Egy félreértésből adódóan ( amiről egyébként mindenki tudja, hogy nem az én hibám volt)kiközösítenek az iskolában. Van 3-4 kivétel, de ők nagyon manipulálhatók, ki tudja meddig maradnak az oldalomon. A lány aki kezdeményezte ezt az egészet nagy irigyem mások szerint. Ott rúg belém ahol a legjobban fáj. Legapróbb hibám is kikarikatúrozza. Kiállhatatlan és gátlástalan lány. Nála nincs az, hogy nem figyelek rá és akkor meg van oldva. Ha látja, hogy nem foglalkozom vele, leszűri, hogy nyílván azért, mert fáj a dolog. Ha foglalkozom vele akkor pedig méginkább eléri a célját. Szóval tanácstalan vagyok. Reggelente félek már bemenni az iskolába is. Rátesz mégegy lapáttal az is, hogy bűnbaknak állítottak be az osztályfőnököm előtt. Ő is abszolút ellenem van és nem hisz nekem. Nagyon megalázó az egész. Minden nap attól rettegek mikor kapok az ofőtől épp az aznapi miatt. Segítesetek légyszi! Tiszta ideg vagyok!:(
Én ugyanígy voltam, volt hogy hónapokig, ráadásul alig voltunk lányok az osztályban, tök egyedül voltam, magányosan teltek a szünetek, és ballagás előtt sulit váltottam, annyira sz@r volt. Most itt vagyok 25 évesen és azt a lányt, aki meg velem csinálta ezt, levegőnek nézem. Úgy 7 éven át voltunk osztálytársak. És ma sem különb! Mindenki rühelli, egy aljas pedálozós, sz@rkeverő kíhyó, igazi színész volt a csaj, most is az, értelmes emberek mégsem nézik embernek az ilyen szemeteket. Akit meg lehet manipulálni az annyit is ér... Semmit! Én ilyenkor az iskolában az értelmesebb diákokkal barátkoztam. És ilyenkor pedig az a jó, ha levegőnek nézed! Azzal tudsz neki bosszúságot okozni, én is levegőnek néztem, ezzel kimutatva, hogy nincsenek szavak arra, hogy mennyire egy szánalmas gerinctelen féreg!
2017. febr. 20. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Pontosan mi miatt közösítenek ki? És az ofőnek mit mondtak rólad, hogy ennyire ellened van ő is?
Én a helyedben megbeszélném a szüleimmel, aztán közösen a tanárral is, hogy mi a konkrét helyzet. Persze ha egy tapló, akkor ez nem sokat fog segíteni. Ha nagyon rühelled ezt a sulit, és még nem végzős vagy, semmi nem köt igazán oda, akkor azt is megbeszélhetnéd a szüleiddel, hogy esetleg sulit váltsatok.
2017. febr. 20. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 A kérdező kommentje:
Szóltam apukámnak is, de semmit nem tud rá mondani. Szentül hiszi, hogy az ofőm egy kedves, tündéri teremtés. Egyébként az egész egy poszter verseny miatt van. Szörnyen gyerekes dolog miatt közösítettek ki. Kb.:összefirkáltad a rajzom, nem vagy a barátom szint. Tényleg nem tudom mit csináljak.:(
2017. febr. 20. 20:21
5/9 anonim válasza:
Hát ha egyáltalán nincsenek barátaid, lehet, hogy egy iskolaváltás lenne a megoldás. Ha vannak, próbálj meg beléjük kapaszkodni. Megértem a helyzetedet, nagyon nehéz. Én is voltam hasonló helyzetben- középiskolában, de nem jó hosszan tűrni, mert évek telnek el úgy, hogy ki voltál közösítve.
2017. febr. 20. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Én szájbaverném a csajt a helyedben, utána nem nagyon fog piszkálni szerintem..
2017. febr. 22. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 A kérdező kommentje:
Igen, lehet be kéne neki egyet mosni!:D Köszönöm a válaszokat!:)
2017. febr. 22. 15:34
8/9 anonim válasza:
az erőszak nem megoldás semmire. ha manipulatív a csaj, legyél az te is, védekezz az ő eszközével. szedd össze a bátorságod és kérj tőle elnézést ha valami rosszat tettél volna amivel kiváltottad a haragját. valld be neki úgy hogy többen is hallják hogy ez neked mennyire rosszul esik, és fáj hogy mindenki ellened fordul egy gyerekes dolog miatt. tedd ezt akár úgy hogy az osztályfőnököd is hallja. sírj ha kell, csak éreztesd másokkal is mennyire padlón vagy ez miatt.
ha nem csak birka osztálytársaid vannak hidd el valaki kezdeményezni fogja az értelmesebbek közül azt hogy ne viselkedjenek így veled.
ha a csajszi ezután is kígyóskodik kerüld ki, és vesd be azt hogy minden bántás, sértés lepereg rólad.
hidd el ő lesz a leginkább elképedve ha "bocsánatot kérsz" a semmiért. de az ilyenek ellen csak a saját mérgük használható.
egy próbát megér szerintem :) ha pedig birkábbnál is birkább emberek vannak az osztályban egyetértek azokkal akik a suliváltást írták.
2017. febr. 22. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 anonim válasza:
hát engem is szivatnak már első óta már csak 2évem van velük jej kb ugyanezekkel és nem bánom már szinte furcsa volna ha nem szivatnának általában a fiúk szivatnak és a lányok úgy néznek rám mint egy darab sz@r ra na igen ez van :/ de szerintem valahogy ülj le azzal a lánnyal és kérdezd meg,hogy miért szivat vagy csak szivasd te is vissza (én is vissza szivadtam nagyon nagy volt beégett az egész osztály előtt )
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!