Hogyan tudhatnám meg hogy mi a baja lakótársamnak? Nektek van ötletetek?
Szóval egyik lakótársammal tök jóban lettünk kb fél éve. (Mindketten fiúk vagyunk) Ő fiatalabb tőlem pár évvel és rajtam kívül nem igazán vannak barátai. nekem sincs olyan sok, de azért szoktam más emberekkel is programot csinálni, ő viszont eddig nemigazán. Tudni kell még, hogy többen lakunk együtt, de mindenkinek megvan a saját szobája. Mióta vele ilyen jóban lettem azóta sok programot csináltunk együtt. Mindig inkább ő talált ki valamit, pl menjunk el bulizni, teniszezni vagy kirandulni, stb... Mindig lelkes volt meg tök gyakran írogatott chaten is. Nemrég azonban az első közös külföldi kirándulásunkkor elég furán viselkedett. Az úton visszafelé gyakran azt kérdezgette mi a bajon és hiába mondtam neki, hogy a fáradtságon meg a melegen kívül semmi bajom, nem akarta elhinni és azzal jött, hogy nem érti miért nem lehet elmondanom mi a bajom. Szóval nem akarta elhinni hogy semmi bajom. Utána míg haza nem értünk végig húzta a száját, majd mikor másnap bekopogtam hozzá, hogy tisztázzam a helyzetet, nem hagyta végig se mondani, hanem félbeszakított azzal, hogy lehet ez az ő hülyesége, de szeretne egyedül maradni. Mondom oké.... 3 napig nem láttam, végül ráírtam chaten hogy enm tudom mi bántja pontosan, de nekem semmi bajom nem volt vele az úton sem és egy ilyen hülyeség miatt nem szeretnék elveszíteni egy jó barátot. Annyit írt rá, hogy semmi baja velem, de ezentul max csak utazzunk egyutt a buszon reggel és beszélgessunk, de nem akar velem jodarabig kozos programot.... mert ráébredt valamire, amit szeretne megtartani magának. Hiába mondtam neki, hogy legalabb azt tisztazzuk már, hogy én rontottam-e el valamit, csak annyit reagalt rá, hogy minden ember más személyiség és egy ember ne csak a saját érdekeit tartsa szem előtt. Egyszerűen nem értem mi a baja. Sosem voltam önző vele, még az ételemet is gyakran megosztottam vele, ha kérte és sosem én nyomultam hanem többnyire ő talált ki ezt azt, vagy kért tőlem dolgokat. Én mindig normálisan viszonyultam hozzá, megértettem őt és beavattam a saját problémáimba is. Egyszerűen nem értem mi a baja, amit nem akar megosztani. Több tippem is van: 1, elkezdett vonzódni hozzám és ezt nem tudja feldolgozni magában, 2, rolam hiszi hogy meleg vagyok és ez megijeszti, 3, szimplán az zavarja hogy közel kerültünk egymáshoz.
Hogy miért ezek jutottak eszembe? Nos volt ugyan barátnője, de már lassan egy éve csak sikertlen probalkozásai vannak. Állandoan velem logott és már már kezdtem néha arra gondolni, hogy többet érez irántam. Arra gondolok, hogy esetleg látens és ezt most ő is felismerte és alig huszon pár évesen nem tudja ezt feldolgozni és inkább most falat épít maga köré és ezért akarja tartani a lépéstávolságot. Hogy rolam miért gondolhatja azt enm tudom, mert nem vagyok meleg és sosem volt semmilyen olyan gesztusom amibol erre gondolhatna. Végül az meg hogy tul sokat logtunk egyutt... nos egy hete még ezzel nem volt semmi baja és mint mondtam a közös programok nagy részét is mindig ő kezdeményezte.... nekem vannak mas barataim is akikkel szoktam logni. Mareszt minden a kozos utazásunk végén romlott el, amikor nem akarta megérteni, hogy csak a fárdatság és a hőmerseklet miatt vagyok ki. Szóval ti mit gondoltok, mert egyszeruen nem értem... Egy ilyen hulyeség miatt elvesztettem egy jobaratot.....
