Szerintetek ez normális a barátságokban?

A kérdésre válaszolva: igen, szerintem normális. Egyébként? Engem is sokszor lefárasztanak, ilyenkor finoman közlöm velük a véleményem. Szerencsére veszik a lapot és röhögve elterelik a témát. :) Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem őket, de úgy gondolom mindenkinek meg van a maga problémája. (Bár én azért néha szívesen hallgatom őket.)

Nekem meg az a véleményem, hogy az olyan, akinek hidegen hagy az élete, az nem barát. Az csak egy haver, egy jó társaság. Van egy gyermekkori barátnőm, akivel pólyás korunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel és hiába vagyok én is olyan fajta, hogy leszívnak az emberek egy idő után, vele teljesen elmélyült, átszellemült beszélgetéseket tudok folytatni egész éjszakán át, úgy hogy pontosan tisztában vagyok azzal, hogy milyen is az igazi, őszinte barátság. Kívánom, hogy ezt ti is tapasztaljátok meg az életben, mindenkinek szüksége van egy ilyen szellemi társra. De sajnos egy "átlag barátságban" mindig van egy csipetnyi önzés, ott az egód, ezért van, hogy egy idő után már teher a másikkal foglalkozni. A haverjaimmal én is ezt érzem, de ha egyszer valaki tényleg közel kerül hozzád, hogy az ember félre tudja tenni a kis én-képét, akkor az időérzék megszűnik a barátod társaságában. Ezek a kapcsolatok nagyon tiszták és nagyon ritkák.