Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan felejtsem el a barátoma...

Hogyan felejtsem el a barátomat akibe szerelmes vagyok?

Figyelt kérdés

Hosszú leszek, előre is elnézést!


Egyetlen barátom volt, fiú barátom, aki iránt nagyon sokáig nem éreztem semmit és nem is gondoltam volna, hogy mostanra ez lesz. 2 éve ismerem őt, mindig ott voltunk egymásnak, sok mindenben segítettem neki: pl ha egy fájdalmas szakításon volt túl akkor próbáltam megvígasztalni, ha tudtam tanácsot is adtam neki és a 2 év során sok, közös szép emlékünk lett. Tényleg csak a barátom volt akivel mindent megoszthattam, nagyon szerettük egymást és én is éreztem, hogy ez kölcsönös, de nem volt köztünk soha semmi...(akkor még )


Januárban azonban minden megváltozott az exe felbukkant és nagyon úgynézett ki, hogy összejönnek,boldognak láttam a barátomat és örültem nekik, annak ellenére, hogy tudtam az exével mennyi baj volt akkor és a szakítás okát is elmondta nekem a barátom ( a lány 2x is megcsalta ) Január végén már együtt voltak, a lány tudott rólam és nem tetszett neki, hogy ennyire jó kapcsolatot ápolok a pasijával aki az én legjobb, egyetlen (csak) fiú barátom. Rengeteget féltékenykedett, nem akartam egyiküknek sem rosszat ezért kicsit kevesebb időt töltöttem a barátommal, ez közös döntés volt. Hetente 3x biztos, hogy láttam őt, de akkor volt, hogy havonta csak 1x összefutottunk véletlen vagy facebookon beszélgettünk. Március közepe felé aztán szakítottak is a párjával, mert nem működött mégsem. A barátom akkor nagyon rosszul érezte magát és szüksége volt rám, ezért újból találkozni kezdtünk és minden reméltem, hogy a régi lesz, de nem így lett. Sokszor felhívott, panaszkodott, kérdezte, hogy velem miujság, de nem akart találkozni, volt, hogy megbeszéltük elmegyünk vacsorázni aztán beszélgetünk, de nem jött el...és sms-t sem hagyott. Én hívtam fel és kérdeztem, hogy most miért csinálta ezt? Azt mondta nagyon sajnálja, nem akarta, hogy várjak rá, de nem tud menni, mert nincs kedve, nem érzi jól magát, mert nem lépett túl az exén és mesélte, hogy a munkahelyén sem volt minden rendben. Elfogadtam, nem csináltam ebből gondot, persze nagyon rosszul esett, de nem mondtam neki, mert sajnáltam is őt. Eztkövetően már alig-alig találkoztunk, nem keresett a közösségi portálon sem, nem hívott, semmi! Talán másfél hónap csönd volt. Nem tudom miért, nem kaptam válaszokat, egyszerűen csak úgy döntött nem kér belőlem. Én próbálkoztam, de nem volt eredménye.


A következő hónapokban azthittem ez a POKOL!!!

