Hogy lehet kezelni/felrángatni valakit, aki panaszkodik, pedig semmi baj nincs?

Mondok két példát; egyik ismerősöm elvált, utána összejött valakivel, aki undok volt vele, szakítottak. Én 2 évvel rá ismertem meg, három évig voltunk nagyon jóban és minden nap 3 éven át felhívott, hogy erről meséljen vagy, ha találkoztunk, csak erről bírt mesélni. Finoman javasoltam neki a pszichológust (nem rossz szándékkal), azonnal véget vetett a barátságunknak, azóta nem hallottam felőle.

Egy másik ismerősömmel semmi nem történt, de eléggé sokat volt szomorú, rengeteget panaszkodott, nem is volt képes vidám dolgokról mesélni, plusz könnyen besértődött olyanokon, amin átlag ember nem sértődik (pl valaki körbekínálta a társaságot csokival, senki nem vett és az illető visszaszólt poénosan, "Több marad nekem" és felhívott az ismim, h milyen b.nkó már az az illető, hogy ilyet mond...). A notórius panaszkodásra, hogy milyen rossz most neki egyszer ingerültségemben elmondtam, van, aki éhezik, van akinek nincs fedél a feje felett, van akit vernek, van aki halálos beteg, szóval próbálja meglátni azt, hogy ő milyen szerencsés. Erre leteremtett, hogy ne példálózzakl rosszabb sorsú emberekkel utána megszüntette velem a kapcsolatot.

Félek én kezelem rosszul, sőt tuti én kezelem rosszul.

Szóval Nektek van olyan ismitek, aki folyton csak panaszkodik? Hogy kezelitek, hogy azért leszokjon a panaszkodásról vagy el tudja hagyni a szokását kicsit? Illetve volt, hogy ez vetett véget barátságnak nálatok?