Elköltözik..... De rendes és elfogadható okot nem mondott... Tartania karja velem a kapcsolatot, meg majd menjunk ide meg oda, de elkoltozik....
Ezek után ti mire gondoltok? Én már nem tudok semmi másra, csak arra amit fentebb is beszéltünk.... Eddig esze ágában sem volt költözni, szerintem menekül az érzései elől....





Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, az írásod alapján (bár ez csak az egyik oldal), jó barát lehettél.
Biztos sok benned a kérdés, mert nem elég hogy megszakad, még választ sem kapsz, hogy miért...
De tudod mit? Azt "mondom", ha esetleg így lenne, ne okold magad. Nekem az érzelmi kötődései és a reakciói kicsit furcsák...
Kezdjuk ott, hogy nem birta megerteni, hogy meleged van... Furi, miert kellett neked ezt bizonygatnod, miert lett ettol neki is "rossz kedve"
Aztan meg, hogy elzarkozott Tőled, beszelni sem volt képes... Egyszerre sok az a 11 nő...
Na meg, hogy eleg ha o latja ami az agyaban van... En azt gondolom, hogy ez tobb a melegseg temanal, sokkal inkabb erzelmileg nehez neki a kapcsolatotokat "hordoznia", neki kene sajat rendet tenni a fejeben, hogy mit is gondoljon a baratsagrol, a hatarok meddig tartanak. Az is kulonos, hogy nem igazan alakitott ki nokkel kapcsolatot hosszu tavon, hanem inkább élvezi egy tőle idősebb fiú/férfi szeretetét ill. figyelmét. Kicsit valahol el van így csúszva nála a dolog.
Biztos nehez lehet most Neked, voltam már hasonló helyzetben, de én azt tanácsolom, örülj az eddig együtt eltöltött időnek és hagyd hadd menjen, hátha új célokat fog látni maga előtt.
Még két kérdés jutott eszembe: Mikor együtt mentetek kirándulni, voltak csajozós időtöltések? Vagy ha meglátott nőket az utcán esetleg volt megjegyzése vagy érdektelen volt? Az egyutt toltott ido alatt inkább veled foglakozott vagy erdeklodo volt a világra?
Másik: Volt máskor is ilyen, hpgy kb. alapveto szuksegletedet nem ertette meg?
Akar irhatsz privatba is ha itt nem szeretnel valaszolni. Az ekezetek hianyaert utolag is elnezest!
N





Én is arra gondoltam, hogy menekül.
Azt hittem, még marad lakótárs, és tisztázódik a helyzetetek, hogy a fejében eldöl, hogy mit is akar.
Így már nehéz lesz a helyzeted.
Vagy lehet könnyedd, mert, ha tartjátok a kapcsolatot, és már beszélni is tudtok, együtt lesztek, akkor a beszélgetések során ráterelődhet a szó arra, hogy Te mit érzel, és Ő mit titkol.
Nem tudom, lehet rossz ötlet, de hogy a nyulat kiugraszd a bokorból, beszélhetnél neki olyanokról, hogy van egy srác, aki nagyon nyomúl rád. Hogy aranyos, meg minden, és lehet többet is akarhat, mint barátságot. Megkérdezheted, hogy mit javasol. Mert Te se tudod eldönteni, mit tegyél. Tudat alatt tetszik a közeledése, és lehet, ki is kellene próbálni, milyen lehet egy meleg barátsága.
Figyelhetnéd közben, milyen a reakciója.
Persze, csak lehetőség gyanánt vesd fel a helyzetet, és vacilálj rajta sokáig.
Ha kérdezget, hogy mi történt már, akkor mindig mondhatod, hogy nem tudod még mit tégy. Valahogy nem igazán jön be a srác. Ha olyan lenne, mint "Ő", akkor jobban bele mernél bonyolódni a dolgokba.
(Hülyeséget írtam?)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!