Miért csinálja ezt velem?
Egyik közeli barátnőm, akit már szinte testvéremnek tekintettem elindított egy rendes kis lavinát. Azzal kezdődött minden, hogy közölte, hogy biszex és tetszem neki. Nos, ezzel teljesen lesokkolt, nem is tudtam mit mondani neki. De nem akartam hátat fordítani neki emiatt, szóval csendben igyekeztem elfogadni a dolgot, gondolva "Majdcsak elfelejt engem, olyan értelemben". Telt az idő, és egyszer újra szóba került a dolog, akkor azt mondta, hogy már visszazökkent, így rám újra csak barátként tekint.
Aztán elkezdett beszélgetni az exemmel, ami engem zavar.
Strandra mentünk, és kiderült, hogy az exemet is elhívta magával. Baromira kényelmetlenül éreztem magam, és amikor kicsit félre akartam hívni, hogy csak ketten legyünk, hogy tudjunk azért beszélgetni, akkor nem jött velem, inkább ott maradt a sráccal.
Nap végén szóvá tettem neki, hogy nem volt szép amit velem csinált, mire felkapta a vizet és azt mondta nem érti miért kell mindenből cirkuszt csinálnom. Este egyik közös ismerősünk (az egyik barátnője) elküldte nekem, hogy miket írt rólam neki. Gyakorlatilag minden voltam szerinte, csak jó nem... Rá is írtam a barátnőmre, hogy hogy gondolta, hogy így beszéljen rólam, meg hogy ilyen könnyen hogy beszélhet ki másnak? Én soha nem mondtam semmi rosszat róla senkinek. Aztán visszakozás képpen azt mondta, hogy csak ideges volt, meg hogy én vagyok a legjobb barátnője, és hogy X (a barátnő, aki tovább mondta nekem, hogy kibeszélt) mennyire gyerekes, meg hogy megjátsza magát és hogy utálja, de elviseli...
Mihez kezdjek a helyzettel? Nem szeretnék rosszban lenni vele, de annyira bánt a viselkedése... Remélem azért érthető ahogy leírtam :(
23/L
Először is... ne ess kétségbe. Majd idovel minden jóra fordul, hidd el:)
Az azért durva, hogy kibeszélt... gondolkodj el azon, hogy mennyire tekinted ezutan jó baratnonek, hiszen ha barmikor maskor ideges lesz rad csakugy kibeszel majd random embereknek akiket raadasul nem is kedvel? Persze egy beszélgetés mindent meg tud gyógyítani ilyen esetben szerintem.
Az exeddel valo ismerkedese is furcsa.. miert pont ő? De ha megtetszett neki vagy megtetszettek egymasnak akkor nem lehet ez ellen mit tenni. Ha zavar, akkor ezt is beszeljetek át. Kossetek kompromisszumot egymással:)
Mielobbi békülést kivanok 👭😊
17/L

Mielobbi békülést kivanok!
17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!