Pár hónap után, kérte, hogy találkozzunk. Beszélgettünk, de nagyon más volt velem. Rideg, távolságtartóbb és olyan szomorúnak láttam. Az exéről mesélt, a munkájáról, a húgáról, és rólam is szó volt, de nem csináltunk már közös programokat, korocsolyázás, séta, mozi, stb. Tehát ugyan ott tartottunk. Utána rá pár nappal elmentünk egy házibuliba, ott is beszélgettünk, láttam rajta, hogy felolódott kicsit és lazább volt a kommunikáció is köztünk. Kimentünk a hátsó udvarra és ott cigizett aztán megkérdezte, hogy nem-e akarok neki mondani valamit? Mondtam neki, hogy nem! Nincsen semmi mondanivalóm, erre rám nézett közelebb jött hozzám és újból megkérdezte, hogy nincs-e mondanivalóm? Nem értettem, mit szeretett volna és ezt neki is elmondtam. Erre megrántotta csak a vállát és bementünk, de nem hagyott nyugodni az ahogy beszélt velem az udvaron, olyan furcsa volt velem, barátságtalan lett és arrogáns a buliban kicsit odébb vonult és én is másokkal kezdtem el beszélgetni, de nem ittam semmit. Utána odajött a barátom, "megkopogtatta" a vállamat, feléfordultam és nekem esett...mármint szószerint majdhogynem ott rámugrott és megakart csókolni, de nem sikerült neki, csak egy nedves szájra puszi vagy csókféleség volt, aztán magához szorított és maga után húzott, kimentünk megint az udvarra ott rögtön elengedtem a kezét és megkérdeztem, hogy ez mégis mi a franc akart lenni? Szinte torka szakadtából üvölteni kezdett és remegett a keze, a haját kezdte el markolni, ordította, köpte a szavakat. Elmondta, hogy amikor szakított az exével akkor ez a lány elmondta neki, hogy mi egyszer beszéltünk ( Ez valóban így is vol) és én állítólag a barátnőjének azt mondtam,hogy szerelmes vagyok a pasijába vagyis a barátomba. Én ilyet soha nem mondtam az exének, csak találkoztunk egyszer és kérte, hogy kopjak le a párjáról, de nem hagytam magam, közöltem vele, hogy nekem nagyon fontos a párja, mert ő az egyetlen barátom és nagyon szeretem. Ennyi, nem is veszekedtem a lánnyal, neki is megmondtam, hogy nem fogok vele találkozni annyit és nem kell aggódnia nincs köztünk semmi! A barátom hatalmasat csalódott bennem, amiért nem mondtam el neki, hogy mit érzek és képes voltam az akkori barátnőjének ezt közölni. Nagyon haragudott rám, és a legszörnyűbb az volt, hogy hiába mondtam neki ott az udvaron, hogy nem így történt, nem mondtam, hogy szerelmes vagyok stb. De nem érdekelte, nem figyelt rám csak azt hajtogatta, hogy csalódott bennem és nem tudja lehetünk-e még barátok ezekután, ezért arra kért, menjek el, ne keressem többet, ne hívjam fel, ne írjak neki! Megbántott, úgy éreztem, hogy kitépték a szívemet, nekem ő volt a legfontosabb ember és azért hajított el, mert azthitte, hogy szerelmes vagyok belé és hiáztatott is, hogy én is tehetek arról, hogy szakítottak az exével! Nagyon csúnyán összvesztünk, ahol tudtunk egymásba martunk, egymás hibáira rámutattunk és ott sértegettem őt és ő is engem. Aztán kijöttek az ismerőseink kérdezték, hogy mi a baj? Mi történt? A barátom nem mondott semmit, csak elviharzott mellettem, én sírni kezdtem, ott zokogtam mert egy lelki roncsnak éreztem magam abban a pillanatban, tudtam, hogy elveszítettem, hiszen már semmi nem olyan volt hónapok óta mint amilyen régen és ez a veszekedésünk...nagyon fájdalmas volt. Szeptemberig SEMMIT nem tudtam róla, nem találkoztam vele, egyszer láttam a városban és ennyi. Teljesen padlót fogtam, hiányzott, szinte mindennap eszembe jutott, sírtam az este, a képeit nézegettem facebookon, suliból haza értem és csak bezárkóztam a szobámba és ez volt egy ideig. Aztán nem tudom pontosan, hogy mikor, de a barátom küldött nekem egy üzenetet amiben az elején megkérdezte, hogy "mizu"? Na mi ilyet így nem kérdeztünk soha egymástól,nem ilyen volt a "stílusa" utána elkezdte leírni, hogy képzeljem el megismerkedett egy lánnyal, dugtak is, együtt voltak, aztán az exével is beszélt azóta, de most valaki más csaj tetszik neki és már járnak is igazából. Nem tudtam ezt hova tenni, de nagyon nem így szokott írni és nem ecsetelte így a női ügyeit valamint nem beszélt a lányokról eddig így...mintha csak megakarná őket tolni..SEMMIT nem írtam neki, kikapcsoltam a laptopomat és kicsit