Miért nem tudom megtalálni a közös hangot a kortársaimmal?
Gimnazista korú lány vagyok... de egyszerűen jobb szó híján, nem tudok mit kezdeni a korombeliekkel.
Introvertált vagyok, azon belül is körülbelül olyan szintű szociális lény, mint a Death Note című animében L, de ettől függetlenül egyáltalán nem nevezném magam önbizalomhiányosnak, sőt egészséges önkritikával nézve talán az optimálisnál valamivel méretesebb is az egom. :D Így nem látom úgy, hogy bátorság-kérdésben rejlene a probléma. Nézem a sorozatokat, olvasom a könyveimet, figyelem a környezetemet, és látom az úgynevezett legjobb barátnőket, akik mindent megosztanak egymással, akik hihetetlen összhangban vannak, és furcsa, hogy én világéletemben nem tudtam kialakítani még csak ehhez hasonlót se senkivel.
A lányokkal alig metszi egymást a világnézetünk és az érdeklődési körünk, olyan dolgok érdeklik őket, amik engem legjobb esetben is untatnak. Néha nézegetem magam a tükörben, sminkelni is szoktam, de ez utóbbit nem tudom egy olyan kaliberű szertartásként elképzelni, mint ahogy ők kezelik; elővesznek mindenféle kencét és órákon át csak ezzel foglalkoznak, (gyakran csoportosan) mindenféle pörgős agymunkát igénylő plusz tevékenység nélkül. A másik dolog velük... a fiúk. A legutóbb is állandóan csak azt kérdezgette a csaj, akivel szóba elegyedtem, van-e barátom, szeretnék-e, milyen srácokat tartok helyesnek,mutogatták hírességek képeit, hogy szerintem jó pasik-e, én meg csak lefagyva pislogtam, hogy ez hogyan lehet ennyire központi kérdés. Nem mondom, hogy nincs olyan sztár speciel, akit jó külsejűnek tartok, de nagyon belső-orientált vagyok, így ennyinél meg is áll a dolog, nem tud megmozgatni a téma anélkül, hogy alaposabban ismerném az illető személyiségét.
Erősen logikai a beállítottságom, azt szeretem, ha valami olyannal foglalkozok, amin lehet gondolkozni, az ésszerűtlen viselkedést és a butaságot nehezen tolerálom. A stílusom eléggé nyers, aki normálisan áll hozzám, annál persze lejjebb csavarom a szúrási mérőn, de ez állandóan elég fárasztó. A lányoknál , akik az esetek döntő hányadában fényévekkel érzelmesebbek nálam, meg valahogy állandóan attól tartok, hogy akaratomon kívül megsértem őket.
Mivel sokan mondták már, hogy a stílusom és a gondolkozásmódom eléggé fiús, akikkel csak írogattam, többször hittek fiúnak, ezért felmerült, hogy talán ésszerűbb lenne fiúknál próbálkozni a barátkozással. Velük se lett nagyobb a sikerszéria; nem állítom, hogy nem kedvesek velem, de többnyire csak furán vigyorognak rám :/
Külső szemlélőként miben rejtőzhet a probléma azon kívül, hogy én nagy valószínűséggel nem erre a barátkozósdire vagyok kitalálva?
válasza:Szerintem itt nincs probléma..azon kívül, hogy nem is volt.
A ritka embereknek elég sokat kell/érdemes hallgatniuk..megszokod idővel.
Egy olyan 25 éves korodra több barátságot fogsz tartani mint ők hatan. Tapasztalat.
válasza:Semmi gond nincs veled. Majd idővel találsz olyat akivel jól meg leszel. Én se találok senkit aki érdemes lenne.
(Amiket magadról írtál nagyon emlékeztet valakire, mintha róla olvasnék :). Tudom semmi köze a kérdéshez...csak furcsa)
válasza:Én is hasonló személyiség vagyok, bár nekem gimiben ment a fiúkkal való barátkozás. Sorozatokról, filmekről el tudtam beszélgetni velük, de persze fiúkkal nem lehet olyan kapcsolatot kialakítani, mint egy legjobb barátnővel. A lányok nálunk is pasikról és sminkelésről beszélgettek, ami engem hidegen hagyott. Én a mai napig nem találtam igazi barátot, egyetem alatt azt hittem van egy barátnőm, de annak is vége lett, amint összejött egy sráccal. A felszínes kapcsolatok nem érdekelnek, úgyhogy elfogadtam hogy az én életem ilyen lesz. Ha tervezel egyetemre menni, egy fiús szakon talán nagyobb sikered lenne, pl mérnök, programozó.
23/L
válasza:Én is ilyen vagyok
Tipikus melankolikus személyiségtípusú.
Olyan emberrel tudnál elbeszélgetni, barátodnak tekineteni, akive van valami közös hobbitok, közös célotok, ami mindig segít témát találni, és értelmes beszélgetést kezdeményezni. Odővel pedig akár lelkitársi szintűvé is mélyülhet a dolog. Ez így van nálad is?
A többiekkel, akik pedig inkább extrovertáltabbak, vagy más érdeklődésűek, velük nem tudsz téged érdeklő dolgokról beszélni sokáig. Kevés a közös pont, de ezeket meg lehet találni, és akkor el lehet jutni egy nem untató cseverészésig.
Ehhez az kell, hogy te irányítsd a beszélgetést. Nagyon sokat segít, ha jól tudsz kérdezni. Ilyenek pl a nyitott kérdések, amire nem lehet egyszavas választ adni, csak kifejtőset. Általában úgy kezdődnek, hogy:
Mit..? Miért..? Hogyan..?
