Beilleszkedési tippek az olyasfajta embereknek mint én?

Szóval szeptembertől 9.-es leszek, egy viszonylag jó iskolában, nemrég értem haza gólyatáborból, mindenki kedves volt szerencsére, csak még mindig magamat szidom.

Az életem nem volt túl változatos ismerkedés terén. 3 évesen kerültem először ismeretlen közösségbe, az óvodában. Alig változott a csoportunk, szinte teljesen ugyanazokkal az emberekkel is kezdtem az iskolát, és jártam ki az utóbbi 8 évet.

Mindig is nehezen barátkozó személyiség voltam, viszont miután valakivel megismerjük egymást, akkor teljesen fel szoktam nyílni, nem szorongok minden kiejtett szavamon. Nem mondom magamat félősnek sem, csak nekem minden kezdet kimondottan nehéz. Visszagondolva, 1-1 emberrel mindig jobban sikerült összebarátkoznom, de ha egy teljes közösségről volt szó, az nehezebben ment.

Tudtam, hogy viszonylag jó tanulókkal fogok egy iskolába kerülni, tehát nem kell mindennap bunkókkal körülvéve lennem, mint ahogy általánosban volt.

És most érünk a szövegem elejéhez. Jól telt a gólyatábor, bár még mindig nem tiszta számomra, hogy kik is azok akikkel ténylegesen jóba vagyok. Össze-vissza vándoroltam, társaságról társaságra, persze sikerült mindenhol a legkevesebbet beszélgetnem.

Sokkal több lány van nálunk az új osztályban, a fiúkkal is el tudtam néha beszélgetni, csak kicsit úgy érzem, hogy túljátszották a szerepüket. Valahogy kicsit gyerekesnek találom őket. Nem mondom, hogy az én barátaimmal nem szoktam szinte minden dologból viccet csinálni, de nem egy dolgon röhögünk 3 napon keresztül.

Egy másik barátom azt tanácsolta, hogy kicsit próbáljak meg olyan lenni mint ők, legalább addig is összehaverkodunk. Az a helyzet, hogy ez nem túl az én stílusom, meg én szinte soha nem viselkedtem úgy mint ahogy ők (gondolok most még mindig a fiútársaságra)

A fiúktól eltekintve, a lányokkal sokkal jobban kijöttem, mivel késve érkeztem, a fiúk már ismerték egymást, a lányoknál hagytak szóhoz jutni ;) (ami nálam elég ritka, hogy első találkozásnál sokat beszélnék)

Hosszútávon gondolkodva sikerül megnyugtatnom magam, hogy legrosszabb esetben is fél év alatt kialakul minden, viszont kicsit félek, hogy nem.

De az őszintén megvallva, nem tudom, hogyan kezdeményezzek egy beszélgetést olyannal akit nem ismerek előtte. Mit kérdezzek? Meséljek egy légből kapott saját történetet, hogy megtörjem a csendet?

Kicsit utálom magam ez miatt is, de én írásban mindig is jobban ki tudtam fejezni magam. Legyen szó kézírásról vagy gépelésről, ha előre tudom, van időm átgondolnom a válaszomat, nem mondok hülyeséget és égetem be magam. Ez Mondjuk nem szokott igaz lenni azokkal az emberekkel akiket ismerek, mert velük merek beszélni úgy, hogy tudom is, hogy mondhatok hülyeséget.

Viszont a lényegre térve. Mennyire szoktak megmaradni az első beszélgetésekből kialakult barátságok az évek során? Mit próbáljak meg, hogy jobban megismerjük egymást az osztállyal?

Az ezek előtti kérdéseimre is nagyon szívesen várok minden választ, köszönöm előre a segítségeket ;)