Szerintetek létezik nő és férfi közötti barátság?
Igen, létezik.
A legjobb barátom férfi, 9 éve ismerjük egymást.
Egy közös ismerős bemutatott minket egymásnak 10 perc után azt mondta, hogy ha farkam lenne, agyonverne.
Én hasonló "kedves" szavakkal illettem őt.
Gyűlöltük egymást, de tűrtünk, mert közös baráti társaságunk volt.
Aztán néhány hónap alatt jobban megismertük egymást, rájöttünk, hogy igazából nem is olyan rossz arc a másik és elkeztünk csak mi ketten is találkozgatni.
Végül a közös baráti társaság felbomlott, de mi legjobb barátok lettünk, minden sz.rban egymás mellett álltunk.
Azt is vitatnám, hogy a későbbi párkapcsolatokban ez elítélendő.
Ő néhány éve összejött egy csajjal és felhìvott, hogy főzzek kv-t, mert hozza a bnőjét bemutatni. XD
Megkérdeztem, hogy tudja e a csaj, hogy nincs farkam, azt mondta nem de ha ideértek úgyis észreveszi. 😂
Tény, először ledöbbent szegény lány mikor meglátott, de azóta olyan jóban vagyunk, hogy néha felhív hogy menjünk el valahova kettesben, csajos programra.
Teljes mértékben elfogadta, hogy a párjának p.ncis barátja van, nem rinyál, nem kavar.
Sok időt töltöttünk együtt hármasban is és kerek perec megmondta, hogy tudja, nem kell féltékenykednie, mert látott minket önfeledten szórakozni együtt, nem volt benne semmi kivetnivaló.
Tehát igen, van igazi férfi-nő barátság, bár ritka.
Az meg pláne, hogy a barátnő nem kap agyf.szt ettől. 😏
Aszexuális embereknél szerintem simán...
Meg a házasságok,párkapcsolatok első néhány éve után könnyen baráti lesz a szex,vagy nemszex.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!