Meg van még néhány szabály, amit érdemes betartani, hogy gördülékeny maradjon a beszélgetés, szimpatikusnak gondoljanak, és önmagadat is adhasd emellett.
Ha komolyabban érdekel a téma, akkor elég sok dolog benne van az Első benyomás c. könyvben. Enkóron fentvan. Vindjview kelleni fog a fájl miatt
#3 - Nem lehet mondani, hogy nincs meg náluk a szándék, pl. az első napon, amit láttak rajtam zenekaros pólót, azonnal rákerestek a bandára, másnap meg mondták, hogy meghallgattak pár számot, és egész jó, de valahogy... furán viselkednek a közelemben :/
#4 - Olyasmi. Egyértelmű, hogy irreális elvárásom nincs, szóval nem azt akarom, hogy a klónom legyen... de ha valamiről eltérő a véleményünk, arról is lehessen hosszan beszélni anélkül, hogy közben görcsösen a legegyszerűbb kifejezéseket kell használni, ami csak eszembe jut, különben megreked az egész. Azt sem mondanám, hogy az plusz akadályt jelent, ha a másik fél extrovertált, inkább az nehezíti a szóértést, ha az a klisé "fecsegős" extrovertált, akinek csak az a célja, hogy szövegeljen, de hogy a mondandójának értelme is legyen, az mellékes neki.
#5 - Annak természetesen örülök, hogy az agyam nem csak helyfoglaló egységként funkciónál a koponyámban, csak nem feltételeztem, hogy ez szociális téren pedig ennyire visszaüt.
válasza: válasza:Kedves Kérdező!
Viszonylag sok mindent leírtál magadról... de ahhoz számomra (mint külső szemlélőnek) túl keveset, h. pár mondatos válaszban fejtsem ki, én mit gondolok rólad... hogy vajon miért nem tudod... Ezért, ha tudni szeretnéd a véleményem, arra kérlek, hogy
1.) jelöld meg a Wilberi tudatszintek leírása alapján ( [link] melyikre helyeznéd magad. Abból induljunk ki, hogy - még ha ebben a blogban nem is teljes körűen volna megfogalmazva a szintek leírása - (ezen felosztás alapján) valamelyiken kell tartanod a 10-ből.
2.) Két-három mondatban írd le, hogy miért gondolod így.
3.) Ha esetleg valamelyik szintről úgy éreznéd, hogy azon Te nem is mentél keresztül (kihagyódott, vagy túl rövid ideig tartott), akkor azt is írd meg, s hogy szerinted miért.
Ez lenne kérésem, s ha ezt megválaszolod, azzal sokat segítesz, h. pontosabb képet kapjak rólad, aminek alapján pontosabb véleményt formálhassak.
Az ERŐ legyen Veled!
# 7 - Próbáltam a beszélgetést más irányba vezetgetni, annyi sült ki belőle, hogy a másik egyre nyilvánvalóbb jeleket produkált arra mutatóan, fogalma sincs, miről hadoválok.
Kedves @Yoda m.!
Elolvastam a bejegyzést, az eredmény a következő:
1. és 2.) Ha minden igaz, akkor a 6-os szinten állok. Bevallom őszintén, a szövegezés, a megnevezések és maga az elmélet is néha túl misztikus volt a nézőpontomhoz viszonyítottan, így talán feltételezhető, hogy a következő szinttel való idegenkedésbe ez is bekavarhatott. Így előre is elnézést az esetleges félreértelmezésekért, igyekeztem kézzelfoghatóbban logikus formába átkonvertálni az olvasottakat. A vezető indok a logika szerepe, az összefüggések, mintázatok gyors felismerése, az e szerinti cselekvés. A példában is említett kérdéseken való elgondolkozás elméleti alapon.
3.) Ami azt illeti, értelemszerűen a legelsőkig pontosan visszaemlékezni nem tudok, az viszont biztos, hogy az első tudatos emlékeim között egy olyan jelenet van, ami pár órával a kórházból való hazavitelem után volt.
A továbbiak behatárolásával probléma van, azt tudom, hogy már 5-6 évesen is el-elgondolkoztam olyanokon, hogy ha egy ősrobbanással jött létre az űr, akkor mi volt előtte? Mi volt, mielőtt bármi történt volna? Vagy, hogy pontosan miért haltak ki a dinoszauruszok és hasonlóak - az ilyen evolúciós témák a magam kis leegyszerűsített szintjén nagyon foglalkoztattak.
A szerepköröknél meg; az óvodába járás totálisan értelmetlen tevékenység volt nekem az első naptól kezdve; nem tanítottak semmit, nem mutattak semmi olyan tevékenységet, amit nem tudtam volna otthon, igényesebben megcsinálni, ha ahhoz van kedvem. Általános elején is sok olyan kis szabály, szokás volt, aminek ugyan nem láttam értelmét, de "csak magammal szúrok ki, ha nem fogadom el a játékszabályokat" alapon, kifogástalanul követtem őket. A "tanárnak mindig igaza van" rész pl. már a felsőbe menetel előtt elvesztette minden hitelét nálam, maradt a legkézenfekvőbb verzió; úgy viselkedtem, ami a legjobb eredményekhez juttatott, elvégre azért voltam ott, hogy kihozzam magamból a maximumot. Ami meg ezt a logikás, rendszer kielemzős, stratégiás történetet illeti, az olyan 13-14 éves korom óta adott.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!