Szerintetek rendben van ez így?

Annyira kellemetlen, hogy itt kell rákérdeznem erre, de mit gondoltok? Elég furcsa kapcsolataim vannak és nem hiszem hogy helyén kezelem őket.

Elöször is van két fiú barátom, akik nagyon sokat jelentenek a számomra, de mindkettőnek barátnője van, és ők nem tudhatják meg, hogy létezem. Szóval az egyikükkel soha nem találkozhatok többet személyesen, a másikkal meg maximum akkor, ha biztos nem derül ki, de nem is ez a lényeg. Ez már nem az én gondom, de elég fura, hogy a barátnők nem tudhatnak rólam. Persze, nincs ez rendben szerintem sem, hogy napi szinten kommunikálnak a srácok velem, mert kellemetlenül érint a dolog. Kvázi kihasználnak érzelmi szinten, hogy velem meg tudnak beszélni dolgokat, amiket másokkal nem, persze ez fordítva is igaz, de más nem lehet, mert barátnő mellett lányokkal barátkozni nem helyénvaló. De más barátaik se nagyon vannak a srácoknak, ahogy nekem sem, szóval erre igény van. Az egyikőjük nemsokára összeköltözik a barátnőjével, hát akkor nem tudom hogyan fogunk beszélgetni, valószínű max. a munkahelyéről,vagy rosszabb esetben "kidob". Amúgy a srác nem tudja elviselni a monogámiát, több lánnyal is chatel,nem csak velem. De ez szigorúan csak azért kell neki, mert imád másokkal beszélgetni. Ezen életéről semmit se tud a barátnője. Vele viszont nagyon durva dolgokat is megbeszéltem, már-már olyan ez mint a megcsalás. Meg is mondta, hogy ha látna élőben, nem bírna magával. Nagyon kellemetlen szitu. A másikukkal ilyen gond nincs, régi barát, és semmi több. Mégsem vállalná fel ezt a barátnője előtt. Az a baj, hogy hosszútávon előnyösebb lenne, ha vége lenne ezeknek a kapcsolatoknak. De sajnos nagyon egyedül lennék máskülönben. :/

Vannak barátnőim, de ők túlságosan el vannak foglalva a maguk gondjaival, mintsem hogy velem foglalkoznának. Utálom, hogy adok-kapok viszony alapján nézem a kapcsolatom velük, nem ilyen vagyok, de kezd elegem lenni egy kicsit. A srácokkal ilyen gond nincs. Sosem küldenek el, hogy nekik most nincs idejük erre, vagy elegük van belőlem, maximum később válaszolnak, ennyi. Egy legjobb barátnőm van az egyetemen, a többiekkel való kapcsolatom elég felszínes, de ő tipikusan az a fajta, akinek semmi türelme hozzám, és tulajdonképpen egy parakirálynő. Amúgy nagyon aranyos, nem lehet rá haragudni, de nagyon nehéz elviselni néha. Nagyon sokszor nagyon modorosan leráz, persze utána bocsánatot kér, és értsem meg, hogy muszáj volt, mert nem bírta tovább, dolga volt stb. Ha legalább közölné mi a baja aktuell (maximum csak utólag szokta), mert én megértem és akkor befogom, elmegyek,stb. Persze, amikor neki van valami baja, akkor órákon át hagyom, hogy ossza. Sőt, rengeteget sír amiatt, hogy nem tudja hogyan segítsen a többi barátnőjének. Nekem nem hogy segíteni nem tud, egy fél éve meg sem hallgatna, inkább azt mondja olvassak el könyveket a problémakezelésről, számoljak el tízig. Az viszont tény, hogy alapjáraton fejlődik köztünk a kommunikáció és engem is hagy szóhoz jutni. XD Mégis szokszor kikikívánkozna belőlem, hogy hogyan akar pszichológus lenni, amikor ennyire nehezen megy neki a másik meghallgatása, meg terhesnek érzi mások baját. Jó, persze a személyes kapcsolatokban nem célszerű játszani a pszichológust ingyé, de valami elvárásom azért lehet az empátiájával kapcsolatban. Mondjuk nagyon nem értem hogyan működünk, ő hitgyülis, én ateista vagyok, és talán csak a türelmem tart össze. Az elején még téríteni is próbált, de mindig az a baja, hogy senkire sem tud hatást gyakorolni, mert rossz keresztény. Szerintem nem ez a saját magáról alkotott véleménye a legnagyobb baj, hanem, hogy Isten szeretete sem elég ahhoz, hogy boldog legyen, mert most nagyon nem az és folyton ostorozza magát, hogy mennyire elrontotta az életét, ami miatt Isten már nem tudja az eredeti tervét végrehajtani rajta, bűnhődnie kell. Látom rajta, hogy ez súlyosan érinti, de bár tudnék mondani valamit. Neki meg gondolom elege van az én világi gondjaimból, azért nem érdekli, meg el is ítéli. A személyiségem 80%-ról semmit se tud. A fiú barátaimról is csak annyit tud, hogy vannak, ő szóba se áll férfiakkal, mert az nem az ő dolga, meg házasság előtt semmi se lehet. Vagy csak én félek attól, hogy elítéli a dolgaim,holott ez nem biztos, hogy igaz.

Mindenesetre elég furán érzem magam ezzel a három személlyel kapcsolatban egy ideje. :/