Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan felejtsem el a barátoma...

Hogyan felejtsem el a barátomat akibe szerelmes vagyok?

Figyelt kérdés

Hosszú leszek, előre is elnézést!


Egyetlen barátom volt, fiú barátom, aki iránt nagyon sokáig nem éreztem semmit és nem is gondoltam volna, hogy mostanra ez lesz. 2 éve ismerem őt, mindig ott voltunk egymásnak, sok mindenben segítettem neki: pl ha egy fájdalmas szakításon volt túl akkor próbáltam megvígasztalni, ha tudtam tanácsot is adtam neki és a 2 év során sok, közös szép emlékünk lett. Tényleg csak a barátom volt akivel mindent megoszthattam, nagyon szerettük egymást és én is éreztem, hogy ez kölcsönös, de nem volt köztünk soha semmi...(akkor még )


Januárban azonban minden megváltozott az exe felbukkant és nagyon úgynézett ki, hogy összejönnek,boldognak láttam a barátomat és örültem nekik, annak ellenére, hogy tudtam az exével mennyi baj volt akkor és a szakítás okát is elmondta nekem a barátom ( a lány 2x is megcsalta ) Január végén már együtt voltak, a lány tudott rólam és nem tetszett neki, hogy ennyire jó kapcsolatot ápolok a pasijával aki az én legjobb, egyetlen (csak) fiú barátom. Rengeteget féltékenykedett, nem akartam egyiküknek sem rosszat ezért kicsit kevesebb időt töltöttem a barátommal, ez közös döntés volt. Hetente 3x biztos, hogy láttam őt, de akkor volt, hogy havonta csak 1x összefutottunk véletlen vagy facebookon beszélgettünk. Március közepe felé aztán szakítottak is a párjával, mert nem működött mégsem. A barátom akkor nagyon rosszul érezte magát és szüksége volt rám, ezért újból találkozni kezdtünk és minden reméltem, hogy a régi lesz, de nem így lett. Sokszor felhívott, panaszkodott, kérdezte, hogy velem miujság, de nem akart találkozni, volt, hogy megbeszéltük elmegyünk vacsorázni aztán beszélgetünk, de nem jött el...és sms-t sem hagyott. Én hívtam fel és kérdeztem, hogy most miért csinálta ezt? Azt mondta nagyon sajnálja, nem akarta, hogy várjak rá, de nem tud menni, mert nincs kedve, nem érzi jól magát, mert nem lépett túl az exén és mesélte, hogy a munkahelyén sem volt minden rendben. Elfogadtam, nem csináltam ebből gondot, persze nagyon rosszul esett, de nem mondtam neki, mert sajnáltam is őt. Eztkövetően már alig-alig találkoztunk, nem keresett a közösségi portálon sem, nem hívott, semmi! Talán másfél hónap csönd volt. Nem tudom miért, nem kaptam válaszokat, egyszerűen csak úgy döntött nem kér belőlem. Én próbálkoztam, de nem volt eredménye.


A következő hónapokban azthittem ez a POKOL!!!

