Félek tőle, de egyben bűntudatot okoz és dühöt is. Mit tegyek?

Volt egy legjobb barátom, akivel októberben összevesztem, mert megbántottam nagyon csúnyán és nem akar megbocsátani. Más barátaim akkor nem voltak, így teljesen szétestem, próbáltam vele megbeszélni az egészet, de a létezésemet se akarja észre venni. Emiatt depressziós lettem -leginkább azokban a hónapokban- sokat sírtam, magamat okoltam mindenért, nem láttam semmibe sem jót, agresszív voltam és öngyilkos gondolataim voltak, mivel becsavarodtam attól, hogy nem volt társaságom és senki nem akar szinte társalogni velem, nagyon magányos voltam. Úgy is akartam kibékülni vele, hogy karácsonykor, illetve szülinapjákor ajándékot vittem neki, azt elfogadta, meg valamiben kértem segítséget tőle, azokat elfogadta, egyébként észre se vesz. Amikor anyu megtudta, akkor beiratott pszichológúshoz és pszichiáterhez(akihez nem szeretek menni, mert nagyon vallásos és olyanokat kezel nagyobb problémaként, amik nem is zavarnak nagyon). Hatalmas szerencsém, hogy novemberben összeismerkedtem egy sráccal és azóta is jó barátok vagyunk, a családon kívűl ő az egyetlen, aki tudja az egészet. Februárban lezdtem javulni, mert találtam egy társaságot és sok emberrel összeismerkedtem, mindenki vidámnak néz, pedig néha egy kosza gondolat is elég, ami a volt legjobb barátomra emlékeztet, és akkor szomorkásabb vagyok, olyankor magamra erőltetem a mosolyt. De azt nem tudom leplezni, hogy ha meglátom, akkor valami nincs renben velem. Elkezdek pánikolni, rettegek tőle, sírni és menekülni akarok tőle, félek hogy üvölteni kezd velem, bealáz, mindenkinek elmondja a titkaimat pár hazugsággal. De néha úgy érzem, hogy haragszom rá, hogy fontos időkben cserben hagyott, hiába tudom hogy én okoztam a problémát, mégis valamiért. Meg úgyis megakartam vele beszélni, hogy elhívtam a pszichológúshoz, de elutasította. Már ritkán talákozok vele, így nem annyira rosszak a napjaim. Mit csinájak, hogy az egész elmúljon? Ha valaki talál helyesírási hibát, elnézést kérek! 16/f