elgondolkodtam, szinte azonnal valami rossz érzés fogott el, aztán ugyanott tartottam, nagyon sokat sírtam emiatt, fájt az egész, nem értettem miért írt rám annyi idő után, amikor soha nem akart rólam többet hallani, utált engem. És akkor jöttem rá, hogy én mindig is többet éreztem iránta, nem volt normális, hogy én ennyire kivagyok ettől... De mindig azt éreztem, hogy átakarom ölelni, és arra a "csókra" is gondoltam, annyira jól esett és amikor hozzám szorította magát, nagyon gyorsan vert a szívem, mindig örültem ha megérint,ha nézhettem, beszélhettem vele, ittam minden szavát és ha szomorú volt én is az voltam. Külsőre is tetszett csak először észre sem akartam venni, tudomást sem venni arról, hogy nekem ő igenis bejön. Még abban a hónapban írt a barátom, hogy találkozni akar. Találkoztunk is, nagyon vártam már, mert tudtam, hogy szeretne valamit és nem beszéltünk facebookon semmit. Erre azt láttam, hogy egy lánnyal állít oda elém, köszöntek nekem, akit pedig a barátomnak neveztem...ő pedig úgy nézett rám, hogy megállt bennem az ütő és tudtam, hogy ez az egész valami rossz vicc lesz. Elhívtak kajálni, ettünk, beszélgettünk, hatalmas feszültség volt, a lány rendes, kedves, barátságos, vicces. A barátom meg végig bunkó volt velem, beszólogatott pl azt mondta, hogy nem tetszik a hajad most, és már megint előjött a beszédhibám, volt, hogy csak engem bámult amikor a barátnőjével beszéltem, és néha húzogatni kezdte a szemöldökét, én nem értem őt, nem tudom miért csinálta ezt. Elhívott egy vacsorára a barátnőjével. Ez igen, gondoltam. Elköszöntem tőlük, de a barátnője előbb haza ment így a barátom velem maradt még. Kérdeztem, hogy mivan vele? Normális? Miért csinálja ezt? Annyira megalázónak tartottam a szituációt, azthittem békülni szeretne, beszélni velem, hogy majd átölelhetem végre és nem lesz gond többet..hogy helyre hozunk mindent. Erre a fejemhez vágta, hogy gyűlől engem és reméli szerelmes vagyok belé annyira, hogy fájt legalább kicsit ez és az amit írt nekem üzenetet, elrontottam a barátságunkat, pedig ő nagyon szeretett engem és különleges voltam a számára, azt mondta pocsékul érzi magát, ez a 6-7 hónap abból állt neki, hogy rám gondolt, én töltöttem ki a gondolatait, azon is agyalt, hogy lehet kihasznált volna és csak megfektet,ha tud,aztán a fejemre olvassa a bűneimet, mert az én hibám, hogy ennek a barátságnak vége szakadt, mert nem voltam vele őszínte. Azt is elmondta, hogy nem szereti a mostani barátnőjét, nem érez iránta semmit, és nem is tud másra gondolni csak rám, csak arra, hogy mennyire szeretett velem lenni, meg hogy mennyire utálja, hogy így nézek rá. Azthiszem a barátom nem százas, de én sem. Nagyon szeretem, igazából nem tudom mi a szerelem? De ez fáj még mindig, másra nem tudok gondolni csak arra a 2 évre, rengeteget voltunk együtt, olyan volt mintha megtaláltam volna a másik felemet, mi imádtuk egymást, mindent elmondtunk egymásnak, egy csomót tudtunk nevetni egymáson, és mindig éreztem, hogy szeret engem...vagy tévedek:( de én nekem ő volt a mindenem. Az egyetlen barátom! Decemberben írt egy levelet, szakított a barátnőjével, most nincs senkije. Még mindig utál engem, a barátsagunkat elrontottam, nem lehetünk együtt soha, mert ő nem szerelmes belém, én pedig így nem lehetek (csak) a barátja. Nagyon nehéz neki, és depressziós, de állítja nem miattam, csak egyedül érzi magát, nem érdeklik a haverok, a melót sem szereti, és nagyon pokol nélkülem az élete, de el akar felejteni. Február végén elköltözik egy másik városba a munkája miatt. Ezért nem találkozunk többet. Felhívott egyszer, azt mondta felejtsem őt el, és azt, hogy mi barátok voltunk, kicsit azthiszem sírt vagy nem tudom, de sokszor szünetet hagyott és szipogott meg remegett a hangja aztán elköszöntünk egymástól. Facebookon letiltott azóta. Nem beszélünk azóta. De úgy érzem magam mint egy sz*r darab;( soha, soha, nem látom már őt és nem akar tőlem semmit. Nem tudom..ez nem is szerelem, csak valami fellángolás? Vagy mi? Nem lehetünk barátok, mert elrontottam mindent akkor nem szerettem még..talán, de most már valóban nem barátként tekintek csak rá;( Annyira magányos vagyok, és nem tudom, hogyan kellene ezt elfelejtenem? ;(


