Hogy felejtsek el valakit?

Nem tudom, mennyire segít az én esetem, de azért leírom.

Volt egy általános iskolai barátnőm (12 évesek voltunk), sokmindent megosztottam vele, sokminden átmentünk, aztán 22 éves voltam, amikor elváltak útjaink, elkezdtünk felnőni, hiába próbáltam megbeszélni a gondjaink, ő hátat fordított nekem. Ez lassan két éve lesz már.

A Wikihow.com-on olvastam arról, hogy hogy lehet túllépni egy igaz barátságon, lépésekre osztva. Ott volt egy elgondolkodtató pont, hogy írd le a lépéseit az eltávolodásotoknak, hogy hogy változott meg az egyik fél az egyik irányba és erre hogy reagált a másik, ergo vedd végig ennek a kártyavárnak az összeesését.

Személyszerint ezzel rájöttem, hogy igazából sosem beszélgettünk igazán intim, túl személyes dolgokról, csak valahogy mindig ott volt a másik, hiszen egy baráti körünk volt, ahova mindketten eljártunk. Marhultunk chat-en, minden hülyeség szóba jött, de igazán egymás problémáira sosem volt egyikünk sem gyógyír, max meghallgattuk egymást. Nem tudom ezt pontosan leírni neked, az a lényeg, hogy rádöbbentem arra, hogy ez csak egy gyerekkori barátság, ahol igényeltük a másik társaságát, de nem volt olyan mély.

Amikor még benne voltam ebben a barátságban, szinte a torkomban vert a szívem, amikor meghívtam magunkhoz, alig vártam, hogy találkozzam vele, hogy produkáljam magam, mert akkoriban szinte szomjaztam azért, hogy lenyűgözzem őt, ezzel párhuzamban arra is rájöttem, hogy ez volt az egyij kulcsszava a mi ismeretségünknek. Én lenyűgöztem őt, szórakoztattam, ő pedig nevetett ezen vagy éppen elismerte a tehetségem, a munkámat, attól függ, éppen mi volt az. Ezért IS kezdett zátonyra futni a dolog, mert már idővel már ő kezdett el jobban csinálni dolgokat vagy más ismerőseink inkább ő vele lógtak, tehát ez a törődés megkopott. Persze nem ez volt a fő dolog, ami miatt dőlt az egész kártyavár, de egy fontos része volt ez. Lehet önzőség volt, de talán a szüleimtől nem kaptam meg ezt a dícséretet, elismerést, amit tőle általában megkaptam.

Szinte a föld fölött lebegtem tíz centivel, amikor vele voltam, túlidealizáltam, de ugye idővel valahogy kezdett a riválisom lenni az előbb leírt dolog miatt.

Tehát az én esetemben én lehettem a hibás, ezt nem tagadom, de sajnos ez a tinikori hülyeségem miatt nem működőképes már a jelenben a barátságunk. Már nem érdekel az, hogy rajongjanak értem, nem kell egy másik ember elismerése, viszont önmagában ezzel a lánnyal amúgy sem volt belsőséges a barátságunk, ahog írtam. Aztán idővel ő is kezdett megváltozni, a pasijáról úgy mesélt, hogy mennyi pénze van, milyen elismert, stb, pedig előtte nem így ismertem meg. Tehát ezzel a ponttal omlott össze az egész.

Lehet, hogy most úgy érzed, nem találsz még egy olyat, de ez az ára annak, ha valakit túlidealizász illetve ha egy fontos részed mozgatórugója volt.

Ajánlom neked, hogy vedd végig a ti kártyaváratokat, hátha felfigyelsz pár fontos dologra, amivel megérted, hogy miben változtatok ti ketten, ami miatt elkerülhetetlen volt az elválás.

Kitartást.