Fektetnétek még energiát egy ilyen barátságba?

Kisgyerekkorunk óta barátok vagyunk, bár úgy igazán felnőtt fejjel kerültünk közelebb egymáshoz. Volt egy időszak, amikor nagyon szoros volt a barátság, mert a sors úgy hozta, hogy nagyon közel laktunk egymáshoz, így nagyon sok időt tudtunk együtt tölteni.

Aztán más választásom nem lévén, én elköltöztem kb 1 órányira tőle. Akkor ígértük, hogy fogunk ugyanúgy találkozni, minden jó lesz. Egy rövidke ideig még ment is dolog, bár akkor is csak úgy ahogy. Aztán befejezte a sulit, és ő is elkezdett dolgozni (én akkor már pár éve dolgoztam). Egyre ritkultak a találkozók. Az utóbbi kb 1 évben alig találkoztunk párszor, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni hányszor. Pedig már nem is 1, hanem csak fél órányira lakunk egymástól.

Sokszor volt, hogy beszéltünk telefonon, akár 1-2 órát is. Viszont most elkezdett feltűnni, hogy kb mindig én hívom őt.

Ha nem tudja felvenni épp, nem hív vissza, hanem órákkal később rám ír, hogy miért kerestem, váltunk pár szót, és annyiban is marad, amíg nem hívom újra valamikor pár nappal később.

Most olyan útvonalon ingázok, hogy majdnem a lakása előtt megyek el minden nap. Mondtam, szóljon, mikor ér rá, találkozzunk, ha csak egy rövidke időre is, úgyis arra megyek minden nap. Semmi.

Pár hónapja megkért, hogy vegyek meg neki valamit. Megvettem. Mondtam, szóljon, mikor jó neki, leszállok a buszról, ő lejön és odaadom. Ez nem tudott megtörténni hónapok óta.

Megbeszéltünk 2 hete egy találkozót, de igazából már alapból nem is úgy szerveztem a napomat, hogy én vele később találkozni fogok, mert sejtettem, hogy úgysem lesz belőle semmi. És persze, igazam is lett, lemondta.