Aki végig olvasta, annak köszönöm nagyon! Tudom, hogy hosszúra sikeredett, és nem sok minden derült ki mégsem, de nem is tudok mit írni, lényegében ennyi történt, de nem tudom ezt úgy megfogalmazni, hogy "átjöjjön' az embereknek ennek a fontossága..;(


Én most vagyok 19(L) A barátom pedog 24 (F)



2017. jan. 15. 02:16
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:

Végigolvastam. Nehéz bármit mondani. Nagyon sajnállak, őrjítő lehet ebben élni. Ő genyó volt veled, amit nem nagyon érdemeltél meg.

Jó látni, hogy vannak még emberek, akikben vannak érzések. Kívánom, hogy valahogy boldoggá válj. A történetetek olyan, mint egy igényes filmdráma, amit megsirat az ember.


24f

2017. jan. 15. 02:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

Igen, tudom, hogy nehéz erre bármit is mondani.

Azóta nem is beszéltünk, és nem is tudunk. Mert megszakított velem minden kapcsolatot;( Egyszerűen nagyon nehéz ez, olyan mintha nem tudom;( MINDEN nap csak sírok és rá gondolok, meg arra, hogy amúgy nagyon nem értem őt és a viselkedését sem!! Nagyon nagyon hiányzik;(

2017. jan. 15. 02:31
 3/25 adriennadrienn válasza:
94%
Szerintem ezzel az írói tehetségeddel simán írhatnál egy könyvet a barátságotokról. De tényleg, én nagyon sajnálom ami vehetek történt. De közben olyan élvezettel is olvastam, hogy a végén leesett az állam is.
2017. jan. 15. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező, egyszerűen hihetetlenül írsz. Olyan mellbevágó és felkavaró volt ezt olvasni, hogy lehidaltam. Kevesen fognak tudni, tanácsot adni neked, ez...erre nem tudok mit mondani. De tudom mit érezhetsz, 23 éves voltam amikor megromlott a barátságom a lánnyal, mert belezúgtam és a vége felé már csak veszekedések jellemezték a barátságunkat, féltékeny voltam, reményvesztett, és bele akartam pusztulni, mert ő nem viszonozta a szerelmemet és hátat fordított nekem. Még mindig rossz erről beszélni.


Kitartást neked és szedd össze magad! Nagyon sajnállak titeket, főleg téged. De a barátod viselkedése azért elég árulkodó és kiakasztó is.


Az irományodat pedig fantasztikus volt olvasni, nagyon megható és szomorú.


Lehet, hogy rutintalan vagy még, de érdemes lenne az írással foglalkozni, esetleg hobbi szinten.

2017. jan. 15. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
7%

Szerintem neki azért volt fontosabb a barátságod mert az átlag nőktől értelmesebbnek tartott téged és hát olyan lelki szemetes láda tanácsadó voltál neki ....egy biztos pont akinek kiöntheti a ribi barátnőről a storykat ,sajnos férfi betegség az hogy ha normális érzelgős egy lány akkor semmibe nem nézik ,mert mi kihivás van abba ???!!!

A ribit meg megakarta változtati hogy na majd én értem na majd én megmutatom hogy értem megváltozik ,tehát a ribi tele volt kihivással !!

Te olyan kis hülye lehettél számára hogy ez jön utánam mint a kiskutya az én életemmel foglakozik stb ,tehát ezért nem nézet téged sokba ...

Most gondolj bele hogy ő nem 1 maga biztos férfi aki helyt áll a párkapcsolatban és van neki 1 lelki szemetes ládája akinek ha csettint ugrik ,,,,na most a kedves páciens ezt a kis nyomit elveszítette azzal hogy szejejmetes a jááányka belé ,,,,ő nem tudja hogy mi tévő legyen mert a ribit még mindig szereti mert elérhetetlen bonyolult ,téged szeret mint barátot de ha összejönnétek anyira betoji a hapsi hogy ki lesz neki a biztos pont ,lelki szemetes láda ???!!!