Pár hónap után, kérte, hogy találkozzunk. Beszélgettünk, de nagyon más volt velem. Rideg, távolságtartóbb és olyan szomorúnak láttam. Az exéről mesélt, a munkájáról, a húgáról, és rólam is szó volt, de nem csináltunk már közös programokat, korocsolyázás, séta, mozi, stb. Tehát ugyan ott tartottunk. Utána rá pár nappal elmentünk egy házibuliba, ott is beszélgettünk, láttam rajta, hogy felolódott kicsit és lazább volt a kommunikáció is köztünk. Kimentünk a hátsó udvarra és ott cigizett aztán megkérdezte, hogy nem-e akarok neki mondani valamit? Mondtam neki, hogy nem! Nincsen semmi mondanivalóm, erre rám nézett közelebb jött hozzám és újból megkérdezte, hogy nincs-e mondanivalóm? Nem értettem, mit szeretett volna és ezt neki is elmondtam. Erre megrántotta csak a vállát és bementünk, de nem hagyott nyugodni az ahogy beszélt velem az udvaron, olyan furcsa volt velem, barátságtalan lett és arrogáns a buliban kicsit odébb vonult és én is másokkal kezdtem el beszélgetni, de nem ittam semmit. Utána odajött a barátom, "megkopogtatta" a vállamat, feléfordultam és nekem esett...mármint szószerint majdhogynem ott rámugrott és megakart csókolni, de nem sikerült neki, csak egy nedves szájra puszi vagy csókféleség volt, aztán magához szorított és maga után húzott, kimentünk megint az udvarra ott rögtön elengedtem a kezét és megkérdeztem, hogy ez mégis mi a franc akart lenni? Szinte torka szakadtából üvölteni kezdett és remegett a keze, a haját kezdte el markolni, ordította, köpte a szavakat. Elmondta, hogy amikor szakított az exével akkor ez a lány elmondta neki, hogy mi egyszer beszéltünk ( Ez valóban így is vol) és én állítólag a barátnőjének azt mondtam,hogy szerelmes vagyok a pasijába vagyis a barátomba. Én ilyet soha nem mondtam az exének, csak találkoztunk egyszer és kérte, hogy kopjak le a párjáról, de nem hagytam magam, közöltem vele, hogy nekem nagyon fontos a párja, mert ő az egyetlen barátom és nagyon szeretem. Ennyi, nem is veszekedtem a lánnyal, neki is megmondtam, hogy nem fogok vele találkozni annyit és nem kell aggódnia nincs köztünk semmi! A barátom hatalmasat csalódott bennem, amiért nem mondtam el neki, hogy mit érzek és képes voltam az akkori barátnőjének ezt közölni. Nagyon haragudott rám, és a legszörnyűbb az volt, hogy hiába mondtam neki ott az udvaron, hogy nem így történt, nem mondtam, hogy szerelmes vagyok stb. De nem érdekelte, nem figyelt rám csak azt hajtogatta, hogy csalódott bennem és nem tudja lehetünk-e még barátok ezekután, ezért arra kért, menjek el, ne keressem többet, ne hívjam fel, ne írjak neki! Megbántott, úgy éreztem, hogy kitépték a szívemet, nekem ő volt a legfontosabb ember és azért hajított el, mert azthitte, hogy szerelmes vagyok belé és hiáztatott is, hogy én is tehetek arról, hogy szakítottak az exével! Nagyon csúnyán összvesztünk, ahol tudtunk egymásba martunk, egymás hibáira rámutattunk és ott sértegettem őt és ő is engem. Aztán kijöttek az ismerőseink kérdezték, hogy mi a baj? Mi történt? A barátom nem mondott semmit, csak elviharzott mellettem, én sírni kezdtem, ott zokogtam mert egy lelki roncsnak éreztem magam abban a pillanatban, tudtam, hogy elveszítettem, hiszen már semmi nem olyan volt hónapok óta mint amilyen régen és ez a veszekedésünk...nagyon fájdalmas volt. Szeptemberig SEMMIT nem tudtam róla, nem találkoztam vele, egyszer láttam a városban és ennyi. Teljesen padlót fogtam, hiányzott, szinte mindennap eszembe jutott, sírtam az este, a képeit nézegettem facebookon, suliból haza értem és csak bezárkóztam a szobámba és ez volt egy ideig. Aztán nem tudom pontosan, hogy mikor, de a barátom küldött nekem egy üzenetet amiben az elején megkérdezte, hogy "mizu"? Na mi ilyet így nem kérdeztünk soha egymástól,nem ilyen volt a "stílusa" utána elkezdte leírni, hogy képzeljem el megismerkedett egy lánnyal, dugtak is, együtt voltak, aztán az exével is beszélt azóta, de most valaki más csaj tetszik neki és már járnak is igazából. Nem tudtam ezt hova tenni, de nagyon nem így szokott írni és nem ecsetelte így a női ügyeit valamint nem beszélt a lányokról eddig így...mintha csak megakarná őket tolni..SEMMIT nem írtam neki, kikapcsoltam a laptopomat és kicsit