Leszünk még valaha barátok?
Figyelt kérdés
A sztori ott kezdődik, hogy '16 júliusában volt egy buli, aztán után a barátnőjével elkezdtem beszélgetni, aztán mivel ő ilyen "jó" barátnő ezért "lepasszolt a barátnőjének, mondván hajtsak rá...de én nem akartam, na szóval telt az idő és én, legyen a lány neve Virág szóval egyre jobb barátok lettünk, olyan kapcsolatunk volt ami már majdnem járás de mégsem az, tudtuk egymás titkait, sokat voltunk együtt és mindig nagyon jól elvoltunk, sosem mentünk úgy haza hogy bár maradtunk volna otthon, de ugye emellett meg naponta beszéltünk facebookon órákat...tekerjünk tavaly januárra...volt egy srác aki tetszett neki, és ez a gyerek egy...hát nem éppen értelmes teremtés, vagy hogy mondjam, ugyanis azzal kezdte hogy rám hívta az adott hely kidobóit, de csak így full random, na most ezzel a sráccal(időt innentől nem mindig írok, túl egyértelmű lenne és ha véletlenül ide téved sem szeretnék ebből bajt)szóval összejöttek, rá második napjára össze is vesztünk..aztán 1-2 hónap múlva újra jóba lettünk, újra beszéltünk sokat, igaz ott volt a srác így ugye megadott kereteken belül, aztán jött a nyár és a nap amikor a legjobb lánybarátomat utoljára láthattam...azóta is emlékszek minden egyes dologra ami történt...(nem nem szexeltünk, semmi ilyesmi) rá 2-3 hétre bár én nem tudtam meg de a lányt a fiúja eltiltotta tőlem(ezt November tájékán be is vallotta a lány) én ebből csak annyit vettem észre, hogy már alig, vagy szinte nem is beszéltünk...aztán december elején jött egy kis üzenet tőle...amiben az állt: "ne keress többet" az indok egyszerű, a srác ellenem hangolta, meghát amúgysem szabadott hogy beszéljünk...na ezek után kérdezlek benneteket, vajon leszünk mi még újra barátok? (nagyon, nagyon hiányzik..)2018. jan. 6. 10:43
1/3 anonim válasza:
Ha szakít a jelenlegi pasijával valószínűleg igen.
2/3 anonim válasza:
Hát ha csak annyira voltál neki fontos,hogy egy srác miatt csak így eldobott magától,akkor semmi értelmi nincs a barátságotoknak.Mivel aki egyszer megtette ezt az megfogja tenni máskor is.Persze szinte 100% ha szakít a fiúkájával megint megfog keresni és bocsánatot kér.Az ilyeneknek nem számít a személyiséged csak az,hogy legyen valaki mellettük aki szereti őket és enélkül szinte nem is tudnak meglenni.Volt egy ugyanilyen barátom,aki szinte a nap 24.órájában a nőket hajkurászta és azok az emberek már nem is érdekelték akiket közel 10.éve ismer.Na neki nem lett szép a történet vége annyit elmondhatok:DD 20f
3/3 anonim válasza:
Sajnàlom de ez igy eléggê meredek.Ha fontos lennél neki akkor nem hagynà hogy egy ökör közétek àlljon.Akkor írna neked hogy neharagudj a pasim hülye de te attol fontos vagy meg talizhatunk stb .Ha ezeket nagyjábol nem írja akkor nem kàr érte .Ha neki egy dinka pasi kell akkor meg is érdemli vele együtt a sok rosszat is .Am meg ha van önbecsülésed akkor nem bestélsz többet vele letiltod a fenébe ês keresl más nőt akinek ugyanolyan fontos vagy .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!