A hülye barom arc arra nem gondol hogy szerelmek és barátok lehetséges együtt és talán ettől lenne tökéletes .....

de ő az 1 tucat barom akinek az kell aki átvágja becsapja kihasználja,a magad fajtát kiröhögi ,mert ott rontod el hogy nő létedre írogatsz neki rajongsz utána megalázkodsz .....ő tipikusan az a pasi aki szeret küzdeni aki szereti a nőben a kihivást , így téged 1 kis leki nyomorultnak tart aki fut utána...

ha talán meg emberelnéd magad mint 1 nő hogy tartásod van nem alázkodsz hagyod hogy ő keressen akkor talán volna van esélyed ,de így mi kihivás van benned számára ???hogy nyomulsz ,,,,ilyenkor a férfiak a legtöbb nyúlcipőt vesz amikor 1 nő üldözi a szerelmével világgá kergeted , szégyen hogy a nőkben ennyire nincs tartás !!! így hát ezért tiltott ezért nem keres .....

Akikről eddig neked panaszkodott most te magad lettél az a nő .....

Ha fél év múlva keres akkor fél év ha van közötök egymáshoz nincs az az isten aki szét válaszon titeket,türelem játéka ,igaz felemészti az embert az idő de 1 nőben akkor is legyen tartás , lássa azt hogy mosolyogsz van sajt életed vannak más barátaid ....na ne félj mindjárt kapálozna utánad ha vissza hallaná hogy tök jól elvagy nélküle , de így hogy tudja hogy vele vagy elfoglalva nem néz semmibe.........

Gondolj bele az idő elrendezi ha meg nem valami jobb vár rád ,és csak jót fogsz ezen nevetni ,,,,ha meg szeret és rájön akkor hidd el keresni fog !!!

Fő hogy őrizd meg a női mivoltodat hogy tiszteljen ,távolság tartás 3 lépés ha fel is hív hogy kihivás legyél számára ......

2017. jan. 15. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
82%
utolsó, az írást még gyakorolnod kell Neked, de a szorgalmad az megvan hozzá...
2017. jan. 15. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
Olvasd el A férfi, aki nem tud szeretni c. könyvet, ide illik!
2017. jan. 15. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:

Nekem meg inkább az jött le, hogy a srác az aki keresett téged, hiszen egy idő után, írni kezdett,találkozni akart veled, felhívott. Nincs veled semmi baj, kérdező! Személyes véleményem: De szerintem nem voltál nyomulós, ez a fiú a barátod volt, és úgy vettem észre, hogy nem is igazán akartad te tudomására hozni, hogy mit érzel( még te magad sem tudod mi lehet ez az érzés ). Ez nem arról szól, hogy futottál utána, eleve nem így volt. Azt a "csókot" is ő kezdeményezte, nagyon is fontos lehettél neki,itt most nem a közös élményeket osztottad meg velünk ez is érthető. Nemtudooom, szerintem ezen túl kell lépned, erősnek kell lenned. Ez a srác pedig egy bal***sz aki nagyon szerethetett, de nem érdemel meg, nem normális a barátod!!!!!!!!!!!!!!


22F

2017. jan. 15. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:

Rendben!


Elfogadom mindenkinek a válaszát, véleményét.

Lehet, sőt biztos, hogy követtem el hibákat. Köszönöm mégegyszer az eddigi válaszokat.

2017. jan. 15. 09:17
 10/25 anonim ***** válasza:

Ez lehet a válasz! Tényleg jó a könyv ajánlás.


A férfi aki nem tud szeretni ( részlet )


"Az egyetlen eredményes gyógymód feltétele, hogy a nő világosan értse a férfi félelmének mélyről jövő és elsöprő természetét.Ez a félelem sem az idővel, sem a szerelemmel nem múlik el. Mert nem a szerelemtől fél a férfi , hanem attól, amit a szerelem képvisel; nem a nőtől fél, hanem attól, amit a nő képvisel. A leg-fontosabb pedig az, hogy egy szótól fél, amely így hangzik: ÖRÖKRE.Örökre, vagyis nagyon-nagyon sokáigAz elköteleződéstől való félelem számos kellemetlen tünettel jár-hat, amelyek között uralkodó a szorongás. Enyhén kötelékfóbiá"

2017. jan. 15. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!