elgondolkodtam, szinte azonnal valami rossz érzés fogott el, aztán ugyanott tartottam, nagyon sokat sírtam emiatt, fájt az egész, nem értettem miért írt rám annyi idő után, amikor soha nem akart rólam többet hallani, utált engem. És akkor jöttem rá, hogy én mindig is többet éreztem iránta, nem volt normális, hogy én ennyire kivagyok ettől... De mindig azt éreztem, hogy átakarom ölelni, és arra a "csókra" is gondoltam, annyira jól esett és amikor hozzám szorította magát, nagyon gyorsan vert a szívem, mindig örültem ha megérint,ha nézhettem, beszélhettem vele, ittam minden szavát és ha szomorú volt én is az voltam. Külsőre is tetszett csak először észre sem akartam venni, tudomást sem venni arról, hogy nekem ő igenis bejön. Még abban a hónapban írt a barátom, hogy találkozni akar. Találkoztunk is, nagyon vártam már, mert tudtam, hogy szeretne valamit és nem beszéltünk facebookon semmit. Erre azt láttam, hogy egy lánnyal állít oda elém, köszöntek nekem, akit pedig a barátomnak neveztem...ő pedig úgy nézett rám, hogy megállt bennem az ütő és tudtam, hogy ez az egész valami rossz vicc lesz. Elhívtak kajálni, ettünk, beszélgettünk, hatalmas feszültség volt, a lány rendes, kedves, barátságos, vicces. A barátom meg végig bunkó volt velem, beszólogatott pl azt mondta, hogy nem tetszik a hajad most, és már megint előjött a beszédhibám, volt, hogy csak engem bámult amikor a barátnőjével beszéltem, és néha húzogatni kezdte a szemöldökét, én nem értem őt, nem tudom miért csinálta ezt. Elhívott egy vacsorára a barátnőjével. Ez igen, gondoltam. Elköszöntem tőlük, de a barátnője előbb haza ment így a barátom velem maradt még. Kérdeztem, hogy mivan vele? Normális? Miért csinálja ezt? Annyira megalázónak tartottam a szituációt, azthittem békülni szeretne, beszélni velem, hogy majd átölelhetem végre és nem lesz gond többet..hogy helyre hozunk mindent. Erre a fejemhez vágta, hogy gyűlől engem és reméli szerelmes vagyok belé annyira, hogy fájt legalább kicsit ez és az amit írt nekem üzenetet, elrontottam a barátságunkat, pedig ő nagyon szeretett engem és különleges voltam a számára, azt mondta pocsékul érzi magát, ez a 6-7 hónap abból állt neki, hogy rám gondolt, én töltöttem ki a gondolatait, azon is agyalt, hogy lehet kihasznált volna és csak megfektet,ha tud,aztán a fejemre olvassa a bűneimet, mert az én hibám, hogy ennek a barátságnak vége szakadt, mert nem voltam vele őszínte. Azt is elmondta, hogy nem szereti a mostani barátnőjét, nem érez iránta semmit, és nem is tud másra gondolni csak rám, csak arra, hogy mennyire szeretett velem lenni, meg hogy mennyire utálja, hogy így nézek rá. Azthiszem a barátom nem százas, de én sem. Nagyon szeretem, igazából nem tudom mi a szerelem? De ez fáj még mindig, másra nem tudok gondolni csak arra a 2 évre, rengeteget voltunk együtt, olyan volt mintha megtaláltam volna a másik felemet, mi imádtuk egymást, mindent elmondtunk egymásnak, egy csomót tudtunk nevetni egymáson, és mindig éreztem, hogy szeret engem...vagy tévedek:( de én nekem ő volt a mindenem. Az egyetlen barátom! Decemberben írt egy levelet, szakított a barátnőjével, most nincs senkije. Még mindig utál engem, a barátsagunkat elrontottam, nem lehetünk együtt soha, mert ő nem szerelmes belém, én pedig így nem lehetek (csak) a barátja. Nagyon nehéz neki, és depressziós, de állítja nem miattam, csak egyedül érzi magát, nem érdeklik a haverok, a melót sem szereti, és nagyon pokol nélkülem az élete, de el akar felejteni. Február végén elköltözik egy másik városba a munkája miatt. Ezért nem találkozunk többet. Felhívott egyszer, azt mondta felejtsem őt el, és azt, hogy mi barátok voltunk, kicsit azthiszem sírt vagy nem tudom, de sokszor szünetet hagyott és szipogott meg remegett a hangja aztán elköszöntünk egymástól. Facebookon letiltott azóta. Nem beszélünk azóta. De úgy érzem magam mint egy sz*r darab;( soha, soha, nem látom már őt és nem akar tőlem semmit. Nem tudom..ez nem is szerelem, csak valami fellángolás? Vagy mi? Nem lehetünk barátok, mert elrontottam mindent akkor nem szerettem még..talán, de most már valóban nem barátként tekintek csak rá;( Annyira magányos vagyok, és nem tudom, hogyan kellene ezt elfelejtenem? ;(


