprengeni, gondolkodni az élet dolgain. Engem is átvágtak néhányszor, páran próbálkoztak, de nem tudtak csőbe húzni. A veszteségeket úgy tekintettem, mint egyfajta tandíjat. Meg azzal vigasztaltam magam, hogy még mindig jobban jártam, mint ha orvosra kellett volna költenem.

Tapasztalatom szerint a link, mást ahol tudó átverő embereket a sors (vagy a mentalitásuk?) már életükben elkezdi törleszteni. Érintett ismerőseim szinte kivétel nélkül lecsúsztak, fedél nélküli alkoholisták lettek.

Az ember hatalmat kapott arra, hogy maga határozza meg a sorsa irányát. Hát... Vannak akik rövid látóak, pillanatnyi előnyökért feladnak kapcsolatokat, barátságokat. Megbűnhődnek... Hagyd a pénzed, ne rágódj! Tekintsd úgy, hogy (jogtalanul) megbüntetett egy rendőr (vagy a sorsod?). Fogadd el a tényt, persze, azért tanulj a dologból!

Sokat sajnos nem tudsz tenni.

Ha nő akkor még a pofánverés se jó alternatíva. Fogd fel tanulópénznek, ahogy mások is írták.

De azért a gúnyos fb üzeneteit nyugodtan közzéteheted, láthassa mindenki, hogy milyen rendes nő.

A kis Joe kölcsönadott 1USD-t a barátjának. Amikor vissza akarta kérni a barát mindenféle kifogást mondott, később már kinevette és elszaladt

Joe megkereste a helyi maffia főnököt és elpanaszolta neki

Az azt mondta, ne törődj vele Joe, legalább többet nem kér tőled kölcsön, és ha elszald, legalább többet ugysem látod

Ha valaki csupán egy évszázada nem tudott fizetni, az főbe lőtte magát szégyenébe. Hogy mára hová jutottunk az ún. piacgazdaság, meg fogyasztói társadalom, meg demokrácia kebelében, arról álljon itt az alábbi, saját életemből merített történetek egyike, melyhez hasonlók nap-mint-nap megesnek:

Negyedszázada egyik aluljárónk (akkor még volt) felújítását végeztük. Elég jól sikerült, csillogó üveg, fénylő rozsdamentes acél, római-kori szobrok, márvány díszburkolat... szóval beleadtunk apai-anyait. Az átadási ünnepség vége felé félrehívott megbízónk, a hely Önkormányzat jeles képviselője, mondván:

- Nyolcmillió lenne a végszámla. Vagy adok Egymillió zsebbe, számla nélkül, vagy pereljél be (akkoriban szakmunkásaink havi kereset húszezer körül mozgott, egy közepes BMW négy-ötmillió volt, tehát az összeg mára "átvetítve" mintegy hatvan-nyolcvanmillióról beszélünk!).

Kikértem magamnak, azonnal ügyvédhez, aki:

- Természetesen vállalom az ügyet, előre kérek nyolcszázezret, társügyvédek és szakértők díját, valamint az óradíjamat... Mintegy kétmillió...

A maradék után adó, tb, stb., stb....

Borotválkozás közben sokáig szégyenkeztem a tükör előtt, de jöttek újabb és újabb hasonlók, és az évek valamelyest megokosítottak. Egyszer összeszámoltam "mai" pénzben. Mintegy nyolcvan-százmillió lenne... A mi szakmánk egyik fele abból él, hogy nem fizeti ki a másikat.

Körbetartozás? Ugyan... Ha nem akar fizetni, akkor nincs Magyarországon legális eszközöd arra, hogy rákényszerítsd. A két-három év múlva kitűzendő első (és nem tudhatod, hogy még hány követi) tárgyalás nem megoldás. Vannak szerződéseid, tanúid, szakértőid? Legyél nyugodt, neki is lesznek.

Nem fizetett a barátod? Spongyát rá. Ő nem volt ilyen! Ilyenné tette a környezet, amelyben él. A rendszerváltás óta az autópályákon kívül egyetlen komolyan vehető beruházás volt, a Megyeri (vagy Rákóczi?) híd, és az sem lett kifizetve... Pedig sokáig tüntettek a Parlament előtt. És nem az lett öngyilkos, aki nem fizetett, hanem akit nem fizettek ki, mert elúszott mindene... Gratulálok!

Kissé elkalandoztam, bocsánat. Azt tanácsolom, hogy legyél vele "három lépés"-ről udvarias, had lássa, hogy ez neked nem komoly lelki (és anyagi) sérülés. Ettől sokkal jobban "eszi a fene", mintha ordítva elküldöd az anyjába...