Miert csinaljak ezt velem a barataim?

Arra akart szerintem kilyukadni az előző, hogy ezek nem barátok, ezek haverocskák inkább, de lehet még azok sem. NE vedd őket komolyan. Annyira mélyek általában tapasztalatom szerint is ezek az osztálytársi kapcsolatok, hogy miután vége a sulinak 2 hét után el is felejtitek egymást. Persze mindenki azt meséli be magának, hogy nem, majd mi... de nem úgy lesz.

Az ilyen osztálytáracskáim miatt eldobtam a tényleges barátaim, haverjaimat anno, és az lett a vége hogy 0 haverom maradt a suli után.

Nem is tudom hogy kezdjem, sok mindent szeretnék mondani de nem akarok kisregényt írni.:)

Talán azzal indítanám hogy ezek az emberek nem a barátaid, bármennyire fáj is ezt hallani és beismerni magadnak. Átéltem azt amit te, nem egyszer, nem kétszer, általánosban, és gimiben is. De a legfájóbb egy olyan barátnőm elvesztése volt akivel még akkor találtunk egymásra amikor mindketten magányosak voltunk általánosban, minden nap együtt lógtunk évekig, kiegészítettük egymást, volt amikor azt terveztük hogy együtt fogunk megöregedni, egymás melletti házakat veszünk, stb. Benne bíztam a legjobban a világon, és a mai napig nem bánom ezt a pár évet, nagyon kellett az életembe. De az emberek változnak ahogy nőnek, nem kerültünk egy gimibe, más társaságba keveredtünk, megváltoztunk, eltávolodtunk, majd egy nagy veszekedéssel végleg lezárult a sok éves kapcsolatunk. Hibásnak érzem magam, azért is mert akkor nem tettem semmit, meg azért is mert utána sem, hónapokig sírtam utána amikor eszembe jutott 1-1 emlék, furcsa volt amikor az utcán még csak nem is köszönt az, aki odáig az életem szerves része volt.

De ahogy idősödtem rájöttem hogy ez nem egyedi eset, "az emberek jönnek-mennek az életedben, de az igazán fontosak maradni fognak". Én is belekeveredtem egy hasonló társaságba mint amit te is írtál gimi elején, magányosabbnak éreztem magam akkoriban mint utána, amikor kiléptem a "bandából". Micsoda felfrissülés volt az a nap.:) Odáig szándékosan kötöttem az ebet a karóhoz, azt hittem más társaság nem fog befogadni, voltak az osztályban akikkel jól elvoltam, de egyikőjükkel sem volt ugyanaz (mondtam ezt a magam nyugtatására akkoriban) , ezért féltem lépni. Ezt a hibát látom benned is és még sok más fiatalban, egyszerűen félnek a változástól, ami főleg az önismeret hiányából fakad. Tudod mit csináltam akkoriban? Leültem, átgondoltam hogy hogyan érzem magam és hogyan akarom érezni, hogy melyik kapcsolatom milyen hatással van rám. Majd mikor rájöttem hogy a "barátaim" hátráltatják a boldogságomat, pontosabban én hátráltatom magamat azzal hogy olyanokkal akarok barátkozni akik ezt nem szeretnék, egyszerűen váltottam. Utána egy ideig magányos voltam a szó szoros értelmében, pár hónapig kerestem a helyem a világban. De ezt muszáj megtenni, mert addig amíg magadat nem ismered igaz barátaid sem lesznek. Majd amikor rájöttem mit akarok az élettől sokkal magabiztosabban futottam neki mindennek, már nem féltem attól hogy egyedül maradok, egyszerűen felismertem a negatív kapcsolatokat és váltottam ha kellett. Sportolni kezdtem, az osztályban új barátaim lettek akikkel évek óta szoros a barátságunk, az életem hirtelen jó irányba kezdett haladni, és ez már így megy egy ideje.:)

Szóval a tanácsom az lenne hogy szánj magadra egy kis időt, gondolkodj el rajta hogy mit akarsz az élettől. Mert most még talán nem érzed, de az élet túl rövid ahhoz hogy éveket pazarolj olyanokra akik nem érdemlik meg, fontos hogy azt csináld amit akarsz és ami előre visz az életben, és olyanokkal akikkel jól érzed magad.

Nem benned van a hiba, lesznek még barátaid csak keresni kell, de tényleg ne félj változtatni.:) Mondd el ennek a társaságnak hogu kirekesztve érzed magad, ha tényleg a barátaid akkor változtatni fognak, ha pedig nem akkor ne pazarolj rájuk időt.

Sok sikert!:)