Aki végig olvasta, annak köszönöm nagyon! Tudom, hogy hosszúra sikeredett, és nem sok minden derült ki mégsem, de nem is tudok mit írni, lényegében ennyi történt, de nem tudom ezt úgy megfogalmazni, hogy "átjöjjön' az embereknek ennek a fontossága..;(


Én most vagyok 19(L) A barátom pedog 24 (F)



2017. jan. 15. 02:16
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
0%
Volt aki végigolvasta?
2017. jan. 15. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
100%
Végigolvastam. Meglepődtem, amikor írtad, hogy 24 éves. Fogadni mertem volna rá, hogy egy tizenéves érzékeny kisfiúról van szó, de így mégszánalmasabb. Ez egy töketlen, zizis hülyegyerek, abszolút nem érdemel meg téged. Bocsáss meg kérdező, nekem az jött le a történetből, hogy ez a srác két dologhoz ért: a hibáztatáshoz, és ahhoz, hogyan kell másokat bántani. Ő csak magára gondol, te meg csak rá. Tudom hogy nehéz neked, és hogy fáj, de azt is tudom, hogy túl tudsz rajta lépni. Képzeld el magad tíz év múlva, amikor már egy igazi, odaadó, őszintén szeretni tudó férfias férfi felesége leszel, a barátod pedig egyedül fog sírni a szobájában, mert olyan mértékben önző, hogy a büdös életben sem fogja senki szeretni. Hatalmas szerencséje van/volt veled, és erre előbb vagy utóbb, de rá fog jönni. Nem biztos hogy holnap, hogy nyáron, hogy jövőre, vagy hogy 10 év múlva, de rá fog jönni. Biztos lehetsz benne. De akkor már késő lesz (remélem), mivel egy értelmes, okos csajszi vagy aki képes megállni a helyét a világban, és aki tudja, hogy az ilyeneket ott kell hagyni a popóba. Légy hálás ezért a barátságért, és mindenért ami veletek történt, mert erősebb leszel/lettél tőle. És ez az erő majd arra is elég lesz, hogy tovább lépj. Csak merjél, akarjál tovább lépni. Annyi, meg annyi rendes pasi van, eljön majd a nap amikor ezt megfogod látni :) Hagyj időt a gyásznak, sírj amennyit jól esik, aztán irány a világ, meglátod ha sok-sok élményben lesz részed és új barátokat szerzel már eszedbe sem fog jutni. Kitartás, és fel a fejjel :)
2017. jan. 15. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a bíztató, kedves szavakat. Nagyon jólesett!
2017. jan. 15. 13:28
 14/25 anonim ***** válasza:
11: Én is végigolvastam. Azért ajánlottam.
2017. jan. 15. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
90%
Szerintem a fickó szociopata, így jobban jártál, hogy csak eddig tartott. Tudom, hogy ez MOST nem vigasztal, de majd az idő begyógyítja a sebeket, és rájössz magad is.
2017. jan. 16. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
0%
Az 5 ös mondta meg a frankót a kis fruskának nem kellett volna loholni utána szánalmas hogy süllyedhet 1 nő ennyire le nem csoda hogy odébb állt a srác mással sem volt elfoglalva mint a darab hússal ami csüng lent neki , arra gondoltál hogy neked van saját éelted nem más életét kellene ápolgatni hanem saját magadét ,amit így erőltetni kell azzal csak a baj van Szánalmas kis senkinek tarthat a fiú hogy minden áron az ő életével foglalkoztál akkor mi fogta volna meg benned ?
2017. jan. 16. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:

Én is végigolvastam. És majdnem elsírtam magam. Rettenetesen sajnálom, hogy most mindketten szenvedtek. Bár egy kicsit pipa vagyok a srácra. Eléggé f@roknak tűnik, ha nem haragszol meg a kifejezésért. Ó, én most nagyon elérzékenyültem, és el sem tudom képzelni, hogy te mit érezhetsz.


