Helyre lehetne ezt a barátságot hozni, vagy meg kellene szakítani? Ha igen, hogyan?

A srác az egyetlen, akit ismertem általános iskolából. Kezdetben még úgy jól elvoltunk, mert csak egymást ismertük a gimiben, de telt az idő. Ő beilleszkedett, sok barátot szerzett, én viszont képtelen voltam és vagyok új kapcsolatokat kialakítani. Ritkán találkozunk. Amikor iskolában találkozunk (ami úgy szokott kinézni, hogy szünetben én a falhoz dőlve állok, ő pedig pont ott halad el, és megáll), az általában kínos szokott lenni, mivel nem nagyon van beszédtémánk, amire az is rátesz, hogy nagyon szótlan és halk is vagyok, és ha sok ember van körülöttem, akkor alig merek/tudok beszélni. Ha úgy alakul, hogy ugyanazzal a busszal megyünk, akkor is végig meg sem szólalok, mert egyrészt zajos is a busz, és annyi ember van körülöttünk. Szóval ez nem kedvez túlságosan a barátságunknak. Az sem, hogy ha én látom meg őt, és vannak körülötte, akkor nem köszönök neki, nem merek odamenni. És még sorolhatnék efféle dolgokat...

A lényeg, hogy ez mindkettőnknek rossz. Nekem nagyon jó esik, hogy ha odajön hozzám, mert mással nem beszélgetek, és nem érzem magam egyedül (szeretek egyedül lenni, sőt, de van amikor már túl sok), viszont azt nem akarom, hogy csak azért jöjjön oda hozzám, mert "kötelességének érzi". Xar barát és xar ember vagyok, ezért ez így nem fair.

Sokszor gondoltam arra, hogy egyenesen megmondom neki, hogy ezt nem muszáj tennie, nekem okés, ha nem foglalkozik velem, de attól féltem, azzal mindent tönkretennék (még jobban).

Mit kellene tennem?