Miért lett ilyen velem, és hogy menthetem még meg a baratságunkat? Én egy érzékeny, félénk lány vagyok, csak pár kedves baráttal.

Nem akarlak elkeseríteni, de annak a barátságnak, amit 'megmenteni' kell, vége.

.

Az ókori rómaiak megmondták: "Változnak az idők és mi is változunk benne."

Ez történik most, volt barátnőddel.

Én helyedben nem akarnám menteni ezt a barátságot, hanem elküldeném a fenébe. Az még érthetõ, ha a barátod úgy idegenedik el mástól, hogy nem beszél vele. De ez a bánásmód gáz. Szerintem ne érezd rosszul magad miatta, mert egyszerūen nem érdemli meg a barátságod. Hidd el, bárkivel hosszabb idõt tölt, egy idõután ugyanúgy fog bánni velük, mint veled.

Volt ilyen barátnõm, pontosan olyan, amilyent leírtál. Annak ellenére, hogy engem nevezett a legjobb barátjának, bunkón bánt velem. Én nem engedtem ezt neki és leépítettem a barátságot. De késõbb láttam, hogy már más ilyen “barinõje” van, arról is tudok, hogy kishiján vele is összeveszett idõvel. Nem sajnálom õt emiatt.

Palura cett ez a lány téfes. Pl csíves hajléktalan vagyok, az emberek nem néznek, nem beszélnek velem. Ész szomorú eleszetten éezsem magamat, s ekkor egy kóboj cuta megnalja a kezsemet. "Te engem elfigadsz?!"

Ezsembe se jut a cuta olyan, mint én, magánis flóttás, akit emberek kergetnek el.

Egy idő után (mivel utálom magam) a kutya kezd idegelni, hisz nyomorult mimt én. Egyfajta tükör ő nekem. Keeülöm, elzavarom. Aztán mégis megsajnálom (őt) magamat. Hogy kicsit eljátszam neki én külömb vagyok, azt mondok: ül! Fekszik! Marad! Gyere!

Tehát hatalmat szerzek felette és írányítom őt, mert tudom: szeretetre éhes, elciseli azt is ha kiabálok vele, sőt ha belerúgok azt is.

Visszaélek azzal, amit érez.

Aztán hozzám szegődij egy vagányabb kutya, nagyibb is, jobb vele megjelenni, és a régi kutyát kizárom az életemből: takarodj!

Valami ilyesmi.