Viszont az alapján, amit elmeséltél, nekem az a véleményem, hogy te normálisan viselkedtél. Nem te voltál önző és gyerekes. Azt megértem, hogy az után a félreértés után kicsit kiakadt rád, bár te erről sem tehettél, viszont mikor kiderült, hogy kamu, nem kellett volna eltaszítania. Ha jól emlékszem, akkor nem mondtad el neki, hogy most kicsit összekavarodtak benned a dolgok. Pedig lehet, hogy nem ártott volna, ha tudja. Mondjuk ezek után te semmiképp ne keresd, adtál neki lehetőséget arra, hogy megbeszéljétek normális körülmények között. Nem élt vele, de úgy látszik, hiányzol neki. Vagyis hiányzol neki te, és amit nyújtottál neki. Gondolj bele... Annyi csajt szedett fel, amennyit akart, jöttek mentek a nők, de volt egy állandó, odaadó, igazi barátja és ez így kényelmes volt neki. Mindent megkapott amire egy embernek szüksége van, csak nem egyetlen embertől. A lefektetni való csajokat könnyebb pótolni, mint téged, most valószínűleg erre jött rá.


Szerintem gyerekességre és önzőségre utal, hogy téged hibáztat mindenért, még, ha azt is mondja, hogy ezek után nem lehettek barátok, akkor sem lett volna muszáj így elválni. És beléd rúgni, ahol csak tud. Ráadásul megnehezíti, hogy túllépj rajta. Még most is rád zúdítja bajait és tudatja veled, hogy fontos voltál, de elcseszted. Pedig nem te cseszted el... Efelől ne legyenek kétségeid, kedves kérdező.


Hogy a kérdésre is mondjak valamit... Olyan sok mindent tényleg nem lehet tenni, szerintem az idő és a távolság fogja megoldani. Addig is kitartás, ne ostorozd magad, nem tehetünk arról, hogy mit érzünk és te viselkedtél igaz barátként, nem az a p*cs. (Elnézést.)


Szerintem ne nagyon kommunikálj vele, és próbáld meg élni az életed. Nélküle. Szívás ez az egész és biztosan borzalmasan érzed magad, könnyű nem lesz, de idővel tényleg jobb lesz. Legalábbis ezt szokták mondani az öregek.


Kitartás, őszintén szurkolok neked!


18/l

2017. jan. 16. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
7%
Hagyjátok már magatokat hogy elsírtad magad ,ezért bánnak veletek így a férfiak,mert a pasiknak talpra esett vagány vicces karakán nőkre van szükségük nem ilyen nyálas rinya gépekre , ez is ittt regényt írt a semmiről hűűű de megható hát nem csoda hogy a férfi menekülőre fogta , túl komplikálja a kész tényeket a kérdező mese világban él, biztosan sokat nézi az én kicsi pónim cimű mesét, ez b@@szátok meg nem 1 tündér mese hanem valóság ÉBRESZTŐŐŐ !! De sokat fogtok még koppanni az életben kis naív butus rinyáló leányzók ,nem csoda ha elmenekült szerencsétlen ember síró pityogó szerelmes nőtől én is menekülőre fognám
2017. jan. 18. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:
Még szerencse, hogy amíg én egyszer sírtam elötte addig ő a 2 év alatt 1milliószor. Ettől függetlenül köszi a választ. Remélem jobban érzed most magad ✌
2017. jan. 18. 10:35
 20/25 anonim ***** válasza:
0%
Az a problem nem te érted ríít a gyeröök hanem a csájért :D
2017. jan. 18. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!